Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

 nemzetgyűlés 304. ülése 1924. lyek egyrészt elcsúfítják a várost, másrészt általuk a telektulajdonos illetéktelen haszonra tesz szert, mert ha a telek körül felépülnek a házak s a felépülő házak vidékén csatornáznak, járdát építenek, villanyt vezetnek be, akkor ezzel természetszerűen a be nem épitett teleknek értéke is emelkedik. A telektulajdonos tehát anélkül, hogy körömfeketényi munkát végezne, vagy a füle botját megmozditaná, állandóan hatalmas nyereségekre tesz szert, mert telkének értéke megtizszereződik, sőt rnegszázszorozódik. Általános közérdek parancsolja ennélfogva, hogy az üresen álló telkeket fokozatosan emelkedő telekértékadóval rójják meg s az ebből befolyó összeget természetesen házépítésre forditsák. Ha megvolna ehhez a szociális érzék a kormányban, ha nem tekintene egyéni és nem tudom még milyen szempontokat, akkor száz és száz mód volna arra, hogy a lakásépítést előmozdítsa, a lakásépítéshez szükséges összegeket előteremtse. (Pakots József : Bécsben kitalálták a módját!) Ott, ahol tudják, hogy hogyan kell kezelni a dolgokat, meg is találták a módját. A lakásépítés hathatós előmozdítására bátorkodom a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa): »A nemzetgyűlés kimondja, hogy ugy a lakásínség megszüntetését, mint az épitő ipar és ehhez közvetve és közvetlenül tartozó mintegy 45-féle ipari szakmában lévő munkások és iparosoknak munkával leendő ellátását egyik elsőrendű feladatának tekinti és ennek az érdekében a legmesszebbmenő anyagi áldozatot is meghozza. Ezen elvi kijelentés alapján utasítja a kormányt, hogy: 1. az összes feleslegessé vált állami hivatalokat és kaszárnyákat szüntesse meg és ezen helyiségeket lakásokká alakitsa át; 2. dolgozzon ki egy messzebbmenő építési programmot, mely foglalja magában: állami tisztviselő- és munkástelepek létesítését, utak, hidak, vasutak, kikötők és csatornák építését és ezen Programm végrehajtására terjesszen a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot; 3. terjesszen be törvényjavaslatot, amely kötelezze a megyéket, városokat és községeket arra, hogy a tulajdonukat képező házakat, utakat hidakat, kórházakat, iskolákat és fürdőket hozzák használható állapotba s a magánházakban elhelyezett hivatalok részére építsenek uj hivatali helyiségeket és a magánházakat adják át eredeti rendeltetésüknek; 4. a fenti Programm keresztülvitelére törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé, amely szerint a fényűző lakásadó és házhaszonrészesedésből befolyó adók csakis ezen munkálatokra fordíthatók; a városok a községek részére pedig a telkek értékével fokozatosan emelkedő telekértékadót vettesse ki; 5. a már törvényerőre emelkedett építkezések alkalmával adbató adóügyi kedvezményekről szóló törvény uj paragrafussal egészítendő ki, amely szerint az építkezést előmozdító vállalatoknak az építkezéshez nyújtott 60% állami hitel visszafizetési határideje öt évről tiz évre emeltetik, továbbá a hitel nem az előirányzott költségvetési összeghez, hanem az építkezés tényleges költségeihez igazodik. A törvényjavaslat a kistelek tulajdonosok és a házhelytörvény végrehajtása által házhelyhez juttatottak számára a lakásépitéshez 100%-os hosszú lejáratú amortizációs kölcsönt biztosítson.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Még csak pár szót kívánok szólani az épitkezés körül felmerült kérdéshez. Már számtalan esetben voltam bátor felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy az épitő ipari anyagokkal valóságos üzérkedés folyik, amely elősegíti az épitő ipari anyagok árának emelkeévi június hó 21-én, szombaton. 69 dését, ez pedig nagy mértékben befolyásolja magát az építőipart, illetőleg lehetetlenné teszi az épitkezés gyors tempóban való lebonyolítását. Már számtalan esetben terjesztettem be határozati javaslatot e kérdés megoldására m vonatkozólag, de ezúttal elállók a határozati javaslat benyújtásától, mert nem akarom szaporítani a papirhalmazt a papírkosárban. Mégis szükségesnek tartom felemlíteni, hogy ilyen üzérkedést látunk a cementtel, téglával, fával és vassal. Azt hiszem, hogy akkor, amikor ily nagy, messzemenő kérdések megoldásáról beszélünk, amelyek elől maga a kormányzat sem térhet ki, feltétlenül szükséges, hogy széjjeltekintsen és ha már nem fogadja el azt a megoldást, amelyet én határozati javaslat formájában több esetben ajánlottam, akkor keressen más formát, de minden körülmények között törekedjék arra, hogy az épitő ipari anyagokkal űzött uzsorát kíméletlenül letörje, s hogy ezzel az építkezést előmozdítsa. Az épitkezés kérdésével körülbelül végeztem is, bár ez oly anyaghalmaz, amellyel órákon keresztül kellene foglalkozni, de látom a nagy érdektelenséget s igy elállók a kérdés további feszegetésétől. (Erdélyi Aladár: Remélem, ez nem ennek az oldalnak szól!) A népjóléti ministerium hatáskörébe utalt kérdések közé tartozik — szerintem — a közélelmezés kérdése is. Erre - amint ismeretes — külön ministerium állíttatott fel, közélelmezésügyi ministerium címen, (Szabó Imre: Közéheztetési ministerium!) amelyre, azt hiszem, egészbátran rámondhatjuk, hogy minden, csak nem közélelmezési, hanem ha rrfunkástársaim szempontjából vizsgáljuk a dolgot, tényleg, miként közbeszóló képviselőtársam mondja, közéheztetési ministerium. Itt sem megyek át a személyeskedés terére, mert hitem és meggyőződésem, hogy az a minister ur, aki megbízatott ennek a reszortnak vitelével, talán meg is oldotta volna a kérdést, ha lehetett volna, ha tudta volna. (Rothenstein Mór: A rendszer rossz!) Hiszen egy ízben ő maga is megállapította, hogy nem tudta mindazt végrehajtani, amit szeretett volna, t. i. valójában nem tudott megbirkózni a malomkoncentrációval. Ö maga is kénytelen volt, ha nem is nyíltan, de burkolt szavakkal, ennek a megállapításának és ennek a meggyőződésének kifejezést adni. Egy újság közgazdasági rovatából vágtam ki egy kis szeletet, amelyen az a hir olvasható, hogy az Első Budapesti Gőzmalmi Részvénytársaság üzleti jelentése 4.660,000.000 korona tiszta nyereséget mutat ki a múlt évre. Az újsághír egyéb ilyen vállalatoknak önmaguk által kimutatott nyereségéről is tesz említést. Ebben a kis híradásban tulajdonképen le van fektetve az egész magyarországi bözélelmezés botránya és problémája. Hiszen számtalan esetben szóvátétetett a mi részünkről s a polgári ellenzék részéről is az a botrányos eljárás, amely a közélelmezés körül folyt és folyik ebben az országban. Számtalan esetben rámutattunk arra, hogy a közélelmezés rosszaságának, a kenyér, a liszt, zsir és^ egyéb cikkek drágaságának egyik legfőbb előidézője a malomkoncentráció s az a kartel, amely egyáltalán az élelmiszerek körül kialakult. (Pakots József: A bőrkartel pl. a húsárakat drágítja.) Méltóztassék elképzelni, hogy mennyi könny, mennyi vér, mennyi keserűség tapad ahhoz a számhoz, amely ebben a kis ujsághiradásban foglaltatik. Hány szerencsétlen anyának volt nyugtalan éjszakája, hány szerencsétlen család gyermeke éhesen, kenyér nélkül feküdt le, hány szerencsétlen dolgozó ember az örülésig volt a gondokban azért, mert munkájával nem tudott akkora összeget előteremteni, amelyből kenyeret tudott volna vásárolni a családjának. És ime,