Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-312
A nemzetgyűlés 312. ülése 1924. évi július hó 3-án, csütörtökön. 353 mozíkérdésről van szó, a Népszava, bár mindent leközöl, amit ők mondanak, ezt bölcsen elhallgatja, és ezt az én mostani beszédemet sem fogja a Népszava közölni. (Varsányi Gábor : Ez már bizonyos !) Vagy pedig ugy elferdítve, hogy nem lesz benne köszönet és meghamisítja a való tényállást a mi keresztény munkástestvéreink előtt. (Sütő József : Maga nem keresztény ! — Zaj.) Ismétlem, tulaj donképen 46 moziról van szó. Ebből a 46 moziból a rendelet intencióinak megfelelően harmincat, tehát 65.2%-ot, vagyis kétharmadrészt a hadirokkantak, hadiözvegyek, általában a háború áldozatai kaptak. (Propper Sándor : Azok meg odaadták a zsidóknak !) Mindössze ötöt kaptak azok, akik szintén elsősorban igényjogosultak voltak, nyugdíjas, érdemes volt köztisztviselők és azoknak özvegyei. További kilencet kaptak társadalmi egyesületek, hazafias szolgálatokat várván tőlük a nemzet. (Propper Sándor : Azok meg visszaadták a zsidóknak ! Ma már Ungerleider-é minden mozi !) Nagyon örülök, hogy Propper képviselőtársamnak fáj, ha a zsidó gazdagszik, de eddig nem ezt a magatartást tanúsította. (Esztergályos János : Keresztény hadirokkantaktól vettek el mozit !) Ugyan kérem, Esztergályos ur, ép olyan igaz ez a közbeszólása, mint az, amit tegnap a zalaegerszegi internálótáborról mondott és amit nyomban fotográfiával cáfoltak meg. (Esztergályos János : Ezt is bizonyítom !) További kettőt vagy hármat, névszerint is meg fogom nevezni őket, olyanok kaptak, — ezt a saját felelősségünkre tettük, — akik a rendelet értelmében tulaj donképen nem lettek volna dotálhatok, de meg fogom indokolni, hogy ennek a 2—3 egyénnek miért adtunk moziengedélyt. Lássuk a kérdést részletesen. (Propper Sándor : Még az általános vitánál tartunk !) Egy mozit kapott, szepesdi Kiss József, rokkant hadnagy, hadirokkant, többszőrön sebesült. . . (Proppsr Sániaor : Milyen rangsorban !) Hadnagy. Nem hallja? Egy csillaggal ! (Homonnay Tivadar : Aranyból van ! — Peyer Károly : Hallatlan, milyen szellemes !) E szerencsétlen hadirokkant iránti részvét több komolyságot tételezne fel a képviselő úrtól. (Peyer Károly : Akkor ne vicceljen vele ! — Propper Sándor: Ez a maga humoros filmje!) Ez a szepesdi Kiss József, hadirokkant, hadnagy többször megsebesült a háborúban, arany és ezüst vitézségi érem tulajdonosa, orosz hadifogságban is sínylődött, azelőtt zongoraművész volt, de félkarját a háborúban elvesztette. Lehetett ettől megtagadni a mozit? (Propper Sándor : Van ilyen még tizezer ! — Kováes-jYagy Sándor : De nincs tízezer mozi ! — Zaj. — Pikier Emil : És akinek a trafikengedélyét elvették, pedig mindkét szemét elveszítette a háborúban és azután öngyilkos lett, erről beszéljen !) Elnök : Csendet kérek ! (Propper Sándor : Ott koldulnak a sarkon ! — Folytonos zaj.) Csendet kérek a jobboldalon is. Viczián István : Én csak a magam dolgát ismertettem és ugy látom, az egész nemzetgyűlés egyetért abban, hogy emberileg érző sziv ettől a férfiutói nem tagadhatja meg a mozit. Majd rátérek a többire is, tessék meghallgatni. (KovácsNagy Sándor : Tízezret nem adhatunk ! — Pikier Emil : Attól se vegyék el a trafikengedélyt, aki a háborúban megvakult ! — Kováes-Nagy Sándor : Ha ön lesz belügyminister másnak adja ! —- Pikier Emil : Itt lett öngyilkos a Házban !) A másik mozit kapta Barabás Sándor 100%-os hadirokkant százados. Minden testvére elesett a háborúban. Apját és testvéreinek hadiárváit is ez a 100%-os rokkant kénytelen eltartani. Meg lehetett ettől tagadni a mozi engedélyt? (Esztergályos János : Nem ezt kifogásoljuk, hanem amit becsületes polgároktól vettek el.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Viczián István : Odaadtuk a mozit ennek a 100%-os rokkantnak és nem hiszem, hogy Esztergályos képviselő ur a szakszervezete ítélőszéke elé merné terjeszteni, hogy ki érdemli meg inkább a mozit, ez a 100%-os nyomorult rokkant-e, vagy pedig az a becsületes polgár, aki egyébként is meg tud élni. (Peyer Károly : A Colonel Stead ! — Kabók Lajos : Hadviseltektől vették el a mozit !) Nem igaz, kérem ! T. képviselő ur, a valótlanság, ha százszor megismétlik, akkor is valótlanság marad, ne méltóztassék tehát hiába fáradni ! Gyerünk tovább, t. Nemzetgyűlés Î (Halljuk ! jobbfelől.) Egy mozit kapott özv. Simon Jenőné hadiözvegy, akinek hat kiskorú hadiárvája maradt. Hát, kérdem, megtagadhatták-e ettől a mozit olyan emberek, akiknek még helyén van a szivük és akikben van érzés a háború áldozatai iránt? (Propper Sándor : Azért adnak nekik egy zsemlyét egy hónapra !) Én nem zsemlyét adok. (Propper Sándor : Ön még annyit sem ad !) Elnök : Kérem Propper képviselő urat, ne szóljon folytonosan közbe, mert különben kénytelen leszek a képviselő urat rendreutasítani. Viczián István : Egy mozit kapott Vidovics Ferenc 100%-os hadirokkant főhadnagy. Én láttam ezt a szegény embert ; felvánszorgot, valóban teljesen szánalomraméltó nyomorék volt. Lehetetlen volt tőle megtagadni és nem hiszem, hogy ha valaki a túloldalról ebben az ügyben intézkedett volna, másképen cselekedett volna, mint mi. (Saly Endre : Nem az a kifogás !) Azután egy mozit kapott Radnai Wall and Gyula hadirokkant, nyugalmazott alezredes^ aki két mankóval jött fel a belügyministériumba, mert másképen megmozdulni sem tud. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Senkiseni protezsálta ezt az urat, ezt az alezredes urat kizárólag a két mankója protezsálta. (Propper Sándor : Megvan még ennek a mozija ? — Zaj. — Meskó Zoltán : Micsoda beszéd ! Nem lehet ebből viccet csinálni ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! (Homonnay Tivadar a szélsőbaloldal felé : Azt mondják, uj adatokkal jönnek ! — Peyer Károly : Nem elég, hogy Stead öt mozit kapott ? Mit akar még több adatot ? — Zaj. — Pikier Emil közbeszólj Pikier képviselő urat már több izben figyelmeztettem, kénytelen vagyok most rendreutasitani ! (Homonnay Tivadar : Egyik részről azt mondják, hogy csirkefogó, a másik részről, hogy tisztességes ember. Melyik igaz ?) Homonnay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! (Huszár Dezső : A hivatalos adatok mondanak igazat ! — Nagy zaj. — Barthos Andor : Micsoda lárma ez ? Parlament ez ? — Homonnay Tivadar közbeszól.) Homonnay képviselő urat már kétszer figyelmeztettem, hogy méltóztassék tartózkodni a közbeszólásoktól ! Viczián István : Egy mozit, — nem tudom, hányadikat, — kapott Makay László hadirokkant nyugalmazott főhadnagy, féllábú ember. Szintén két mankóval jött fel a belügyministériumba. Ezt is csak a két mankója protezsálta. Továbbá mozit kapott Sebők János, ez az ugy tudom legénységi állományú hadirokkant. Ez nem jött fel, ez a vakok írásával irta meg folyamodványát, amelyben azt irta : »A háborúban vesztettem el két szemem világát. Szivesen vesztettem el, mert hazámért vesztettem el. Egyebet nem kívánok érte, csak hazám szeretetét és adjanak nekem az urak egy mozit, mert akkor megnősülhetek.« Hát, t. Nemzetgyűlés, lehetett-e ettől a szerencsétlen hadirokkanttól megtagadni ? (Zajos helyeslés a jobb és baloldalon, középen és a balközépen.) Hát, nem elismerést érdemel-e az az akció, (Helyeslés a bal- és jobboldalon, középen «'