Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-311
r A nemzetgyűlés 311. ülése 1924. évi július hó 2-án, szerdán. 333 számolni tudni és azt kívánják tőle, számolja ki hirtelen, hány nap van 26 hétben. A következő kérdésen méltóztassanak a nemzetgyűlés t. tagjai gondolkozni. Ha veszek 19 kilogram burgonyát á 16 fillér, 32 kilogram babot á 23 fillér és 42 kilogram borsót á 32 fillér, mennyit kapok vissza 20 koronából? (Meskó Zoltán: A hajó négy méter széles, tiz méter hosszú, hány éves a kapitány? Derültség. — Pikier Emil: Tegnap a Markó uccai főgimnáziumban azt kérdezték, mennyi száznak a másfélharmada. Hogy lehet 8 éves gyermektől ilyesmit kérdezni. Ez vice, nem koïnoly paedagogia.) További kérdés: Ha egy munklís hetibére 783 korona, mennyi a napibére! A gyerek azt se tudja hirtelen, hogy a 783-at hattal, vagy héttel ossza-e. Ha hattal osztja, akkor nem hét napra kapja az eredményt, de a munkás tényleg csak hat napot dolgozik. Ha a gyerek véletlenül héttel oszt, megbukott. Bejtyényeket adnak fel a felvételi vizsgán a gyermekeknek, olyan rejtvényeket, amelyeken gondolkozni kell, (Halász Móric: Él kell törölni.) Nekem is ugyanez a véleményem, ami a t. képviselő urnák. Nem akarom egyelőre továbbolvasni ezeket a kérdéseket, amelyet a gyermekeknek feladtak, csak azt akarom megmutatni, hogy mi ennek a felvételi vizsgának a célja. Ha már a felvételi vizsga általános intelligenciának a vizsgálata, hogy a szegény emberek gyermekei, a falusi gyerekek, akik nincsenek annyira hozzászokva az idegen arcokhoz, mint a városiak, ne juthassanak az iskolába, sokkal jobb, ha megmondják őszintén, hogy nem akarják, hogy sok gyerek lépjen be a középiskolába. Erre is volt példa. A miskolci kurzusújságban, a Magyar Jövőben olvastam cikket, amely a legteljesebb mértékben támadja azt a miskolci igazgatót, Villányit, akinek iskolájában az országban a legtöbb volt a bukás. Ez a cikk, amely a miskolci kurzusujságban jelent meg, azért kiválóan érdekes, mert épen a Magyar Jövő című lap csinált középiskolai igazgatót Villányi igazgató úrból. (Reisinger Ferenc: Abból az úrból, aki a helyesírással hadilábon áll.) Amikor itt Miskolc egyik képviviselőjénél, Keisinger képviselőtársamnál érdeklődtem az ottani gimnázium igazgatója iránt, képviselőtársam felhivta figyelmemet a buktató igazgató ur nivójára. Elmondta, hogy ő itt egyik interpellációja alkalmával az igen t. igazgató úrra vonatkozólag dokumentumokat produkált arra, hogy az igazgató nem tud helyesen irni. Elhiszem, hogyha látja a szomorú következményeit annak, mit jelent az, ha egy igazgató nem tud helyesen irni, ő is többet követel a gyermektől, mint amennyit maga tud. Viszont a magyar kultúrának nem nagy érdeke az, hogy a közéüiskolákban olyan kérdéseket adjanak fel a gyermekeknek és olyan emberek vezessék a középiskolákat, akiknek nincs érzékük a kultúra követelményei iránt és akik nem tudják, mit lehet és mit nem lehet a gyerektől kérdezni. (Gubicza Ferenc: Gimnáziumi igazgató ne tudna helyesirást!) Megmutattam a múltkor az Írását; ebben nem lehet kételkedni! A középiskolai felvételi vizsgák kérdése általában nagyon furcsa dologgá növi ki magát. Mert kétféle kérdések vannak. A miskolci gimnázium ^ igazgatója ügy látszik, őszintén bevallotta, és remélem, a kultuszmini ster ur is kijelenti itt, amit, azt' hiszem, az egész nemzetgyűlés elvárhat tőle, hogy Miskolc gimnáziumi igazgatója részéről egyéni akció volt, amikor] azt mondotta, hogy a szegény emberek gyeI pekei nem valók algimnáziumba. Ugyanebben a gimnáziumban is kétféleképen tudnak kérI dezni. Ugyanabban a gimnáziumban, amelyI ben az egyik gyerektől azt kérdik, hogy melyik a legnagyobb súly, vagy hogy mit kap vissza a 20 koronából, ha babot, borsót és burgonyát vasáról, a másik gyerektől, akinek jó protekciója volt, azt kérdezték, hogyha egy zsemlye 20 korona, mennyibe kerül 5 zsemlye! Ez kissé egyszerűbb kérdés, ilyent már, lehet a gyerektől kérdezni, de nem lehetséges az, hogy a gyerek már a középiskola kapujában, a felvételi vizsgán hallja az egyiktől: Én nagyon jól szituált vagyok, nagyon jó protekcióval rendelkezem, tőlem azt kérdik, hogyha egy zsemlye 200 korona, mibe kerül öt zsemlye, más gyerektől pedig, akinek nincs összeköttetése, vagy aki nem kívánatos elem a középiskolában, attól a tanitó a babról, borsóról, burgonyáról kérdezzen és összeadást, kivonást, szorzást, osztást kivánjon a gyerektől, komplikált öszszeadási, kivonásig szorzási műveletet. A nemzetgyűlés folyosóján papirral és ceruzával meg tudom fejteni, de ilyen kérdésnek feltevése a kilenc és féléves gyerekkel szemben egészen egyszerűen emberkinzás és kulturbotrány, (Peyer Károly: Ebben nem lehet pártkülönbség! —- Halász Mórié: Nincs is!) A legnagyobb baj az, hogy nem lehet megismételni a felvételig vizsgálatot. (Pikier Emil: A hercegprimás atyja is szegény ember volt és talán ő sem járhatott volna iskolába, ha az felvételihez lett volna kötve.) Az egyik minister ür, amikor erről a kulturbotrányról értesült, ugyanerre a dologra vonatkozólag az egész főigazgatói karnak egyöntetű véleménye alapján — majd fel fogom itt olvasni n tanitótestületeknek és a főigazgatóknak véleményét — azt mondta, hogy ő tapasztalatokat akar szerezni s hogy az egész felvételi vizsga — a gyerekek meggyötrése^ — csak arra való, hogy tapasztalatok alapján dönthessenek arra vonatkozólag, vájjon kell-e felvételi vizsga vagy nem._ Amikor olvastam a minister ürnak ezt a kijelentését, az a régi anekdota jut eszembe, amely a szegény emberről és a gazdag emberről szól. A szegény embeffl odament a gazdag emberhez és azt mondotta : „Csináljunk közösen üzletet, neked van pénzed, nekem van tapasztalatom, az üzlet nagyon jól fog menni!" A gazdag ember azt válaszolta: „Nem csinálok veled közös üzletet, mert a végén neked lesz pénzed és nekem lesz tapasztalatom!" (Derültség.) Itt is az a helyzet, hogy a szülőknek és a gyerekeknek keserves tapasztalat az, ami a kultuszminister ürnak csak adatgyűjtés abból a szempontból, hogy rostálni akarnak, hogy ne járjon mindenki a középiskolába ós^ ne kerüljön feljebb. Hát méltóztassanak saját gimnáziumi életükre gondolni. 70-en, 80-an voltunk az I. osztályban s ebből a számból akkorára, amikor a VIII.-ig felkerültünk, 20 maradt; a II., III. osztályban elbukott egy része, aki nem volt odavaló, az ment rparostanoncnak, a IV.-ből egy része elment katonaiskolába, preparandiába, kereskedelmibe, patikusnak vagy iparosnak. Mi mindig arról beszéltünk, hos:v a magyar nemzet kulturnivóját emelni kell. Hát hogyan akarjuk a nemzet kulturnivóját emelni, ha ahelyett* hogy a gyerekeket beédesgetnők a középiskolába, előzőleg tortúráknak vetjük alá azért, hogy a magasabb kultúrát meg ne szerezzék! ' Abból, ha valaki a gimnáziumba megy. nem I következik, hogy feltétlenül latelner lesz. Künn I voltunk a múlt esztendőben az interparlamen4 PK
