Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

A nemzetgyűlés 310. ülése 19 jutottunk oda, hogy most nem nagy vagyonú emberek, hanem szegény kisemberek, pl. kisgazdák, panaszkodnak, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) hogy olyan nagy az örökösödési illeték, hogy ha ez igy maradna, a családok egypár generáción keresztül, elvesztenék vagyonukat. Erre vonatkozólag legközelebb javaslatot kivánok tenni a 33-as bizottságnak és ezen az állapoton változtatni fogunk. Ami az adók emelkedését illeti, az egyenes adók befolyását még ma is elégtelennek kell mondanom, bár száz százalékkal több folyt be a folyó év első öt hónapjában, mint az előző év öt hónapjában. Az aranyköltségvetési előirányzattal szemben mégsem folyt be az az összeg, amelyet vállaltunk. Ennek oka főleg az, hogy a folyó évre az adókivetések még nem történtek meg. Ezeknek a kivetéseknek meg kell történniök szeptemberig ugy, hogy a bevétel, azt hiszem, jelentékenyen fog akkor emelkedni. A jövőre nézve pedig most már arra a szisztémára térhetünk, hogy mindig kellő időben legyen meg a kivetés. A folyó évben már sokkal biztosabb alapokon is dolgozhatunk, mert most már a jövedelemadó kivetése körül bő tapasztalatokat szereztünk, úgyhogy annak kivetése sokkal jobban fog menni, sokkal inkább el fogjuk érni az igazi jövedelmet. A forgalmi adó emelkedése mintegy 60%-ot tesz ki a múlt év első öt hónapjának bevételeivel szemben és a költségvetéssel szemben 23"4 milliót. Azt hiszem, alig van tagja a nemzetgyűlésnek, aki a forgalmi adót szimpatikusnak találná ; én a magam részéről egyenesen antipatikusnak tartom, mert a forgalmi adó tényleg hozzájárul az árak jelentékeny emelkedéséhez. Ma azonban ezt az adónemet még nem nélkülözhetjük. A pénzügyi politika iránya az, hogy mentül hamarább pótolhassuk a forgalmi adót az egyenes adók jobb kifejlesztésével, és azt hiszem, hogy ez nem is olyan hosszú idő alatt elérhető lesz. A forgalmi adó rendszerét illetőleg annyi panasz merült fel, — mely panaszok közül sok talán jogos is, — hogy szükségesnek láttam, hogy foglalkozzam a forgalmi adórendszer megváltoztatásával. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy 1925 január elsejétől kezdve tényleg uj adórendszert léptethetünk életbe a forgalmi adó tekintetében, mely kombinálva lesz a fázis rendszerrel s az átalányozási rendszerrel. Ami az illetékeket illeti, az illetékeknél az emelkedés a folyó év első öt hónapjában viszonyítva a múlt év megfelelő szakához 300%-ot tesz ki. Itt igen nagymérvű az emelkedés, ami az illetékek gyorsabb kiszabására vezethető vissza. A dohányjövedéknél szintén jelentékeny jövedelmi pluszt mutathatunk fel, amennyiben a múlt év első öt hónapjában a dohányjövedék jövedelmezősége 24 millió aranykorona volt, ebben az öt hónapban pedig 20 millió aranykorona. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy sokkal szigorúbb lépéseket tettünk a csempészet megakadályozására, másrészt pedig visszavezethető arra, hogy a dohányellátás nagy mértékben megjavult. Azt is meg kell emlitenem, hogy sikerült 30.000 métermázsa dohányt eladnunk a külföldnek a legnagyobb ár mellett ; a dohányárak azóta csökkentek, és mi még kellő időben tudtuk eladni ezt a dohánymennyiséget, amelyből jelentékeny jövedelmi többletünk származott. Ha az ember megfigyeli adóink fejlődését, valóban azt kell gondolnia, hogy képesek leszünk nagyobb megerőltetés nélkül elérni azt a bevételt, mely a szanálási időszakra elő van irányozva. Számolnunk kell azonban azzal, hogy a mai adóztatás máris súlyos, úgyhogy ennél tovább menni, azt hiszem, abszolúte nem volna célszerű. Igaz, hogy sokszor nagyon nehéz megküzdeni olyan kivánságokkal, óhajokkal, amelyek az államnak uj '4. évi július hó 1-én, kedden. 283 kiadásokat okoznak, de azt hiszem, kötelességünk, hogy legalább ez alatt a pár szanálási év alatt visszautasítsunk minden olyan kivánságot, bármennyire népszerű is, mely kivánság teljesítése nem feltétlenül szükséges. Megszorításokra kell inkább törekednünk, de olyan megszorításokra, amelyek sem kultúránkat, sem közegészségügyünket nem érintik súlyosan. Mert hiszen mindenekelőtt gondolnunk kell emberanyagunkra. Olyan megszorításokra van szükség, amelyek a gazdasági életet nem verik béklyókba. De arra nem volnék kapható, hogy a kiadások ujabb emelése végett emeljem a bevételeket. Azt tartom, hogy ez abszolúte nem volna jó politika. Nekünk arra kell igyekeznünk, hogy addig, amig helyreáll az egyensúly az államháztartásban, a most megállapított keretekben költekezzünk, és ha lehet, inkább ott eszközöljünk megszorításokat, de ne forszírozzuk túlságosan a bevételek emelését s ne bénítsuk meg ezzel a gazdasági életet. Gazdasági életünk most tiz évi kötöttségből kezd feszabadulni. Kényszerhelyzeteknek egész sorozata, bizonytalanság okozta zavarok szinte lehetetlenné tettek minden számítást a gazdálkodásban. A mindenkori kormány kénytelen volt kényszerhelyzetek hatása alatt olyan eszközökhöz folyamodni, melyek normális viszonyok között elvetendők, amelyek sokszor a vagyonelkobzáshoz hasonlítottak. Hiszen pl. a házbérek korlátozása, vagyonváltságok, kényszerkölcsönök, ingatlan árverések eltiltása, a külforgalom szabályozása, a devizatilalmak, a kötött gazdálkodásnak ez az egész sorozata csak nem normális időben indokolhatók. Indokolhatók pedig azért, mert a salus rei publicae kívánj a meg. Ma, azt hiszem, a salus rei publicae az, hogy mentül hamarább szabaduljunk a kötöttségtől s kényszerektől. Ma meg vannak erre az előfeltételek. Ma az kell, hogy egyenlő feltételeket teremtsünk az állampolgároknak, hogy egyenlő feltételek mellett mindenki törvényesen szerezhesse meg a maga jövedelmét, azt törvényes korlátok között szabadon felhasználhassa, és biztos legyen abban, hogy vagyonát sem visszahatólag nem fogjuk igénybevenni, sem pedig nem teszünk olyan intézkedéseket, melyek felboríthatják egész gazdasági létalapját. Ezentúl már erre szükség nem lesz. De akármit teszünk, akármit tesz maga a kormány és az állam a gzdasági helyzet helyreállítására, maga az állam nem tehet mindent, hanem szükséges, hogy egyes kérdések megoldása érdekében a társadalom közreműködjék az állammal. A nemzetnek van sok olyan szükséglete, amelyről az állam a mai viszonyok között gondoskodni nem tud. Itt van a jótékonyság kérdése, a könyörületesség minden más műve, itt van a rokkantak kérdése, (Kiss Menyhért : Az állami feladat !) amelyben az állam máris tesz annyit, amennyit egyáltalában megtehet. Azt hiszem, hogy a társadalom ebben az irányban nem tett teljes mértékben eleget kötelezettségének. Itt van a gyermekvédelem kérdése, a tanulóifjúság istápolásának kérdése ; sajnos, teljesen lehetetlen elég pénzt rendelkezésre bocsátanunk, hogy ezeket a célokat mind elérhessük. Itt van a helye annak, hogy a társadalom segítsen az államon. (Cserti József : Tessék a háborús vagyonokat megadóztatni !) Azt hiszem, hogy azoknak, akik szerencsések voltak és meg tudták tartani vagyonukat a háború folyamán és a háború utáni időkben, kötelességük ebben az irányban minden lehetőt megtenni azok érdekében, akik a pénzromlás folytán saját hibájukon kivül tönkrementek. Azt hiszem, erre a célra nagy társadalmi szervezetet kell majd alakitanunk, mely szervezet vezetésére meg kell nyernünk a nemzet legkiválóbb embereit. Én részemről hajlandó volnék még az adókivetéshez hasonló jogot is törvényhozásilag megadni egy