Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-310
'À nemzetgyűlés BIO. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 265 hogy Dombóvár nemcsak más közigazgatási járásba tartozik, hanem más megye is, betelepítik oda a dombóváriakat s ezáltal a másik községet, amely pedig teljesen idetartozik, elzárják attól a lehetőségtől, hogy földet kapjanak máskép, hacsak máshova nem vándorolnak. Mindez azért történik, hogy a hercegség a 40.000 holdat ne legyen kénytelen megbontani és abból néhány ezer holdat leadni és ezzel Attala község lakosságát elzárták attól a lehetőségtől, hogy földet kapjon. (Zaj és felkiáltások a haloldalon. ; Felháborító !]' Ez a szomorú példa is azt mutatja, hogy az OFB-nél is sokszor, igenis, olyan befolyások érvényesülnek, — szomorú dolog, fájó szívvel mondom, de kimondom, mert igaz, ez a példa is bizonyítja — amelyeket maga a nagybirtokos-érdekeltség diktál. ( Ugy van ! half elől.) Sajnos, a herceg Eszterházy-birtoknak van egy külön összefoglaló bírája az Országos Földbirtokrendező Bíróságnál ; abszolúte távol áll tőlem, hogy én ezt a t bir ó urat megg3^anusitsam azzal, hogy a hercegség érdekeit védi, azonban kétségtelen, hogy nagyon furcsán üt ki egyik-másik dolog, amint az emiitett esetben is, — ezért nem látom helyesnek, méltányosnak és célszerűnek, hogy a hercegséget ott egy külön biró képviselje. Ilyen esetet nagyon sokat tudnék felhozni. (Szakács Andor : Mindenütt igy van ez, sajnos!) Csak megemlítem most, — amit különben holnap interpellációban óhajtok szóvátenni — megemlítem, mondom, most, miután az egyik pénzügyminister úrhoz szerencsénk van, hogy a földreform révén földhöz juttatott kisembereknek vájjon miért keli azokat a magas vagyonátruházási illetékeket fizetni? (Ugy van ! balfelöl.) Természetesnek tartom, hogy ha ilyen illetékeket fizetni kelt egy magánügyletből létrejött adásvételnél, de miért kell százezer koronás és milliós illetékeket fizetni az embereknek akkor, amikor a kormány szociális szempontból segíteni akar a kisembereken azzal, hogy azoknak kis házhelyeket, kis földbarázdákat ad ? Ezt nem tudom összeegyeztetni a szociális céllal. (Ugy van ! balfelől.) Itt van egy fizetési meghagyás, amely szerint egy ilyen szegény ember egy kis házhelyért 201.260 korona illetékkel van megterhelve. (Az elnöki székel Zsitvay Tibor foglalja el) Az illető alig tud előkaparintani annyit, hogy azt a kis házat felépítse, mégis megróják ilyen magas illetékkel. T. minister ur, én bizom az ön szociális belátásában és megértésében, amellyel a kisemberek jogos érdekei iránt viseltetik, és felhívom szives figyelmét ^ arra, hogy tanúsítsunk ebben a tekintetben méltányosságot. Ha nem is lehet ezeket az illetékeket elengedni, de mérsékeljük, redukáljuk azokat és másutt, talán nagyobb magánügyletekből kifolyólag állapítsunk meg ilyen magasabb illetékeket, hogy ott legyen kárpótolva az állam azért, amit itt elveszit. Hiszen teljesen antiszociális, hogy ilyen kisemberek néhány száz négyszögméter házhelyért ekkora illetékeket fizessenek. Ha arra kerül a sor, hogy majd azt a pár hold földet kell ilyen illetékekkel megadóztatni, ez az illeték milliókat fog kitenni, mert azt mondják azok a pénzügyi közegek, akik ehhez értenek, hogy az az illeték, amelyet ezek a szegény földhöz juttatott emberek 1—2 hold után fizetnek, milliókat fog kitenni. (Nagy Tinee : így akarják elijeszteni őket !) Ezt csak nem helyeselhetjük, ezt csak nem tarthatjuk szociális politikának. A nyomorult kis embereknek verejtékkel megszerzett filléreire nem szabad az államnak a kezét rátennie ; tessék olyan jövedelmi forrásokat megfogni, amelyeket igenis meg lehet és meg is kell fogni. Most olvasom, hogy szó van megint a tőzsdeadók leszállításáról. (Griger Miklós : Ugy van !) ün nem tudom megérteni, hogy miért van szükség a tőzsdeadó leszállítására. (Ugy van! balfelől.) Azt hiszik az illetékes körök, hogy ezzel egyszerre fellendül a tőzsde ! ? Én sohasem tőzsdéztem, utáltam szivemből-lelkemből, de annyit konyítok hozzá, és mások is mondják ezt hogy ha a tőzsdeadót magát leszállítja is a kormány, a tőzsdét nem fogja fellendíteni. Feltétletlenül szükség van arra, hogy az ilyen spekulációt, az ilyen játékot — mert a tőzsde végeredményben nem egyéb mint játéit — magasabban adóztassák meg, ne pedig a nyomorgó, verejtékező embernek még a bőrét is lehúzni igyekezzenek. ( Ugy van ! balfelől és a balközépen.) T. Nemzetgyűlés ! Nagyon sok és sok panasza van még a falu népének, amelyeket mind egy beszéd keretében felsorolni nem is lehet. Nem is szándékozom soká igénybevenni a t. Nemzetgyűlés türelmét, nehogy azzal vádoljanak meg, hogy obstrukciós beszedet mondok. Hiszen azzal is elő szoktak állani itt, hogy demagógok vagyunk, amikor a szociális bajokat őszintén feltárjuk ; nem tudnak mást mondani reánk, mint hogy obstruálunk, azért, mert — miután nincs módunkban ezt másutt megtenni — itt, a nemzetgyűlés szine előtt feltárjuk az ország helyzetét és annak az aggodalmunknak adunk kifejezést, hogy ilyen politika mellett nem fogjuk soha elérni Magyarország feltámadását, (Ugy van! balfelől és a balközépen.) mert hiába imádkozunk és hiába imádkoztatjuk naponként iskolás gyermekeinkkel, hogy >Hiszek Magyarország feltámadásában !«, ityen politika mellett, amilyet a mai magyar kormány folytat s amelyet a mai kormánypárt támogat, nincs reménység a feltámadásra. / Ugy van / balfelől és a balközépen.) Egyes-egyedül ez a hazafias aggodalom vezet akkor, amikor ezt a sok-sok visszásságot, a falu népének sok panaszát, nyomorúságát itt, a nemzetgyűlés szine előtt felhozom. Mi azt szeretnők, ha a kormány végre ráeszmélne arra, hogy nem jó utón halad, hogy nem jó szociális politikát követ. Én egyrészt végtelen örömmel, másrészt nagy fájdalommal olvastam Griger Miklós t. képviselőtársam és t. barátom beszédét, sajnos, csak olvastam, mert nem volt szerencsém jelen lenni. Örömmel látom, hogyan dobog egy igaz magyar sziv. Reá nem merik mondani, mert a katholikus egjdiáznak felszentelt papja, hog)^ demagóg, vele szemben nem mernek ilyen jelszavakkal dobálózni. (Griger Miklós : Dehogynem !) De én éreztem, hogy az ő szive is ugy dobog, ahogy a mienk, és ő is ugy érzi át a nép baját, mint ahogyan mi. Mennél több ilyen igazán felkent papot adjon az Isten a katholikus egyháznak ! (Ugy van ! balfelől} Fájdalommal olvastam azonban másrészt ezt a beszédet azért, mert tudtam, hogy ez úgyis hiábavaló, tudtam, hogy a magyar kormány nem fogja meghallgatni az ilyen igazán szívből takadó beszédeket. Az ő beszédébe talán nem, de az enyémre és másokéra rámondják, hogy demagógia, hogy mi veszedelmes demagókok vagyunk, mert az ország sebeit itt fel merjük tárni. Azt mondják : »Obstruálnak ! Folyton szavalnak, mást sem tesznek, mint beszélnek.« A cselekvés azonban önöknek a kormánypártnak a dolga. Hát, önök azért tesznek nekünk szemrehányást, hogy mi csak beszélünk. Mi nem cselekedhetünk. (Lendrai István : Ok sem nem beszélnek, sem nem cselekszenek ! Mi csak kritizálhatunk és tanácsokat adhatunk. Ez a mi egyedüli lehetőségünk és feladatunk. Ne tessék tehát azzal vádolni minket itt is meg a népgyűléseken is, — már akik önök közül mernek gyűléseket tartani ; mert nagyon kevesen mernek a nép közé kimenni és ott beszámolni, hogy itt mit végeztek — akik ki mernek menni, ne azt szavalják, hogy az 87*