Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-309

A nemzetgyűlés 309. ülése 1924. két hatalmas győző nép a megenyhülésnek, békülésnek utjára akar térni. Ez a két hatalom mindent tehetne, hiszen Európa ott fekszik a lábai előtt. De ezek a hatalmas államok, amelyekben mindenki lehetne egy Lndendorff, nem a ludendorff izmust, nem annak kultuszát csinálják, hanem a megbékülés kultuszát, azt, hogy Európa népeinek sebeit a békével akarják gyógyitani. Méltóztassék csak egy pillantást vetni a lélek mélyébe s elgondolkozni azon, ami történt. Milyen hallatlan, milyen példátlan példa £tZ EL felemelkedés,ahogyan a hatalmas nagy imperialista FranciaOrszág, ahol a gloire fényesebben ragyog és ragyoghatna, mint ragyogott, felmondotta a barátságot a francia ludendorffizmusnak ; ez a Franciaország keresi Európa demokratizálása utján Európa kibékitését, keresi valahogy a módot arra, hogy Európa meneküljön a nyomorából, szenvedéséből, alávetettségéből ; keresi a módot arra, hogy ha a nagy háború megtépázott egyes népeket, megszükitette egyes népek országainak határát, ugy, hogy az szinte elbírhatatlan, akkor teremtsen olyan európai egységet, teremtsen egy Európa— országot, amelynek nagyobb határai között azért még kicsiny népek is — ha szabadabban mozoghatnak — jobban érzik magukat. Ez a hatalmas nép, amely állig fegyverben van, amelynek lábai előtt és alatt hever az egész európai kontinens, ime, tud józan lenni, tud jó, okos és bölcs lenni, tud kulturnemzet lenni. (Zsirkay János: A frank zuhanása észretéritette!) T. képviselőtársam, ne szálljon perbe, nem használ vele az országnak sem, ha ezeket a nézeteit vallja, mert velem együtt ön is csak örül annak, hogy végre az, aki sorsunk felett döntő faktorrá lett, barátságos kezet nyújt felénk. (Zsirkay János: Én is nagyon örülök.) Csak arról van szó, hogy ezt a barátságos kezet elfogadjuk. A francia hazafiság ma sem lett kisebb, mint volt. Herriot ministerelnök hazafisága ma is époly hazafiság, mint amilyen Poincaré vagy Clemenceau hazafisága volt. Talán csak bölcsebb ember; egész bizonyos az, hogy a háborús Franciaország helyébe egy bölcsebb, megbékélő, józan Franciaország lépett. Ma Franciaország és állampolgárainak — amint a francia nép vótuma megmutatta — nincs más célja, nincs más külpolitikája, nincs is szüksége más külpolitikára, mint arra, hogy Franciaország biztonságát vitátlanná tegye. Látjuk a két hatalmns államférfiunak, Herriotnak és MacDonaldnak munkájából, hogy nincs más céljuk, mint Angliának és Franciaországnak biztonsága s ha ezt Európa politikai átszerveződése valahogyan lehetővé teszi, inkább szeretik elérni a béke eszközeivel, s a béke erejével, mint militarizmussal. Most csak tőlünk, magyaroktól és különösen a németektől függ, hogy végre ténnyé legyen ez az Európa országa, — nem pedig Európa világrész — abban az értelemben, hogy mi is okulva, és megbecsülve, magasztalva azt, ami Angliában és Franciaországban végbement, — mert erre érdemeket szereztek mostani nagy felemelkedésükkel, — elismerjük, hogy ezt a két kulturországot illeti meg Európában a hegemónia minden téren, és most már az az érzésünk, hogy ezek az igaz és őszintén kulturnemzetek vezessék a világ sorsát. Nekünk most már semmi kifogásunk nem lehet az ellen, ha mi is belecsatlakozunk ebbe a politikai rendszerbe, ebbe a külpolitikába. Ez mind csak rajtunk múlik, ennek csak egy feltétele van, de ez a feltétele megvan: tessék áttérni annak a demokráciának útjára, amely önmagában, automatikusan is biztositja és bizonyítja, hogy egyetlen egy nemzetnek sincsenek kalandtervei, hogy egyetlen egy nemzetet sem lehet pillanatrol-pillanatra kalandokba belevinni és ezzel Európa békéét'?' június hó 28-án, szombaton 231 jét veszélyeztetni, különösen pedig veszélyeztetni Franciaország biztonságát, mert Franciaország inkább letipor mindent, de ezt természetesen nem engedheti el. Ma, amikor látjuk azt a példátlan felemelkedést, amely a francia népnél tapasztalható, amely ahelyett, hogy büszkén, gőgösen, afféle Ludendorff vagy Bismarck módra most a csizmái alá gyűrne bennünket, megpróbálja yisszaállitani az emberkapcsokat a világban, megpróbálja visszaállitani az emberi szolidaritás egységét Európával és velünk is, a francia népnek ezt a verdiktumát meg kell értenünk, és legalább a magunk részéről el kell háritanunk az útból mindent, ami Franciaországra ráparancsolná, hogy a militarista rendszert továbbra is fentartsa. Ehhez demokrácia kell, mert Macdonald és Herriot is nyiltan kijelentették, hogy Európa képe csak akkor lehet más, csak akkor enyhülhet meg a francia imperializmus is, ha Európa demokratizálódott és ezzel azután oly garanciát ad, amely csakugyan elég alkalmas arra, hogy Európában egyik-másik nép csupán ludendorff izmusból nem fogja megbontani a békét, és nem teszi vitássá Franciaország biztonságát. Azzal a politikával azonban, amelyet Bethlen István követ, az elnyomás politikájával, a büntetőnovellás politikával, azzal, hogy a sajtószabadságot, az emberi szabadságokat lenyomja, azzal, hogy itt a numerus clausust fentartja, (Barthos Andor : Helyesen!) nemcsak abban az értelemben, amelyről itt szokott szó lenni, mert nekem nem az fáj legjobban, hanem, hogy a nyomornak és szenvedéseknek numerus claususát csinálja meg itt a százezrek számára, az igazságtalan adózás numerus claususát, ugy, hogy csak egy pár klikk élhet itt boldogan, — ezzel a rendszerrel nem tudunk eljutni oda, ahová nekünk el kell jutnunk. Látjuk, hogy az a játék, amely itt évek óta folyik, nem a tisztakezek játéka, ez hamisjáték, s aki hamisan játszik, az becsületesen sohasem nyerhet. Az indemnitást nem fogadom el. Elnök : Rassay Károly képviselő ur a házszabályok 215. §-ának a) pontja alapján személyes kérdésben kért szót. A képviselő urat a szó megilleti. Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott igen t. képviselőtársam klasszikusan tömör, de azért a részleteket sem elmellőző, lehetőleg rövidre fogott, de el nem nagyolt beszédében kegyes volt az én személyemmel is — nem ugyan nyiltan, hanem kissé burkoltan — foglalkozni. (Rupert Rezső: Nem, kérem! Egész nyiltan!) Két gyönyörű hasonlatot mondott, az egyik a zsetonpolitikusokra vonatkozik, a másik a politikai Kosaras-nénikre. Én különösen azon kijelentés után, hogy a képviselő ur ezt nyiltan is alkalmazta velem szemben, (Rupert Rezső: Egy egész csomó ember járt itt, nemcsak a képviselő úrra értettem!) abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy a magam részéről most már egész nyugodtan és nyiltan is tudok válaszolni, nem kell keresnem a különféle összefüggéseket. Ami a zsetonpolitikusokat illeti, amellyel a t. képviselő ur azt akarta jelezni, hogy Bethlen István ministerelnök Budapesten politikusokat keres, akikkel politikát csináljon, akik azonban rossz zsetonok, mert nem váltják be, erre nézve én igen röviden válaszolhatok a képviselő urnák. Velem Bethlen István soha ilyen irányban érintkezést nem keresett és velem ilyen politikát soha nem akart csinálni. Azonban, hogy olyan zseton vagyok-e én Budapesten, akit nem lehet beváltani, engedje meg a t. képviselő ur, hogy ezt némileg kétségbevonjam. Ezt legjobban tudja az igen t. képviselő ur, akinek alkalma volt meggyőződni arról, hogy 32*