Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-302

A nemzetgyűlés 302. ülése 1924. évi június hó 18-án, szerdán. 7 gyűlésen erre az anomálára és felhivtam a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy milyen végtelenül visszazaszitó és a jobb érzést megbotránkoztató jelenség volt az, hogy ugyanabban a főbenjáró bűnügyben Budapesten két biróság is tartott végtárgyalást ; ugyanazt a bűnügyet letárgyalta előbb egy katonai biróság, — mert a bűnperben olyan személyek is szerepeltek, akik a jelenlegi jogelvek szerint katonai bíróságok hatóság alá tartoztak — és azután egypár hónap múlva azt a főbenjáró bűnügyet letárgyalta a polgári biróság. Mind a két tárgyalás hónapokig tartott, irtózatos pénzébe került az államnak és még abban sem voltunk biztosak, — amint hogy be is bizonyosodott, — hogy ennek a két biróságnak az Ítélkezése jogi harmóniában lesz egymással, mert hiszen mindkét biróságnak más és más büntetőjogi elvek szerint kell eljárnia. Ez teljesen tarthatatlan állapot, ilyenre a modern külföldön sehol sem találunk példát. Nálunk is meg kell tehát honosítani azt az egységes büntető Ítélkezési rendszert, melynek alapján minden magyar állampolgár közönséges bűncselekményekben ugyanazon polgári büntetőbíróság hatásköre alá tartozzék, és csak a külön katonai érdekű, a katonaság érdekeit érintő ügyekben, a katonai személyek feletti ítélkezés alkalmával képviseltesse magát a hadsereg a katonai ügyész jelenléte által, amint ez például Franciaországban divatos. Azt azonban, hogy külön válasszuk az ügyeket és ugyanazt a bűnpert két külön biróság tárgyalja le különféle büntetőjogi elvek szerint, és hogy ilyen csekély létszámú hadsereg számára óriási nagy költséggel járó bírósági apparátust tartsunk fennt az ország mai súlyos anyagi helyzetében teljesen megengedhetetlennek tartom. Nagyon kívánatosnak tartanám tehát, ha a kormány komolyan foglalkoznék a külön katonai bíráskodás eltörlésével. Természetesen nem vonom kétségbe és a legtávolabbról sem kívánom érinteni a hadseregnek azt a jogát, hogy saját speciális vétségeiben, kihágásaiban, függelemkérdéseiben saját maga biráskodjék házi biróságai által. Ez természetes, ez minden hadseregben megvan, és ennek továbbra is meg kell maradnia, de ehhez ilyen rendkívül költséges, nagyszabású bírósági apparátusok fentartása teljességgel szükségtelen. Nagyon sok olyan dolog van még, aminek fentartása, nem mondom, hogy nem indokolható, ha az ország gazdag, de ami ebben a végtelenül kétségbeejtő pénzügyi helyzetben végtére megszüntethető. Hiszen nem az a célja a magyar államnak, hogy felesleges intézményeket tartson fenn és ezeknek fentartása végett a végtelenségig kimerítse a magyar nép pénzügyi erejét, hanem a magyar államnak jelenlegi helyzetében az a hivatása, hogy csak a legszükségesebb intézményeket tartsa fenn és a feleslegesek eltörlésével kímélje egy kissé a magyar nép erejét. Ha ezt a szisztémát tovább folytatják és felesleges intézmények fentartásával továbbra is igénybeveszik a nép teljesítő képességét, elveszik munkájának gyümölcsét, ebből a nép elszegénysedése fog bekövetkezni, ugy hogy, ha majd a nemzet nagy céljai várnak megvalósításra, a népben nem lesz már meg az az áldozatkészség, közszellem és anyagi erő, amelyre szükség lenne. Minthogy nem látjuk azt, hogy a kormány ilyen gazdasági szempontok szem előtt tartásával az ország kiadásait a legszükségesebb mértékre igyekeznék redukálni, minthogy nem látjuk azt, hogy az ország bevételeinek mikénti elosztásáról, felhasználásáról tüzetes költségvetést szándékoznék előterjeszteni és nem látjuk a gazdálkodásról az elszámolást, nem lehetünk a kormány iránt bizalommal gazdasági okokból sem. Felmutattam az imént a nemzetgyűlés szine előtt ezt a négy darab naplót, melynek költsége-i bői egy hatalmas tudományos munkát lehetne megjelentetni és amely négy napló három hónap múlva csupán történelmi emlék lesz már. Szembeállítom ezzel a kormánynak azt az eljárását, hogy előterjesztett a pénzügyminister ur, — nem az, akit szerencsénk van most itt üdvözölni, hanem a jelenlegi első számú pénzügyminister ur — egy költségvetést. Ezt egy példányban nyújtotta be, dacára annak, hogy kinyomtatták, tehát annak sokszorosítása már csak a papir árába, a papir értékébe került volna ; mondom tehát, egy példányban kiszedette, kinyomatta, s egy példányban beterjesztette a nemzetgyűlés elé. Most, amikor az indemnitást tárgyaljuk, titokzatos helyre került az egy példányban beterjesztett költségvetés és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy azt áttanulmányozhassuk. Ott spórol tehát a kormány, ahol voltaképen kötelességet kellene teljesíteni, — mert a költségvetést szokás szerint szét kellene osztani a nemzetgyűlés tagjai között, — ellenben nem tanusit takarékosságot ott, ahol az indokolt volna. De nem viselkedhetünk bizalommal a kormány iránt más okokból sem. A magyar nemzet, a magyar nép hosszú küzdelem után hozzájutott az általános és titkos választójoghoz és így minden magyar embernek, hiszen a nemzetiségiektől, sajnos, megszabadultunk — s jóformán csak magyar ember maradt ebben a csonka hazában, (Pikier Emil : Jóformán ?) azért mondom jóformán, mert még van egy csekély nemzetiség, — meg volt az a megnyugvása, hogy választások alkalmával, amikor a kormányzattal szemben s a nemzetgyűlés többségének működése felett birálatot kell gyakorolnia szavazatával, az ország és saját sorsának kialakításába belefolyhat. Most azon a módon, amint az ország törvényes képviselőkerületi beosztását a jelenlegi kabinet megszüntette, ugyanazon a módon önhatalmúlag — nem tudom miféle saját magának adott felhatalmazás alapján, vagy talán isteni felhatalmazás alapján — az ország megmentése érdekében ugy az általánes választójogot, mind pedig a választás lelkiismereti szabadságát a magyar nép kezéből elragadta. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Nem tudom, miféle állambölcsesség vezette erre a kormányt, mert hiszen egy jó kormány, amely elmegy a takarékosságban a legvégső határig, amely szociális adótörvényeket honosít meg, mely megkíméli az emberek létminimumát és ahhoz nem nyúl hozzá, egy jó kormány, mely fokozatos adórendszert léptet életbe, az mindig számithat egy általános, titkos választójog mellett is arra, hogy az ország közönségének túlnyomó nagy részét megnyeri a maga számára. Csak olyan kormánynak kell iszonyodnia és rettegnie a néptől, amely a nép érdekeivel homlokegyenest ellenkező módon kormányozza az országot. Még az uj választás előtt, amikor a nemzetgyűlés nem tudta letárgyalni a titkos választójogra vonatkozólag beterjesztett javaslatot, a többségi párt akkori elemei nagyon berzenkedtek a nyilvános választójog ellen. Akkor az úgynevezett agrárdemokrata képviselő urak még erősen hangoztatták, hogy »de a titkosságból nem engedünk« . ( Meskó Zoltán : Benne volt a párt programmjában !) Kimondották, hogy ettől egy alkalomra eltekintenek ugyan, de a következő alkalommal annál erőteljesebben fogják azt követelni. És mit tapasztalunk ? Azt, hogy az egységes párt oldaláról most már nemhogy követelik a titkosságot, hanem egész egyszerűen ellene vannak. Miért van ez ? Azért, mert a lefolyt két esztendő alatt az egységespártnak még ezek a demokratikus részei, elemei is részesévé lettek a jelenlegi kormány népellenes politikájának, ennek a