Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-285
A nemzetgyűlés 285. ülése 1924. Hiszen ez lehetetlen dolog, és ezért remélem, hogy a t. Nemzetgyűlés nem fogja honorálni az ügyészségnek a kiadatás iránti kívánságát és a mentelmi bizottság t. előadójának javaslatával szemben Györki t. képviselőtársam mentelmi jogát nem fogja felfüggeszteni. Elnök : Kivan még valaki szólni! (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az előadó urat illeti még meg a szó. Mikovinyi Jenő előadó : T. Nemzetgyűlés ! Csak néhány szóval kivánok felelni először is Rupert képviselő urnák, akinek nagyrabecsült személyét hosszú évek óta ismerem. Nem tudom feltételezni róla, — ismerve az ő komolyságát — hogy meggyőződésből mondaná azt, hogy szándékosan hazug, fércmunkák terjesztetnek a nemzetgyűlés elé a mentelmi bizottság jelentéseiben. Épen ezért ezt csak a beszéd hevében tett kijelentésnek tulaj donitom. Van szerencsém tisztelettel rámutatni arra, hogy elképzelhetetlen, hogy ebben a jelentésben is valótlanság, pláne tudva beirt valótlanság foglaltatnék. Az a kifejezés, mely a mentelmi bizottság jelentésében mint inkriminált kifejezés szerepel, nincs idézőjelbe téve, amiből világosan látszik, hogy az nem az eredeti röpiratnak szószerinti szövegezése. (Hebelt Ede: De miért nines az benne? Miért nem nézte meg az előadó ur?) Szíveskedjék meghallgatni. Ellenben a kir. ügyészség indítványában szószerint a következők foglaltatnak (olvassa): »... részben kivéve a röpirat tartalmából, hogy a két éven belül elkövetett cselekmények a mai rendszer, a mai uralom nevéhez fűződnek. A mai uralom, a mai rendszer alatt« — ezt az ügyészség mondja indítványában — »a mai kormányzati rendszer lévén értendő, amelyért a magyar királyi kormány felelős, a beszerzett és az iratokhoz becsatolt felhatalmazás alapján . . .« (Hebelt Ede: Itt nem a inai rendszerről, hanem arról a rendszerről van szó! Ez is hamisítás!) Elnök': Hebelt képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. (Pikier Emil: Az ügyésznek sem illik hazudni ! — Klárik Ferenc: Arról van szó, hogy ne adjuk ki!) Mikovinyi Jenő előadó: Én kizárólag csak azért reflektáltam ezekre a felszólalásokra, hogy igazoljam a bizottságot és annak jelentését, mert hiszen a bizottság jelentéseért nemcsak az előadó, hanem — minthogy a jelentést az elnök is aláirja — maga a bizottság is felelős. Be akartam igazolni azt, hogy a jelentésben tudva valótlan és az igazságnak meg nem felelő, vagy legalább is a nyomozati adatoknak meg nem felelő szavak, kitételek és szövegek nincsenek. — (Pikier Emil: Jó lesz az ügyészeket ellenőrizni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Szólásjoga már senkinek sem lévén, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést: el méltóztatik-e fogadni a mentelmi bizottságnak azt a javaslatát, hogy Györki Imre képviselő ur mentelmi joga ebből az ügyből kifolyólag felfüggesztessék, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a bizottság javaslatát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. — (Hebelt Ede: Az igazságügyminister kiment. — Felkiáltások a jobboldalon: Szabad neki!) A nemzetgyűlés a mentelmi bizottság javaslatát fogadta el és így Györki Imre képviselő ur mentelmi jogát az előadott ügyben felfüggesztette. (Folytonos zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! Az elnöki enunciáció közben különösen méltóztassanak tartózkodni minden közbeszólástól, mert a Ház határozathozatalának komolyságához tartozik, hogy akkor abszolút csend legyen. Következik a tanácskozás és határozathozatal rágalmazás vétsége miatt feljelentett Ulain évi május hó 16-án, pénteken. 57 Ferenc képviselő ur mentelmi ügyében (írom. 462.), Kérem az előadó urat, méltóztassék javaslatát megtenni. Mikovinyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti kir. főügyészség dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a »Szózat« című politikai napilapban, annak 1921. évi április hó 20. napjáról keltezett 84. számában »A Paksy-ügy rejtelmei« felirattal és dr. Ulain Ferenc szerző megjelölésével egy cikk jelent meg, melyben a következő kitételek foglaltatnak (olvassa): »Abszolút megbízható és minden kételyt kizáró bizonyítékok birtokában állítom és bizonyítom is, hogy Paksy János ártatlan. Pinterits hites törvényszéki szakértői véleménye ellenben hamis.« E cikk miatt Pinterits Károly rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett. Miután az iratokból és a cikk tartalmából megállapítható, hogy ha ez a kijelentés, ez a tényállítás a valóságnak megfelel, alkalmas arra, hogy Pinterits ellen büntető eljárás indittassék és igy a főmagánvádló vádja nem alaptalan, hanem alapos gyanú alapján emeltetett, és miután zaklatás esete nem forog fenn, a bizottság javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag függessze fel. Elnök: Kiván-e valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az előadó ur nem kivan szólni, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e felfüggeszteni Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő ur mentelmi jogát a mentelmi bizottság javaslata értelmében, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a bizottság javaslatát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Határozatilag kimondom, hogy Ulain képviselő ur mentelmi joga ebben az ügy hen felfüggesztetett. Következik a tanácskozás- és határozathozatal a mentelmi bizottság jelentése alapján izgatás vétsége miatt feljelentett Kiss Menyhért képviselő ur mentelmi ügyében (írom. 463.). Az előadó urat illeti a szó. Mikovinyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! Dr. Kiss Menyhért 1921. évi december hó 9-én Ferencszálláson, a községi elöljáróság hivatali helyiségében az ott összegyűlt 25—30 emberből álló gyülekezethez a következő felhívást intézte: »Menjenek be könyörtelenül a haszonbérbe, ne törődjenek azzal, hogy az be van vetve, ha igen, szántsák fel, cselekedetükért majd én felelek.« Majd onnan egy vendéglőbe ment és egy nagyobb tömeghez a következő felhivást intézte: »Emberek, tudom, hogy a Gerliczy báró tulajdonát képező haszonbérleteket a báró nem hosszabbította meg és nektek azokra szükségtek van, menjetek be a földekbe, szántsátok fel, műveljétek, nektek arra szükségtek van, az nektek jogotok.« ( Graeffl Jenő: Egészen jó! Nagyszerű!) T. Nemzetgyűlés! A bizottság az iratok betekintése után meghallgatta dr. Kiss Menyhért nemzetgyűlési képviselőt, aki kijelentette, hogy neki eszeágában sem volt izgatni, az embereket csupán egyszerűen felvilágosította, hogy az eddigi kisbérletekhez a földreformtörvény és annak végrehajtása tárgyában kiadott rendelet szerint a következő évben is joguk van, azi mondván, hogyha valaki ezt kétségbe vonja, hivatkozzanak ő reá. A bizottság lefolytatta ellene az eljárást. Miután a bizottság a nyomozati iratokat megtekintette és az azokban foglalt tanúvallomások szerint megerősítve látta a képviselő ur nyilatkozatát, és miután tényleg az ő állításai alátámasztva vannak a földbirtokreformról szóló törvénnyel és az annak