Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-285

46 A nemzetgyűlés 285. ülése 1924, selő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Nagy Ernő: De én hazaáruló vagyok, nekem lehet ezt mondani!) Nagy Ernő képviselő urat másodszor figyelmeztetem, szíveskedjék csendben maradni. (Nagy Ernő: Hazaárulónak lehet!) Nagy Ernő képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Nagy Ernő: Köszönöm szépen!) Nagy Ernő képviselő urat másodszor is rendreutasitom. (Putnoki Sándor: Szép tárgyalási modor! — Hebelt Ede: Szégyen, gyalázat, hogy ilyen versekért vádakat emelnek!) Hebelt Ede képviselő urat kérem, sziveskedjék csendben maradni. (Hebelt Ede: Hallatlan!) Hebelt Ede képviselő urat rendreutasitom! (Hebelt Ede: Botrány!) Hebelt Ede képviselő urat másodszor is rendreutasitom. (Propper Sándor: Bach-korszak! — Hebelt Ede: Elkobozzák a közszabadságokat! — Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Amennyiben a képviselő urak nem méltóztatnak csendben meghallgatni az előadó urat, kénytelen leszek a házszabály szigorúbb rendelkezéseit alkalmazásba venni. (Zaj.) Mikovínyi Jenő előadó: A budapesti kir. ügyészség és a kir. törvényszék indítványában, illetőleg végzésében azt az álláspontot foglalta el, hogy a vers utolsó sora és az abban foglalt kifejezések az osztály elleni izgatás bűntettének tényálladékát kimerítik. (Hebelt Ede : Köznevetség lesz egész Európában ! — Szakács Andor: A zsarnokság osztályát ostorozza a vers! Ilyen osztály pedig nincs!) Minthogy a mentelmi bizottság szintén azt az álláspontot foglalta el, hogy bűncselekmény jelenségei fenforogni látszanak, minthogy a sajtó felelősség kérdése nem vitás és zaklatás esetét fenforogni nem látta, javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Vanczák János nemzetgyűlési képviselő ur mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag függessze fel. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szakács Andor képviselő ur kivan szólni. Szakács Andor: T. Nemzetgyűlés! Az előadó ur javaslatával^ szemben bátor vagyok azt a véleményemet kifejezni, hogy ez a vers bűncselekményt nem foglal magában, hanem egy természetes emberi érzést fejez ki. A költő kis fiához intézett szavaiban olyan érzést akar belecsepegtetni kis fia lelkébe, mely érzés természetes adománya az Istennek, az isteni hatalomnak, mely emberi érzés minden zsarnokság ellen fellázad. (Meskó Zoltán: Erre tanitom én is a fiamat! Igaza van!) Aki azt mondja, hogy ebben a költeményben izgatás van, az valóságot állit, mert ez a vers valóban izgat a zsarnokok ellen (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és minden zsarnokság ellen. (Meskó Zoltán: Izgatni kell! — Pikier Emil: A zsarnokok ezt természetesen nem tűrik!) Márpedig aki nem gyűlöli a zsarnokságot, vagy zsarnokság esetén fel nem lázad minden érzésével, az nem méltó az ember elnevezésre. Valóban ha önök, vagy a mentelmi bizottság ilyen versben is osztály elleni izgatást látnak, akkor bátor vagyok megkérdezni a bizottság t. előadóját, hát melyik osztály zsarnokság osztálya, hát létezik-e ilyen osztály Magyarországon? Hiszen akkor a legsúlyosabb ítélet van az előadó ur javaslatában. Mikovínyi Jenő előadó: Nem az én javaslatom, hanem a bizottságé! Szakács Andor: Végtelenül nagy szerencséje volt a magyar nemzetnek, és végtelenül nagy szerencséje volt Petőfi Sándornak — sajnos, hogy ezt kell mondanom, — hogy az osztrák abszolutizmus idejében született és akkor irta meg verseit, mert ha önök még ilyen becsületes, hazafias, tisztességes irányú költeményeket is megbélyegeznek, akkor Petőfi verseinek legalább felét ki kellene hagyni a nemzetnek abból m imádságos évi május hó 16-án, pénteken. könyvéből, amelyet ő hátra hagyott. Amikor adminisztrátori rendszerrel uralkodott Magyarországon az osztrák császári hatalom, alig hogy Kossuth Lajos kikerült a börtönből és Petőfi megkezdte irodalmi működését, az osztrák abszolút hatalom kifogást emelt az ő egyes versei ellen, de azokból a cenzor csak egyes szavakat törölt, és nem állt útjában ennek a költői szellemnek, hogy teljes erejével és teljes fényével megnyilatkozhassak. Hát önök most már a költőből a legnemesebb, a legtiszteletreméltóbb érzéseket is ki akarják gyomlálni?! Igazán nem lehet megérteni a mentelmi bizottságnak ezt az előterjesztését. (Pikier Emil: Visszaidézik a Bach-korszakot!) Hiszen teljes képtelenség, hogy a nemzetgyűlés, mely a nemzet jogainak védelmezője és őre, az emberi érzés, az emberi szabadságjogok letéteményese kell hogy legyen, egy olyan költeményt, amely ebben az irányban fejez ki érzelmeket, megbélyegezzen és az Íróját az előadó javaslata szerint a bíróság Ítélete előtt bűnösnek jelentsen ki, hogy a zsarnokság osztálya ellen izgat. Én az előadó ur javaslatával szemben tisztelettel vagyok bátor indítványozni, hogy Vanczák János képviselőtársunk mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel a nemzetgyűlés. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és jobbfelől.) Elnök: Kivan még valaki szólni? Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés ! A Népszavához 1923 januárjában egy vers érkezett be, egy női név volt a vers alá aláírva és mivel ismeretlen szerző küldte be, természetesen nagyobb gonddal olvasták át, hogy vájjon lehet-e belőle sajtójogi felelősségrevonás. A vers azonban semmi egyebet nem fejezett ki, mint fájdalmas melegséggel azt az érzést, amely egy munkásanya szivét tölti el,amikor kicsi, tehetetlen gyermekének a kezével játszik. A Népszava aznapi száma meglehetősen szürke volt, és mivel az ügyész urnák minden napra meg kell a Népszavában keresni azt, amit inkriminálhat, mást nem talált, mint ezt az ártatlan, mondom, fájdalmas melegséggel telt verset. Azt mondja a vers (olvassa): »Tétován ingó fehér liliom, Szivemről leszakadt rózsaszirom A forró kis kezed.« Csupa líra az egész vers. »A vér ösztönére mozog vakon, Míg cikázó utján el nem kapom, Mint a hulló pelyhet.« Itt se találhatott még semmit az ügyész ur és bizonyosan nagyon haragudott. »Tenyerem kérgén át a melege Felhúzódik lassan a szivembe Édes gyöngédséggel. Szemembe tolja könnyemet A jövődért aggódó szeretet És gondokat érlel.« Itt még mindig nincs osztályellenes izgatás. »Ide hát puha, meleg kezeddel Csókjaim árja hadd szentelje fel Jövendő munkára! Ma csak könnyem a harmatos éke, Holnap már a munka verítéke Csillan, ül ki rája.« Ez a harmadik versszak és képzelem, hogy az ügyész ur hogy fel volt indulva, hogy az egész Népszavában nem talál ezen a napon semmit, ami miatt Vanczák elvtársamat megint perbe