Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-294
A nemzetgyűlés 294. ülése 1924. évi június hó 3-án, kedden. belénk akarja törölni a lábát. Pedig mi nem adtunk erre okot, mert — mint már emiitettem — mi az igazságért, mi becsületes dolgokért, eszményekért küzdünk és különösen odakinn a mérséklet hangján beszélünk. Az az érdekes és komikus helyzet áll fenn, hogy valahány kormánypárti beszédet hallunk, az mind heves, tüzes, temperamentumos ellenzéki beszéd, (Pikier Emil: Bugac!) mig a Kossuth-pártról a rendőrség is kénytelen azt jelenteni, hogy gyűlésein higgadtan, objektíve és tárgyilagosan beszélnek. Ez természetes is, mert a Kossuth-pártnak csak igazságai vannak, az igazság pedig nem szorul izgató, éles hangra. Mi odakinn egészen más helyzetben vagyunk, mint idebenn. Odakinn nem áll velünk szemben a profit és a professzionizmus politikája, hanem egy most már felvilágosodott polgárság, amely áhitozik az igazságért és ennek a polgárságnak elég pasztellszinekkel beszélni, ez a polgárság úgyis nagyon jól tudja, melyik utat kell járnia. Ennek ellenére nem értjük, hogy miért üldöznek mégis minket, azaz, hogy nagyon is értjük, azért üldöznek, mert felvettük a politikai profit és hinterland ja : a profittársaságok ellen a küzdelmet. Végre mégis magába kellene szállnia a kormánynak és látnia kellene, hogy elmúlt már az az idő, amidőn professzionizmusból meg lehetett élni, elmúlt már az az idő, amidőn akadályozni lehetett még a nemzeti akarat megnyilvánulását és azt, hogy a nemzet egyeteme átvehesse a kormányzást az országban és valóban megteremthesse a demokráciát. Elmúlt ez az idő, nemcsak azért, mert felébredt a nemzet elementáris életösztöne, hanem azért is, mert a külpolitikában sem tudhatjuk megállni helyünket ugy, ahogy most vagyunk, mint a profitosok arisztokrata országa. Eurőpaszerte, világszerte kezdi átvenni a demokrácia a maga birtokait. (Halász Móric : Ugy is néz ki Európa !) Hát azt méltóztatnak hinni, hogy fel lehet ezt az irányt itt tartóztatni ? Ez az a rövidlátó politika, amely annak idején jellemezte a régi munkapártot, amelynek helyébe jött most egy másik párt és amely rövidlátó politikát az jellemezte, hogy mindent mosollyal, kacagással néztek ; a vége azután az lett ennek a kacagó politikának, amely nem törődött mással, csak azt nézte, hogy mit akarnak a profitosok, hogy Nagy-Magyarországból egyharmad Magyarország lett. (Halász Móric : Nem ! A forradalom lett a vége ! — Hedry Lőrinc : Az önök forradalma lett a vége l) Most sem tudunk megállni a világ versenyében, ha fentartjuk ezt a rendszert, mert ebben az esetben az egész világ ellenszenve fordul felénk, pedig nekünk az is vesztünket fogja okozni, ha nem törődnek velünk az idegen nemzetek, ha nem éreznek irántunk testvériséget A legkevesebb, amit megkövetelhet egy alkotmányos állam polgársága, — az a polgárság, mely nem azért jön össze, hogy összeesküdjék — hogy végre szabaditsák fel a rendőri felügyelet alól, hogy végre engedjék ki az óvoda-iskolából, mert mégis csak arcpiritó és szégyenletes dolog az, hogy az a magyar polgárság, amely évek óta küzd a konszolidációért, egész rendőrhadsereg jelenlétében kénytelen megtartani gyűléseit ; mégis csak arcpiritó az a rendszer, amely ma uralkodik, hogy amikor a szónoki emelvényen elhelyezkednek a gyűlés funkcionáriusai és szónokai, ugyanarra a. pulpitusra ül fel a rendőrtiszt is, ahol pedig neki semmi keresnivalója sincs. Tessék A r alahol egy mellékasztalt elhelyezni és oda ülni, tessék magát láthatatlanná tenni; ha a kormány el akarja hitetni odakinn, hogy itt demokrácia van, legalább ne csinálja azt a csúfságot, hogy a gyűlésre kiküldött rendőrtisztviselőt mindenki láthassa. A helyzet ma az, hogy a gyűlésen tulajdonképen a rendőrtisztek elnökölnek. A polgárság önérzete, de az esztétika és a józan ész is azt követeli, hogy méltóztassanak ezeket a rendőrtiszteket valahogyan eldugni, hogy csak akkor bújjanak elő, amikor netalán szükség lesz rájuk. Elég hiba, hogy nálunk elnöklésre küldenek ki rendőrtisztviselőket, mert más országokban azért küldenek ki rendőrtisztviselőket, hogy a gyűlés megtarthatását a rendzavarókkal szemben biztosítsák. Ezeknek elmondása után tiltakozni akarok az ellen az abszolutizmus ellen, az ellen a durva önkény ellen, az ellen az arcpiritó és megszégyenítő eljárás ellen, amellyel a polgári ellenzék gyűléseit — nem is emlitve a munkásgyüléseket, mert hiszen a munkások majd megvédik a mar guk jogait — azokat is, amelyeket igazán a mérséklet pártjai tartanak, rendszeresen igen ostoba és igen üies ürügyek címén feloszlatják. Választ kérek a kormánytól arra, mikor lesz már hajlandó végre abbahagyni azt a kétértelműséget, azt az erdélyi politikát, amely erdélyi politika bevallottan azt mondja... (Ugrón Gábor: Nem erdélyi politika az! — Kiss Menyhért: Szegyenli Erdély! Erdély magyarsága tiltakozik ellene! — Lendvai István: Erdély nem büszke Bethlenre!) Én igazat adok Ugrón Gábor képviselőtársamnak abban, hogy nem erdélyi politika, csak idézem a ministerelnök ur szavait. Ö mondta erdélyi politikának. (Lendvai István: Könnyű neki, az erdélyiek nem cáfolhatják meg onnan!) Arról az erdélyi politikáról beszélek, amelyet ő Hódmezővásárhelyen emlegetett s amelynek lényege az egész ország-világ nagy elbámulására szerinte abban van, hogy sohasem szabad az igazat megmondani. (Zaj johbfelől.) Örülök, hogy Ugrón t. képviselőtársam megtagadja, hogy ez erdélyi politika lenne, de méltóztassék megengedni, hogy én erről a másik erdélyi politikáról mégis beszélhessek. (Lendvai István: Se nem erdélyi, se nem politika.) Ideje volna már, hogy ennek vége legyen, ezért kérdezem a kormány tói, mikor hajlandó már abbahagyni ezt az erdélyi politikát, amelynek alapelve az, hogy nem szabad igazat mondani! (Lendvai István: Ne alázzuk meg Erdélyt!) Gondolom, t. képviselőtársam megért engem. Kérdezem, mikor hajlandó abbahagyni azt a politikát, amely kifelé azt magyarázza, hogy itt demokrácia van, azt magyarázza, hogy itt detronizáció van, hogy itt polgári szabadságjogok vannak: gyülekezési szabadság, szólásszabadság, sajtószabadság, befelé pedig lábbal tiporja a szabadságjogokat. Azt kérdezem, mikor lesz már egyszer hajlandó ez a kormány tettekkel is bebizonyítani, hogy itt csakugyan minden megvan, amiről ő odakinn olyan nagyon szépen szónokol? (Klárik Ferenc: Ez a kormány soha!) De elvárom a kormánytól azt is, hogy ha nem azonositja magát ezzel a rendszerrel, (Lendvai István: Programm jávai már régen nem azonositja magát!) amely rendszer minduntalan betiltja a Kossuth-párt gyűléseit és más ellenzéki gyűléseket is, (Halász Móric: Hogy meri Kossuth nevét a szájába venni?!) mikor lép fel már egyszer erélyesen és teszi lehetetlenné azokat a visszaéléseket, amelyeket a rendőrhatóságok elkövetnek? Nem elégszem meg azzal és senki sem elégedhetik meg azzal, hogy a belügyminister ur konstatálja a visszaélést s azután nem történik semmi. Várjuk végre már azt, amit Bulgária belügyministere megtett, aki azt mondotta: felfüggesztettem azt a szolgabírót, aki az ellenzék gyűlését akadályozni merészelte. (Lendvai István: Lehetetlen! Nálunk csak Komoróczyt függesztik fel!) A múlt alkalommal elismerte a minister ur,
