Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-293

A nemzetgyűlés 293. ülése 1924 pillanatban, mihelyt kenyérkeresetté alacsonyodik le a sport, nem való többé nemzetek reprezentáíására. (Igás! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok a vitába most faji kérdést belevetni, azonban meg kell állapitanom, hogy irigykedve olvasom a lapokból, hogy a spanyol, vagy az olasz nemzet, sőt Egyiptom csapata is fajilag úgyszólván homogen volt, e nemzetek képviselői teljes harmóniában jelentek ott meg. (Rupert Rezső: Például arabok és négerek! — Derültség a szélsőbaloldalon.) Igen, voltak négerek, de ők is annak a vidéknek bennszülött fiai. (Fábián Béla: De mégsem egy faj a néger az egyiptomival!) Fábián Béla t. képviselőtársam Egyiptomról ne vitatkozzék! (Zajos derültség. — Fábián Béla: Sőt! Nekem inkább van jogom vitatkozni! — Derültség.) Épen azért mondom! (Fábián Béla: Épen azért, én legalább nyugodtan mondhatom. — Folytonos derültség.) Én csak megállapitom azt, hogy a mi szineinket itt reprezentálták: Jeny, Hirzer, Eisenhoffer — egy keresztény, aki zsidó lett a keresztény kurzus alatt — Opata, Braun, Obitz, Guttmann, Mandl, Vogl. (Fábián Béla: Fajilag azért magyar maradt. Mert vagy van magyar faj, vagy nincs.) Ezek, t. Nemzetgyűlés nem reprezentálják a mi fajtánkat. Mégha bugaci embereket vittek volna oda, — és talán a földmivelésügyi minister ur jobban ki tudta volna választani ezt az együttest, — azok inkább lelkesültek volna. S ezzel a csapattal fajilag egységes csapatok állottak szemben. Itt ismét megnyugvással látom, hogy a faji összetartozandóság tudata és a nemzeti gondolat erős kell hogy legyen, hogy ahol ez nincs meg, ott letörik a csapat, mint ahogyan letörte ennek hiánya a magyar csapatot. De nem erről akarok beszélni. Nem 11 ember a hibás és nem is csak a balszerencse, amely üldözte őket, hanem az a sportirányitás, amely immár odajuttatta a magyar sportnevelést, hogy egyrészt felburjánozhatik itt az ál-amatőrizmus, másrészt pedig amely teljesen elhanyagolta Magyarországon a testnevelésnek ezt az ágát, a testnevelési törvény ellenére is. Én ezért a magam részéről egy követeléssel állok a kultuszminister ur elé. Követelem a magyar sport érdekében egyrészt a tiszta amatőrizmust, másrészt követelem a magyar nemzet érdekében azt, hogy Parisba csak olyan magyar sportolók menjenek ki, akik amatőrök és akik telj esitményüknél fogva a kiküldetésre minden tekintetben érdemesek és nem hoznak szégyent a magyar szinekre. Ne sok kisérő utazzék tehát, hanem menjenek ki az igazi sportsman-ek. (Igaz! Ugy van!) Az a furcsa, hogy a testnevelési tanács, amelynek magam is tagja vagyok, ebben a tekintetben felvetette már e követelményeket, de a kérdés eldöntésénél nem hallgatták meg. Kis olympiai bizottságok rendezték és rendezik az utazásokat, igy mennek ki ma is és meg sem kérdezik az illetékes embereket. Ezért kisérnek 11 embert 22-en, akikben még az a bajtársiasság sincs meg, hogy a tulaj donképeni sportsman-ekkel együtt lakjanak. Akik a magyar színeket képviselik, azok egy fokkal gyengébb szállodában laknak, ami már csak erkölcsi szempontból sem volna megengedhető. (Rupert Rezső: Ebben igazad van ! — Kováts-Nagy Sándor : Az volt a fontos, hogy mint kisérők kiutazhassanak !) Naponta olvasom a sportlapokat. Egész propagandát csinálnak a vivás terén is azt illetőleg, hogy ki menjen ki Parisba és ki ne. A vivásban tudvalevőleg már kétszer nyertük el az olimpiai világbajnokságot. (Györki Imre : Egy zsidó nyerte !) Kérem, akceptálom !• És ezt a csapatot most nem akarják kiengedni azért, NAPLÓ XXIV. évi május hó 31-én, szombaton 259 mert nem. hajlandó a hazai versenyeken indulni. Van igen sok kiváló magyar sportember, akinek szerénysége tiltja a felkinálkozást, mert a vivás nem olyan sport, ahol könyökölő emberek vannak. A vivás egy magasabb nivót reprezentáló sport, s annyi jó kvalitású vivónk van, hogy valóban gondolkozóba kell esniök az embereknek, hogy ki menjen és ki ne. Viszont vannak olyan sportágak, amelyek világviszonylatokban messze alatta maradnak a nivónak. Épen azért szólalok fel, hogy a kultuszminister ur figyelmét rátereljem arra, hogy csak azokat küldje ki, akik méltóan fogják reprezentálni a magyar szineket, — mert hiszen az olimpiász még hosszú időn át fog tartani, — és ne engedje ki azokat, akik csak kéjutazásnak tekintik a kiküldetést. A társadalmi sport szempontjából már most felhivom a minister ur figyelmét, - és remélem, hogy az egész magyar sporttársadalom meg fog mozdulni ebben az irányban e szomorú tapasztalat után, — hogv a tiszta amatőrizmus igazi nemzetnevelő és nemzetvédő gondolatát vigye bele a magyar testnevelésbe, mert enélkül a nemzetet rontó irányzatoknak fogunk tápot adni. Aki a sporttal foglalkozik, tudja, hogy amint szerepelni kezd a pénz, abban a pillanatban a sport erkölcstelenné válik, üzletté sülyed s maholnap megérjük, hogy részvénytársasági alapon fogják Magyarországon a sport egyik vagy másik ágát kezelni. (Igaz! Ugy van!) A régi magyar sport a magyar virtus kifejezője volt. Vissza kell tehát térni arra, hogy a tiszta amatőrizmus fentartásával a régi magyar sportot kultiváljuk, felhasználva mindazokat a modern vivmányokat, amelyeket az utóbbi időben a sport terén elértek. T. Nemzetgyűlés! Ezeket akartam elmondani. A futball-torna eldőlte előtt nem volt szándékom ebben a kérdésben álláspontomat leszögezni, bár annakidején is határozottan ellene voltam annak, hogy ilyen nagy számban Parisba menjünk, mert sem gazdaságilag nem birjuk, sem pedig a sport terén nem vagyunk azon a nivón, hogy helyt állhassunk olyan nemzetekkel szemben, amelyek a testnevelésre sokkal több pénzt és anyagiakat tudnak fordítani, mint mi. (Igaz ! Ugy van !) Mégegyszer hangsúlyozom, hogyha igazi nagy sport-kulturát akarunk teremteni, akkor az egyedül helyes politika: kiterjeszteni a sportot a magyar falura, a vidékre és abból a tehetségeket tartalmazó mély kútból meriteni, mert igy a magyar sport automatikusan meg fogja kapni azokat a magyar sampiónokat, akiket nyugodt lelkiismerettel lehet majd kiküldenünk a világtornákra, mert a lelkesedés fogja őket heviteni. (Igaz! Ugy van!) Itt van tehát a nagy különbség, t. Nemzetgyűlés! Az etikai értékek fejlesztése csak az amatőrsportokban található fel, minden etikának mellőzése pedig megvan a profiknál — hogy igy fejezzem ki magam, — megvan azokban, akik nem merik reszkirozni a lábukat vagy a fejüket még akkor sem, amikor a magyar dicsőségről van szó, mert hiszen a lábukkal, a fejükkel s a fizikumukkal keresik a kenyerüket, tehát ha megsérülnek, elvesztették kenyérkeresetüket. Ilyenekre nem lehet bizni a nemzeti szineket. T. Nemzetgyűlés! Azért hozom ezt a kérdést a nemzetgyűlés elé, mert most is azt látom, hogy a nemzet szineiben indultak, mint magyar reprezentánsok, mint a magyar faj képviselői olyan urak, akik a brünni Makkabea-klubnak voltak tagjai és akik visszahozattak a külföldről csak azért, hogy a magyar sportot képviseljék. Nézetem szerint az ilyen eljárást meg kell vetnie minden magyar embernek. A kultuszminister úrtól tehát — bár a társadalmi egyesületek autonómiájának elvi álláspontján állok — azt kérem, hasson oda, hogy az Országos Testnevelési Tanács 41