Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-293

250 A nemzetgyűlés 293. ülése 1924. viselő ura lópatkó áráról beszélt, mert mint egri Nagy János t. barátom bebizonyította, a lópatkónak az uj vámtétele 18 korona, mig a régi 24 korona volt, tehát nem áll £IZ ci mit ő mondott, hanem az ellenkezője. Vagyis nem emelték a lópatkó tarifáját, hanem ellenkezőleg csökkentették. Valamint azt sem vehetjük komolyan, hogy az egész termelést meg fogja drágitani az uj vámtarifa. Már e tekintetben is könnyűvé tette cáfolatát Egri Nagy János t. képviselőtársam, amikor kimutatta azt, hogy igen sok áru van olyan, amely abszolút vámmentes, azonkivül egész litániája, egész sorozata van azoknak az áruknak, amelyek olcsóbbak, amelyeknél tehát vámmérséklés történt. Természetesen nem vehetjük komolyan Dénes István képviselő urnák most kezemben tartott művében a 10. és 11. oldalon kifejezett azt az egyéni hangulatát sem, (Halljuk! Halljuk!) hogy a só tekintetében magas vámokkal védekezik az uj vámtarifa, hiszen, aki megnézi az uj vámtarifát, az láthatja, hogy a só egyáltalán vámmentes. (Derültség.) Épen ilyen alapos Pikier Emil t. képviselő ur megjegyzése a salvarsanra vonatkozólag, hiszen a salvarsan készitmények szintén vámmentesek. Találkozunk azonban a túloldalról is objektiv birálattal. Ezek közé kell sorolnom ezúttal Rupert Rezsó t. képviselőtársam felszólalását, aki beismerte, hogy a vám tarif a javaslat kiindulási pontja helyes, mert a vámvédelem szükséges és felhozza argumentumul, hogy nem adhatjuk ki kezünkből gazdasági politikánk eszközét. Felemiitette, hogy a termelés adóalanyokat állit elő, lehetővé teszi a teherbirást, a munkaalkalmakat szaporítja és a fogyasztóképességet növeli. Mindezek miáltalunk is felismert indokok és lehetőségek. Rupert^ t. képviselőtársam csak mindössze annyi kifogást emelt, hogy a vámvédelem mérvét túlzottnak találja. Legteljesebb elismeréssel kell nyilatkoznom Beck Lajos t. barátom beszédjéről, aki a tőle megszokott szakszerűséggel, és elmélyedő alapossággal foglalkozott a kérdéssel, és bár ellenzéki képviselő, mégis elfogadta a javaslatot. Ezek után, ha az igen t. Nemzetgyűlés megengedi, áttérek Nagy Vince képviselő ur felszólalására. Nagy Vince képviselő ur felszólalásában hangsúlyozta, hogy jegyzetei nincsenek nála. Ezt magyarázatul el lehet fogadni, de mentségül nem akkor, amikor ő homlokegyenest olyan dolgokat állított, amelyeket nem én fogok, de Kossuth Lajos lesz szives megcáfolni. (Mozgás.) Egyáltalában Kossuth Lajos számlájára nem irható az

3 amit a képviselő ur mond, amidőn azt mondja, hogy Kossuth Lajos a dunai konföderáció hive volt, tehát ebből a szempontból sem lehetett védvámos. Ami a konföderáció dolgát illeti, Kossuth Lajos »Irataim az emigrációról« című munkájának harmadik kötetében foglalkozik ezzel a kérdéssel és a következőket mondja. Az igazgatóság — t. i. a magyar nemzeti igazgatóság — feloszlásának időtájára esik az a bizonyos dunai konföderáció-terv is, melynek kellő kifejtés nélkül tévedésből történt nyilvánossá tétele akkoron annyi zajt ütött az országban.« Ezután felemlíti Durando olasz külügyministerrel való érintkezését, majd azt mondja: »a legnagyobb örömmel kész valék közreműködésemet arra felajánlani, hogy a felszabadulandó szomszéd Magyarország és a felszabadulandó szomszéd oláh és szláv népek között minden külellenség elleni kölcsönös védelem végett szövetség jöjjön létre, de sőt e szövetséget mind a mi függetlenségünk, mind az ő függetlenségük biztositékának tekintettem és az egyedüli gyakorlatias módnak arra, hogy ama szláv gyürü, pánszláv gyűrűvé ne változzék.« évi május hó 3Tén, szombaton Ezután azt mondja, hogy eszmecserét váltott Caninival a konföderáció felett. Canini hozott egy fogalmazást, »mely nagyjában véve a múlt napi megbeszélésnek hü rezüméje volt: kért, hogy irjam alá«, Kossuth azonban ezt nem cselekedte meg, hanem megjegyezte, hogy az bajos dolog, minthogy egyik másik vázlatos eszme bővebb kifejtés nélkül fonák magyarázatra szolgáltatna alkalmat és Canini becsületszavát adta, hogy ő azt a kezéből ki nem adja. Majd így folytatja: »Nem is mondhatom, hogy Canini adott szavát megszegte volna. Hanem történt, hogy az iratnak egy másolatát nálam hagyván, én azt Helfy barátomnak adtam vagy küldöttem át oly célból, hogy abból a konföderáció eszméjével megismerkedve arra, lapjában az Alleanza-ban a közvéleményt előkészitse. Alkalmasint nem eléggé szabatosan fejeztem ki magamat, aminek az lett a következménye, hogy Helfy — tévedésből — magát^ a csak magán diszkrét használatú, tehát teljességgel nem kellőleg kifejtett iratot tette közzé, ami nekem meglehetősen sok kellemetlenséget okozott.« Végül ebből csupán a következő tételt olvasom: »A dunai konföderáció csak a független Magyarországgal volt lehetséges. Magyarország függetlensége feladatott és ezzel az a konföderáció eszméje is mint igen-igen sok egyéb, a »pium desiderium«-ok közé került.« Ez az 1862-ik évre datálódik és hogy később miként gondolkozott Kossuth, arra nézve igazolására felolvasom Hermann Ottóhoz irt levelét 1875 március 17-ről, természetesen ennek is csak szemelvényeit (olvassa) : »Arról — gondolom — meg vannak önök győződve, hogy a vámterületi közösség felmondása s önálló magyar vámterület felállitása nélkül a magyar müipart virágzásra juttatni s vele élénk belkereskedelmi forgalmat előidézni merő lehetetlenség. Ez sarkalatos pont is, axióma is.« A Deák-pártról szólva, ezt irja {olvassa): »Az fogadta el »en block«, minden vizsgálat nélkül ama rettenetes vámtarifákat, amelyek egyenesen arra voltak s igen sikeresen számitva, hogy a fejlett s mégis a külföldi verseny ellen védvámokkal biztosított osztrák műipar korlátlanul szabad versenye csirájában elfojthassa a magyar rnűipart.« A vámterület egységességéről Tisza Kálmán program m beszédében említést tevén, erre ezt irja (olvassa) ; »Nagy szó volt ez, uraim ! Halál fekszik e szóban a magyar műiparra s vele a magyar kereskedésre.« De a leghatározottabban kifejezi az ő álláspontját a következő néhány bekezdés (olvassa) : »Ha az egynemű civilizáció keretébe foglalt világ egy tabula rasa volna, mely csak most rendezné be nemzetgazdászati háztartását, kétségtelenül az okszerű munkafelosztás volna a legjobb rendszer ; hadd csinálna mindenik nemzet azt, amit ő képes legnagyobb bőségben s legolcsóbban előállítani, aztán cserélné ki áruit az egész emberiség szabadon. Igen, de a világ sorja nem igy alakult, a közgazdászati fejlődés különböző irányban, különböző fokon áll. Tehát a tapasztalástól kell tanácsot kérni. Már pedig tény, hogy nincsen egyetlen egy nemzet sem, melynek műipara védvámok oltalma nélkül fejlődött volna ki életerőssé. Tény, hogy^ nincs egyetlen egy nemzet is, mely hamarabb fogadta volna el a szabad kereskedés elvét, mint akkor, midőn a védvámok oltalma alatt a kezdet nehézségeit már leküzdötte s magát életerősen versenyképesnek érezte. Tény, hogy még oly hatalmas, előretörő nemzet is, mint az északamerikai nagy köztársaság, mai napig sem véli elérkezettnek az időt, hogy a mérsékelt védvámrendszerről lemondhasson. És tény, hogy ezen rendszer mellett a nemzeti vagyon tőkéje