Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-293
À nemzetgyűlés 293. ülése 1924. kétségtelenül elő fog idézni az egész magyar közgazdasági életre. A szabad kereskedelem lelkes harcosainak és egyáltalán a kereskedővilágnak idegességén nem csodálkozhatunk, hiszen mindenesetre előnyösebb lett volna rájuk nézve, lm a kiviteli és behozatali korlátozások megszüntetése után egyszerűen átvettük volna az 1907. évi LIII. tc.-be iktatott régi vámtarifát, amely főként a régi monarchiát volt hivatva szolgálni, de amelynek tételei még arra a boldog időre voltak megállapítva, melyet mi békevilágnak emlegetünk. Sehogy sem akarják belátni a merkantilisták, hogy a világparitási árak a békebeli árakkal szemben óriási nagyobbodást mutatnak és hogy az egyes iparcikkekre ezen vámtarifában megállapított tételek százalékokban kifejezve, messze alatta állanak ama áremelkedések percentjeinek, melyeket a békebeli árakkal szemben kialakult mostani világparitási árak mutatnak. Ha a vámtarifa egyes tételeit vizsgáljuk, akkor azt is tapasztaljuk, hogy igen sok ipar# cikknél, ha az áremelkedési eoefficienst figyelembevesszük, ez a vámtarifa a régihez képest tulajdonképen leszállítást is jelent. De érthető a kereskedők egyrészének feljaj dúlása, mert hiszen az évek óta fennálló u. n. behozatali kontingensek egyes érdekcsoportoknak úgyszólván monopóliumszerű jogokat biztosítottak ; egyes érdekeltek, akik élvezték a devizamegkötöttség előnyeit az által, hogy jogos igényléseik során tényleg hozzá is jutottak devizákhoz vagy valutákhoz, ezt a nemzeti ajándékot nem szivesen felejtik, ennek konjunkturális előnyeit kizárólag csak ők élvezték, de a nagyközönség egyáltalában nem tapasztalhatta, hogy ezek a szerencsések, ezek a kiváltságosak, csak egy fillérrel is igyekeztek volna a nagy kereskedelemben kialakult árakat lemérsékelni. Már most, ha tovább vizsgáljuk a kereskedelmi érdekkörök idegességét, azt tapasztaljuk, hogy leginkább azok a legérzékenyebbek, akik évtizedeken keresztül kényelmes üzleti összeköttetésben állottak, a régi monarchia osztrák vagy cseh gyárosaival, ezekhez voltak hozzá- • szokva, ezeknek voltak itt bizományosai és most, amidőn ezek a területek a monarchia összeomlása következtében vámkülfölddé váltak, nem szivesen szakítanak régi összeköttetéseikkel és nem szivesen cserélik fel a vámtarifa következtében üzleti kötéseiket, a fejlődésnek indult magyar gyáripar termékeivel. T. Nemzetgyűlés! Nem akarok itt sem az ipar, sem a kereskedelem szószólója lenni, hiszen egyik csoporthoz sem tartozom, hanem kizárólag a rideg tárgyilagosság álláspontján állva, nézem azokat a következményeket, melyeket ez a vámtarifa az egész megváltozott magyar közgazdasági életre előnyként fog biztositani. És ha ebben az irányban kutatom az igazságot, akkor meg kell állapitanom, hogy e megcsonkított ország megváltozott határai szinte követelik tőlünk, hogy erősebb vámvédelmi politikát inauguráljunk. Hiszen mindaz, amivel eddig a boldog békeidőkben bővelkedtünk, most itt hiányzik, azt most mind külföldről kell importálni, tehát legalább annak a feldolgozásához teremtsük meg a lehetőséget, ami megvan, ami itt terem az országban, vagyis támogassuk azokat az iparágakat, ^ amelyek itt már megvannak, amelyek itt fejlődésnek indultak, amelyekben a sok százezernyi munkáskéz, mely az ország megcsonkítása következtében másutt nem tud elhelyezkedni, találja meg a megélhetését. (Drozdy Győző: Például a kávé- és tea-termelésnél! — Zaj.) Ha itt nem segitünk (Zaj.) a munkások elhelyezésén, akkor ezek mind kenyér nélkül maradnak. Már maga ez az egyetlen szociális szempont is indokolná, hogy a vámtarifában lefektetett évi május hó Bl'én, szombaton 241 vámvédelmi törekvést minden erővel keresztülvigyük. De indokolja ezt még az állam financiális érdeke is, mert hiszen bármennyire törekednék is az ország mezőgazdasága a többtermelés elvének a megvalósítására, lehetetlen, különösen ha a körülöttünk levő államoknak ma még beteges letargiában szenvedő mezőgazdasága újra feléled, mondom lehetetlen, hogy ennek a csonka Magyarországnak mezőgazdasága később is kibirja azokat az óriási állami terheket, amelyeket sajnos, az utóbbi években úgyszólván oroszlánrészben a mezőgazdaság volt kénytelen viselni. Az iparnak bizonyos fokú védelme tehát egyrészt fontos szociális érdek, másrészt fontos államgazdasági érdek is. Ezen fontos körülmény mellett azonban ügyelnünk kell arra is, nehogy a fogyasztóközönség pusztán az emiitett szempontok miatt alkalmazott erős vámvédelem következtében ki legyen szolgáltatva egyes érdekeltségek önkényének. Mindenesetre nagy körültekintést igényel épen ezeknek a körülményeknek kellő mérlegelése. Ha azonban tekintetbe vesszük azt, hogy az előttünk fekvő vámtarifatörvényjavaslat körülbelül négy évi szakadatlan munka eredménye, amely idő alatt ugy a mezőgazdasági, mint az ipari és kereskedelmi érdekeltségek közel 300 szakszerű tárgyaláson vettek részt az illetékes ministeriumokban, ahol megvitatták ugy érveiket, mint ellenérveiket szakszerűen s az ezekből a tárgyalásokból leszürődött eredmények az állam magasabb érdekeinek figyelembevételével lettek később ebben a vámtarifában megrögzitve — akkor ez meggyőzhet minket arról, hogy a vámtarifában lefektetett tételek mindenesetre összhangban vannak az ország közgazdasági érdekeivel. Csodálkoznom kell Dénes István t. képviselőtársamnak hozzám jutott »Reflexió az uj vámtarifa tervezetéhez« című munkájának Dr. Ferenczy Izsó ministeri tanácsos úrhoz intézett bevezető sorain, ahol a negyedik lapon azt mondja Dénes képviselőtársam (olvassa): »Mielőtt a vámpolitika alapelveinek lényegével foglalkoznék, engedje meg tanácsos ur, hogy egy szerényke kérdést intézzek önhöz. Az ön és mások Írásából értesülök arról, hogy a megalkotandó autonom vámtarifa tárgyában az érdekeltek már hónapok óta tárgyalnak önnel és a kormány többi megbizottaival. Kik azok az érdekeltek! Vannak a vámpolitikának különböző érdekeltjei! Amint az ön Írásából kiveszem, önök az uj vámtarifa tervezetét már hónapokkal ezelőtt megküldték az érdekelt köröknek. Melyek azok az érdekelt körök? Szerény felfogásom szerint magamat mint szellemi munkást szintén érdekeltnek tartom ez ügyben s ugy tudom, hogy az egész vámkérdésben legérdekesebbek a munkások milliói és a kisbirtokosok százezrei. Annak dacára közülünk senki sem kapott tarifatervezetet, vagyis rólunk, a legérdekeltebbek óriási tömegéről önök nyilván megfeledkeztek. Ankétokra sem hivtak meg, hogy meghallgassák véleményünket. Hogy lehet az!« Azután mondja tovább Dénes képviselő ur (olvassa): »Minthogy azonban tanácsos ur a legfőbb érdkeltek, a fogyasztók millióinak véleményére nem volt kíváncsi, a vámpolitikai alapelvei a dolog természeténél fogva hézagosak, egyoldalúak és az ország egyetemes érdekeivel ellentéteseknek kell lenniök,« Végtelenül csodálkozom Dénes István képviselőtársamnak ezen a kijelentésén. Mert ha egy igazságügyi javaslatot akar a nemzetgyűlés tárgyalni, ott sem fogják maid a jogkereső feleket népgyűlésre összehivni, hanem ott is azokat az érdekelteket, akik szakszerűen foglalkoznak a kérdéssel, hívják meg ankétra. Itt is a minisztériumok meghívták ugy a kereskedelmi, mint az ipari és mezőgazdasági érdekeltségeket és ezek38*
