Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-289

158 A nemzetgyűlés 289. ülése 1924. ércnek és a fának a határok eltolódása következtében az ország belterületén rendkívüli módon megcsökkent. Nagy-Magyarországnak mai helyzetünkhöz képest szerves ipari organizációja volt és a mi katasztrófánk abban rejlik, hogy e szerves ipari organizáció egyes részei kitöredeztek. E kitöredezés következtében állott elő iparunk mai sajátos helyzete. Iparunk problémáit röviden a következőkben foglalom össze: meglevő és kifejlődött iparunk színvonalának megőrzése, meglevő, de még ki nem fejlődött, illetőleg visszamaradt iparunk támogatása és kitöredezett iparunknak a természet-adta lehetőségek szerinti pótlása; ezeken kivül természetesen — mint a mezőgazdaságnál is — a belföldi szükséglet biztositása és a kivitel minél erőteljesebb fejlesztése. Ezen célkitűzések követése adja meg a vámtarifának azt az iparvédelmi jelleget, amely annyi sok támadás középpontjában áll. Hangsúlyoznom kell, hogy ezen iparvédelem nemcsak a gyáripart, hanem legalább ugyanolyan mértékben kis- és otthoni iparunkat is illeti. Legyen szabad a fonó-, kefekötő- és szitaiparra, a textilanyagokból konfekcionált cikkek iparára és a bőrfeldolgozó iparra, az utóbbinak keretén belül nevezetesen a cipőiparra hivatkoznom, mint olyan iparágra, amelyekben a kisexisztenciák, mesterek, munkások és munkásnők tízezrei dolgoznak, s amelyek termelésének megvédésére nemcsak gazdasági, hanem szociális szempontoknak is megfelel. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) A szociális szempont egyébként gyáripari termelésünkben is kifejezésre jut, mert példának okáért gép- illetőleg vas- és fémfeldolgozó gyáriparunkban 60.Ü0Ü munkás talál alkalmazást, akik munkabérének évi összege 1924. évi május 1-i alapon számitva 800 milliárd koronára rug. Hogy a vasiparnál maradjak, szemléltető lesz r talán annak megemlitése, hogy ezen ipar termelésének értéke még a mai szomorú viszonyok között is meghaladja a 250 millió aranykoronát évente és megfelelő vámvédelem mellett meg van adva annak lehetősége, hogy ezen termelés értéke 400 millió aranykoronára emelkedjék. Az ipari készáruk vámvédelméből következik, hogy a hiányzó nyersanyagok behozatalát a lehetőséghez képest vámmentessé kellett tenni. Utalok ebben a tekintetben az erdőgazdaság és a faipar termékeinek vámvédelme között fennálló különbségre. Hogy a törvényjavaslat egyes iparágaknak mesterséges nton való fejlesztését nem tűzte ki céljául, hanem azokat a szó szoros értelmében mellőzte, arról a papir- és sokszorositóipar, nemkülönben a műszer-, hangszer- és óraipar csekély vámvédelme tanúskodik. Megfogadva az előadó ur tanácsát és mellőzve az egyes tarifatételek bírálatát, csak nébány általános vámpolitikai kérdéssel óhajtanék még röviden foglalkozni, tökéletesen tudatában lévén annak, hogy egy ilyen óriási terjedelmű kérdéshez csak hozzászólni lehet, mert annak kimerítő bírálata egyenesen lehetetlen. Termelésvédelmi vámpolitikánknak egy rendkívüli fontosságú okát abban látom, hogy nem folytathatunk állandóan passzív külkereskedelmi mérleget eredményező import gazdálkodást. »Paszsziv fizetési mérleg nincs« — mondja dr. Ferenczy; Egy ország mérlegének tehertételeit nem lehet figyelmen kivül hagyni, azokat minden körülmények között rendezni kell. Közgazdaságilag a legsúlyosabb kifogás alá kell, hogy essék, hogy kész iparcikkek behozataláért reáljavak átengedésével fizessünk. Ez a külfölddel szemben növekedő eladósodást jelent és nemzeti vagyonunk kisebbnagyobb hányadának elvesztését. Egészen más volna a helyzet, ha termeivényekért termeivényeket, más szóval árukért árukat cserélhetnénk, ha évi május hó 23-án, pénteken. pl. — tegyük fel — 100 szarvasmarha értékének megfelelő mennyiségű súlyú vagy hosszúságú textilanyagot bírnánk beszerezni. Ez azonban a valóságban nincs így. A pénz közbeiktatása f a csere fogalmát gyökerében változtatja meg, miután a kapitalisztikus termelési rendben a pénz nemcsak mint csereeszköz, hanem mint tőke is funkciókat végez. Ezen tőkének elnyerését vagy elvesztését, másszóval az ország fizetési mérlegének aktivitását vagy passzivitását mindannyian, mint magyar állampolgárok, legsajátabb ügyünknek tekinthetjük. E kérdések érdekes boncolását olvastam legutóbb az osztrák dr. Heinisch Mihálynak nemrég megjelent »Die Landflucht« című müvében, amelynek egy helyén a következőket mondja (olvassa): »Amennyiben nemzeti munkánkat a külföldi verseny veszélyeztetné, ugy a hazai termelésünket fogjuk fentartani, még azon esetben is, ha termeivényeink drágábbak a külföldieknél.« Nem mondhatom, igen t. Nemzetgyűlés, hogy ezt a szózatot ne vonatkoztassuk magunkra is. A vámvédelem gyakorlati hatásáról, illetőleg a vámvédelemnek az árak alakulására gyakorolt befolyásáról a vélemények természetesen élesen állanak egymással szemben. A termelők a vámvédelemben csupán védelmet látnak, amivel szemben a fogyasztók, és elsősorban természetesen a kereskedelem, ellenben indokolatlan drágítást. Az áralakulások vizsgálata révén megállapítást nyert, hogy nem állithatjuk fel megdönthetetlen tétel gyanánt azt, hogy a védővámok az árak alakulásánál teljesen kifejezésre jutnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a védővámoknak csak egy kis része az, amely az árak alakulásánál kifejezésre jut. Nagyon kétségesnek kell ennek folytán mondanunk mindazokat a számításokat, amelyek alapján már most, még mielőtt az uj vámtarifa életbelépett volna, a vámtételek nagyságából az áralakulást előre megjósolják. A vélemények ellentétes voltát élénken illusztrálja az, hogy textiliparunk egyik vezető férfia a sajtó számára leadott nyilatkozatában a # textiltételek vámvédelmét igen szerénynek mondja, amennyiben átmenetileg mindössze 1—T5%-kal fogja drágítani a lakosság életfentartását, amivel szemben például a belvárosi kereskedők egy 25—30%-os áremelés kétségtelen szükségességéről igyekeznek a vevőkörüket már most meggyőzni. (Zaj.) Én azt hiszem, hogs'" mint annyi más kérdésben, ugy itt is középen van az igazság. A kereskedelem elégedetlenségét —• emberi szempontból felfogva — tökéletesen megértem. Ellenben már nem helyeselhetem azt az erős és — mondhatom — kitűnően megszervezett propagandát, amelyet a kereskedelem e vámtarifajavaslat ellen megindított és amely a reggelitől kezdve minden életszükségletünkre vonatkozólag a drágulás, illetőleg az ő terminológiája szerint a megdrágítás rémképét idézi elénk. Ezen propaganda — ha nem is kifejezetten — a magyar termelés ellen van irányítva és itt leszögezni kívánom azt a szerény álláspontomat, hogy én országunk mai megcsonkított helyzetében a termelés, a nemzeti termelés érdekét fontosabbnak és életbevágóbbnak tartom, mint a tulaj donképeni kereskedelem érdekét. Ezzel természetesen nem akarom a magyar kereskedelemnek óriási fontosságát és jövőbeli nagy feladatait egy árnyalattal sem kétségbe vonni. Én azt hiszem, hogy a behozatali korlátozások megszüntetése következtében a magyar kereskedelem óriási előnyökhöz fog jutni és meglesz annak lehetősége, hogy a behozatal által az árak tekintetében egy bizonyos nivellálódás fog történni, ami természetesen a fogyasztóközönség szempontjából óriási jelentőséggel fog bírni. Én tökéletesen osztom az előttem felszólalt