Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

A nemzetgyűlés 288. ülése 1924. évi május hó 22-én, csütörtökön. 131 nagyobb területi integrációt gondolt lelki szemei elé, amelyben Magyarország a körülötte lévő államokkal együttesen alkotna autonóm vámterületet. Nemcsak a dunai konföderáció koncepciója, de Kossuth Lajos különböző beszédei és hirlapi cikkei, a hires Védegyletnek egyes ülésein elmondott szónoklatai is kifejezetten, expressis verbis a szabadkereskedelem elvi álláspontját jelölték meg, mint Magyarország gazdasági fejlődésének helyes és okos irányvonalát. Ha ebből a gondolatsorból kiindulva fejleszteni tovább a szabadkereskedelem gondolatát és eljutok odáig, hogy Magyarország mai helyzetében a védővámos politikát nem tartom helyesnek, okosnak, még abból az egyedüli szempontból sem, amely indoka lehetne a túlsó oldalról való védelemnek t. i.: az iparfejlesztés szempontjából — akkor a következőkre vagyok bátor rámutatni. Nem bocsátkozom bele a két szélsőség, a merev szabadkereskedelem és a túlzott vámvédelem érveinek itt egymással szemben való felsorakoztatásába. Amikor már megjelöltem azt, hogy a szabadkereskedelem álláspontján állok — és ezt nem tartom következetlenségnek az önálló vámterület álláspontjával szemben, amelyen lehettünk az osztrák-magyar monarchián belül — még csak néhány főszempontra kívánok rámutatni, amikor a helyzet az elé a kényszer elé állított, hogy jegyzeteim és stúdiumom adatai nélkül kell itt álláspontomat megvédelmeznem. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A javaslat tárgyalását megelőző szakankéteken a védővámos rendszernek, tehát ennek a vámtarifajavaslatnak is a hívei és védelmezői azt a főszempontot domborították ki, hogy mai lecsonkitott helyzetünkben, amikor a körülöttünk lévő államok egyike-másika, főleg Csehország és Ausztria, ipari termelőországok, lehetetlen nekünk a szabadkereskedelem álláspontjára helyezkednünk, lehetetlen megengednünk és eltűrnünk azt, hogy ezek az iparosállamok a maguk iparcikkeivel elárasszák ezt az agrikultur országot és ilymódon már-már fellendülésnek indult iparunknak olyan konkurrenciát teremtsenek, amely a külföldi iparcikkek jó minőségénél és olcsóbbságánál fogva a mi fejlődésképes iparunkat tönkretenné, mert ezzel azt a kettős eredményt érnénk el, hogy már-már iparosodni kezdő államunk teljesen visszasülyedne agrikultur mivoltába, másrészről pedig iparvállalataink tönkremenésével együtt a munkáskezek ezreit vagy százezreit is munkanélküliekké tennénk. (Halász Mórié: Tökéletesen igaz!) Ezzel az állásponttal szemben bátor vagyok a következőkre reámutatni. Nem vagyok annak a merev szabadkereskedelemnek hive, amely azt mondja: semmi közöm ahhoz, hogy Magyarországon van-e ipar vagy nines, egyszerűen csak azt a 100%-os fogyasztói szempontot veszem tekintetbe, hogy ide jó és olcsó iparcikkek jöjjenek, és végre egyszer már ne a drágulásnak, hanem az olcsóbbodásnak jelenségeit lássuk. Nem vagyok ennek a szélsőséges álláspontnak híve. Én azt mondom: Magyarországon megvannak a gazdasági előfeltételei annak, hogy itt ipar fejlődjék és bizonyos iparágak életképesek legyenek, és ha ezek — üzleti nyelven szólva — szolidak, vagyis becsületes versenyre hajlandók és képesek, akkor az ország érdeke az ilyen ipart támogatni. Minthogy pedig a támogatás egyik formája és törvényes eszköze a vámvédelem, szabadkereskedelmi álláspontom ellenére, abba is belemegyek, hogy átmeneti időre, — és ezt kifejezetten hangoztatom: csakis átmeneti, próbaidőre — vámvédelemben részesítsük azokat az iparokat, amelyeknek létfeltétele az ország gazdasági helyzetében adva" NAPLÓ XXIV. van, vagy pedig amelyeknek produktumai a múltbeli tapasztalatok alapján a világminőség paritásához való arányosításnál olyan vizsgát tettek, hogy jövő képességükről is meg lehetünk győződve. A helyes megoldást a két szélső álláspont között, amelynek két szélsőségét egyfelől a merev védővámos politika, másfelől pedig a teljesen szabad kereskedelem álláspontja jelöli meg, csakis azon a középúton tudom elképzelni, hogy elsősorban kell figyelembe venni az ország fogyasztói érdekeit, amelyek itt most már kormányhatóságilag elősegitett olcsóbbodást követelnek, nem pedig kormányhatóságilag elősegitett, előmozdított és megteremtett árdrágitást. Ezt a szempontot figyelembe véve, de egyúttal respektálva az ország iparfejlesztési érdekeit is, ám tessék átmeneti időre bizonyos iparcikkeknek, amelyeknek versenyképessége a külföldi ipartermékekkel szemben is megvan és erről már bizonyságot tettek, bizonyos mérsékelt vámvédelemben részesíteni. De az ellen, hogy az iparvédelem jelszava alatt és jogcímén tényleg az iparosérdekeltségeknek, nagyvállalatoknak, tehát a nagytőke jobb jövedelmezőségének kiszolgáltassuk az ország egész lakosságát, — mert hiszen ennek az országnak minden egyes lakosa fogyasztó — tiltakoznunk kell nemcsak a teória, a szabadkereskedelem nevében, hanem tiltakoznunk kell az ország és a lakosság mai gazdasági helyzete miatt is, amely gazdasági helyzet olyan, hogy a szanálási javaslatokban lefektetett adózási és egyéb teherviselések az ország lakosságára fokozott terheket raktak rá, amelyeket csak ugy tud elviselni ennek az országnak dolgozó, adófizető polgársága és munkássága, ha a kormány legalább azzal siet segítségére, hogy egyfelől kereseti viszonyait javítja, másfelől az életszükségletéhez tartozó iparcikkeket olcsóbbá teszi. A javaslatban azonban ennek a tendenciának épen az ellenkezőjét látjuk. Mielőtt a javaslat elvi bírálatával tovább foglalkoznám, közbevetőleg ki kell térnem a javaslat 2. §-ában foglalt felhatalmazásra. A törvényjavaslat 2. §-ában foglalt általános és teljes jogkörű felhatalmazás, amelyet a kormány a nemzetgyűléstől a maga részére kér — hogy t. i. a javaslatban lefektetett és megállapitott vámtarifákat a szükséghez képest bármikor feljebb emelhesse, viszont azonban mindenkor csak a vámtételek összegéig szállithassa le, — ugy látom, csak logikus t»vábbépitése a ministerelnök ur által inaugurált abszolutisztikus rendszernek, amikor már a szanálási javaslatokban, és azt megelőzőleg a kónyszerkölcsönnek rendeleti utón való életbeléptetésével is, most pedig a vámtarifában lefektetett felhatalmazási paragrafussal és a ministerelnök ur által már bejelentett házszabály re vízió val, továbbá a büntetőnovellában lefektetett sajtórendelkezésekkel a nemzetnek nemcsak a választásokon megnyilatkozó önálló rendelkezési jogát és szuverenitását, de még ennek a nemzetgyűlésnek a többségi jogát is korlátozni akarja. Mert ha megtörténnék az az én szerintem képtelen eset, — amint á jobboldal struktúráját, lelki homogenitását és születési körülményeit ismerem, — hogy egy javaslat tárgyalásánál a többség egy része ellene akarna szavazni a kormány javaslatának és ilyen módon az ellenzékkel együtt többséget alkotva valóban leszavazná a kormány valamely javaslatát: még erre az eshetőségre sem ad alkalmat és módot a kormány, amidőn ezekkel a törvényekkel és ezekkel a paragrafusokkal még ezt az elképzelt rendelkezési jogot is kiveszi ennek a nemzetgyűlésnek kezéből és törvényes felhatalmazást adat magának arra, hogy rendeletekkel intézkedjék olyan dolgokban, amelyek e nemzet legsúlyosabb anyagi érdekeit érintik. 22