Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-288
A 'nemzetgyűlés 288. ülése 1924. rendszernek volt következménye a belső korrupció is, az a korrupció, hogyha itt valakinek exportálni való felesleges áruja volt, azt nem vihette ki szabadon és nem siethetett ezzel is nemzetgazdasági megerősödésünknek segitségére, mert először idebent hatalmas tényezőket kellett megmozgatnia, hogy kiviteli engedélyt kapjon, s erre sok pénzt kellett áldoznia, különféle kockázati díjakat kellett kalkulációba vennie. Ez óriási bizonytalanságot tett itt úrrá és nagy drágulást okozott, mert hiszen minden ilyen termelőnek be kellett kalkulálnia azokat az összegeket, amelyek fejében a maga kivitelét valamiképen biztositani tudta. Emlékezzünk csak vissza azokra az időkre, — hogy csak a mezőgazdaságról beszéljek — amikor a kávéházakban mindenütt két-háromnégyezer koronáért — aszerint, ahogy a pénz vásárló ereje csökkent — szabadon lehetett vásárolni kiviteli engedélyeket, mások pedig, különösen maguk a termelők, a kis mezőgazdák — pedig mennyit harcoltunk ezért! — nem juthattak hozzá, hogy feleslegeiket — ha itt-ott volt feleslegük, egy-egy állat — kivigyék. Ezek voltak azok a tényezők, amelyek a mi termelésünket sújtották s ha mindezek elmaradnak, akkor anélkül, hogy iparunknak, termelésünknek segitségére sietnénk, máris oly nagy védelemben részesítjük a magyar ipart, a magyar termelést, amely védelem mellett igen jól prosperálhat. Prosperálhat azzal is, ha letérünk a prohibiciós rendszer útjáról, mert hiszen az az autonóm vámtarifa lényegében igen sok esetben a prohibiciót jelenti, azt, hogy a magas tételeknél fogva lehetetlenné teszi az importot. Erre természetesen válaszolni fognak a külállamok, válaszolni fognak először szomszédaink, aminthogy eddig is válaszoltak. Hiszen ismeretes az a példa, bizonyiték, hogy egyidőben a mi kormányunk fejledezőben levő és nem valami életképes zománciparunk megvédése céljából kitiltotta innen Csehország zománcgyártmányait, kereskedelmi porcellánáruit. Erre a felelet az lett, hogy viszont a csehek pedig kitiltották a mi borunkat arról a területről. Már most miféle politika, miféle termeléstámogatás volt az, — különösen a mi viszonyaink közepette, mikor mindig hangsúlyozzák, hogy az agrártermelést mindenáron védeni kell — amely egy vagy két gyárért ilyen óriásit kockáztatott meg, hogy egész bortermelésünket, borkivitelünket kitiltották! (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nem kell nekünk vámtarifával s más egyéb kérdésekkel vesződnünk és vámvédelmi fegyverekkel magunkat körülvennünk; ha mindezek a visszaélések — hogy ugy mondjam — elmaradnak, akkor a mi iparunk már magában is eléggé meg van védve és különösen biztositani tudunk számára egy exportot, ha másfelé nem is, a nálunk alacsonyabb termelési és ipari kultúrában élő Balkánállamok felé. Természetesen ehhez viszonosság kell. Őszintén megvallom, nem értem, hogy most miért kellett aktuálissá tenni ezt az egész vámtarifakérdést. Ettől tulajdonképen változást nem várhatunk, nem lehet várni, úgyhogy ha ma a kereskedelem és a fogyasztóközönség megmozdul ez ellen a vámtarifa ellen, voltaképen jól teszi, mert tulaj donképen azt teszi, hogy egyáltalában ennek a kormánynak kereskedelmi politikája ellen fordul, amely ellen fordulnia ezer oka van a bűnös múlt miatt is. Megvan erre az oka különösen azért, mert ennek a bűnös múltnak káros következményei napról-napra érezhetőbbek. És ha itt a kormány végre közbe nem lép, ha a fogyasztók és a kereskedelem érdekei istápolást nem nyernek, akkor a pusztulás végzete vár reánk. Ez a kormány eddig, ~ amint bátor voltam évi május hó 22-én, csütörtökön. 127 néhány vonásban megrajzolni — nem gazdálkodott helyesen, mert hiszen az iparvédelmet, amelyet kifejthetett volna, nem fejtette ki, és amenynyiben kifejtette, ezt nem olyan módon tette, hogy az a termeléssel összefüggésben levő többi életszervünknek hasznára vált volna vagy hasznára vált volna iparunknak is egészében. Az ő vámpolitikája, kiviteli, behozatali, egyáltalában forgalmi politikája csak egynéhány nagy gyárnak és nagy vállalkozásnak vált hasznára. Nem kellett idejönni a t. kormánynak azzal, hogy most ezzel a vámtarifával egészen uj rendszert kezdjen, helyesebben szólva, folytassa a régit, mert megvolt neki a felhatalmazása, hogy azt a régi osztrák-magyar vámtarifát a viszonyokhoz, a körülményekhez, a mai Magyarországhoz mérten teljesen átalakíthassa. Meg is tehette volna, de nem tette meg. Most azután az, hogy ezt a javaslatot idehozza, hogy — nem tudom — szinte teátrálisan rendezkedjék be egy meghozott törvény alapján ugy, ahogyan berendezkedni eddig a t. kormány elfelejtett, ez nem jelent semmiféle változást, ezzel megint nem fogunk sehogy se előrejutni, pedig nagyon jól tudjuk, hogy ahogy ma van a helyzet, az meg nem maradhat, mert az teljes lehetetlenség. Épen ezért, mert a kormánynak eddig is megvolt a módja ugyanazon vámtarifapolitika folytatására, amelyet most folytat, mert hiszen kereskedelmi szerződésekben, de rendeletileg is általánosságban olyan tarifatételeket állapithatott meg, amilyené" ket akart, de ezt mégsem tette, most nekünk tanakodnunk kell azon, hogy mégis miért jön elénk ezzel a törvényjavaslattal és mit akar ezzel. Az előadó ur megdicsérte a kormányt, hogy bár a szanálási törvényben megadott felhatalmazással élhetne, csinálhatna amit akar, életbeléptethetne olyan vámtarifát, amilyen neki csak tetszik, ime milyen jó, becsületes és alkotmányos ez a kormány, mert idejön, egy javaslatot hoz ide, a törvényhozásnak megengedi, hogy tárgyaljon felette, és azt törvényerőre emelje. Hogyha mélyebben nézünk a dolgokba bele, ez nem komoly dolog, ez csak külszín, látszat és porhintés, mert hiszen az egésznek alapját logikusan ott kell sejtenünk, hogy a kormány most már maga is megsokallotta azt a sok visszaesést, amellyel itt egyes protekciós ipari vállalatok segitségére sietett. Most már maga is fél a felelősségtől, menekülni akar az erkölcsi zsémből, hogy örökké és örökké a szemére hányjuk azt, hogy rendeletekkel kormányzást, ilyen súlyos kérdéseket rendéletekkel intézesz el, rendeletekkel adsz meg egyes kedvezményezett, protekciós vállalatoknak ilyen nagy előnyöket a többi, az egész iparral szemben. A t. kormány most változtat egy kissé a taktikáján, azt parancsolja a nemzetgyűlésnek, hogy tessék most ezt törvényként megszavazni, s majd azután, hogyha észlelni fogjuk megint, hogy itt egyes ipari vállalatok meg nem engedhető protekciónálásban részesülnek, akkor legalább a törvényt lehet és kell szidni, hiszen ez a törvényben van igy. De nem komoly az egész dolog azért sem, mert ahogy a ministerelnök ur is kijelentette, ahogy tudjuk is hogy van, ahogy az előttem szólók is feltárták, ahogy az indokolásban is van, tulajdonképen mikor megcsináltuk az autonóm vámtarifát, semmit sem csináltunk, mert hiszen ez legfeljebb szerződési alap, kiindulási alap és hogy milyenek lesznek valóságban a vámtételek, ez majd attól függ, hogy egyes külállamokkal milyen kereskedelmi szerződéseket kötünk. Amint méltóztatik tudni, nekünk ilyen szerződéseket kötnünk kell, mert a szanálási törvényekben benne van a pactum de contrahendo.