Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

124. À nemzetgyűlés 288. ülése 1924. Ez a védelem viszont nem fajulhat el odáig, hogy valóságos visszahatást jelentsen és keltsen s épen azt pusztítsa el, amit megvédeni akarunk. Mi hajlandók vagyunk a termelést védeni, hiszen ez nemcsak a termelés érdeke, hanem érdeke az egész nemzetgazdasági életrendünknek, államgazdasági életrendünknek is, sőt érdeke a forgalomnak, érdeke a fogyasztásnak is. Mert teljes igazságnak kell elfogadnunk azt, hogy a termelés védelme is adóalanyokat jelent; jelent teherbirást az állam számára, jelent nemzetgazdasági erősödést, jelent függetlenséget kifelé, jelent versenyképességet a többi erősebb államokkal, ha a védelem sikerül; jelent azonkívül munkaalkalmat, jelent fogyasztási területet, fogyasztási képességet is; és mindenekfelett jelenti az ipari, a termelési vámvédelem általában < sok értékes, nagy nemzeti kincsünk védelmét, jelenti magyar szempontból a magyar munka védelmét, a szorgalom, ügyesség, tudás védelmét, jelenti a magyar izmoknak, a magyar tudásnak, a magyar értelemnek is védelmét. Mindezek is mint minden nemzetnek, ami nemzetünknek is bányakincsei közé tartoznak, mert hiszen nem szabad elfelednünk, hogy mérhetetlen bányakincs van csupán a magyar izmokban, az ügyességünkben, szorgalmunkban, tudásunkban. Ennélfogva ha nem sietnénk mi a termelés védelmére, ezeket a kincseket áldoznánk fel, amely kincsek azt jelentik, hogy a semmiből, úgyszólván a semmiből tudunk teremteni jólétet, gazdagságot, erősödést; ha mi a termelés védelmére nem sietnénk, akkor e kincseinket teljesen elveszítenénk, mert hiszen ezeknek a kincseknek kihasználása mind az időtől függ, nem ugy, mint a természeti, a földben lévő bányakincseknél, mert hiszen ha a szenünket, aranyunkat benn hagyjuk is, az a jövőre is megmarad; tehát az izomerőnek, a szellemi erőnek, az ügyességnek, a szorgalomnak, a munkának ki nem használása és eközben az idő múlása azt jelenti, hogy ezek az értékek egészen elvesznek, mert ezek teljesen az időben élnek. Helyesnek kell tehát felismernünk azt a princípiumot, hogy védjük mindezeket a kincseinket, hogy ne idegen munkának, idegen tudásnak, szorgalomnak és ügyességnek adózzunk, ami azt jelentené, hogy megengedjük, hogy mi egyszerűen egy kis gyarmatállammá szegényedjünk le. Elismerem a termelés védelmének jogosságát és szükségességét azért is, mert tényleg nem lehet megtagadni annak a felismerésnek helyességét sem, hogy a hazai termelés védelme tulajdonképen jó és áldásos azért is, mert egyúttal versenyt jelent a külföldnek ama terményeivel, produktumaival szemben is, amelyek bejöhetnek az ország területére és ennélfogva a hazai termelésnek árszabályozó jelentősége, árszabályozó hatása van. Hiszen, hogy védelmet érdemel ami termelésünk, nem lehet tagadni azért sem, mert hiszen az nemzetgazdasági életünknek, egyáltalában nemzeti létünknek egyik olyan organikus tényezője, életszerve, mint amilyen fontos,lényeges organikus életszerve a forgalom, a kereskedelem és amilyen organikus életszerv a nemzetgazdasági életünknek és nemzetgazdasági létünknek a fogyasztás is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek az organikus egységnek életszervei közül az egyiknek védelmét túlzásba vigyük, mert hogyha túlzásba megyünk, akkor olyan rombolást végezhetünk a nemzetgazdasági élet többi életszervében, hogy hiába volt az egyik, életszerve erősítése, hiába volt a kedvezés, mégis elpusztulunk, mert az organikus életszerveinknek más, fontos, életet jelentő, életfeltételt képező szervei elpusztultak, ami kell, hogy azután visszahasson magára arra az életszervre is, ezúttal a termelésre, amely termelést védeni akarunk. évi m,ájus hó 22'én, csütörtökön. Tisztelt Nemzetgyűlés! Amikor arról beszélünk, hogy nekünk a hazai termelést védenünk kell és viszont nem feledkezünk meg arról, hogy ugyanolyan lelkiismeretbeli kötelességünk azonban a nemzetgazdasági életünk többi életszerveit, a forgalmat és a fogyasztást is védeni, akkor gondolkoznunk kell, hogy vájjon azt a védelmet, amelyet meg akarunk adni a termelésnek, milyen módon adjuk meg, milyen fegyvereket használjunk erre a védelemre. Ellenkező felfogáson vagyok, mint a t. előadó ur, mint a t. kereskedelemügyi minister ur és maga a törvényjavaslat is. Nem tartom egyedül célravezetőnek és elsősorban célravezetőnek e tekintetben a merev vámvédelmet, — mert a t. előttem szólott, a javaslatot pártoló faktorok szinte egyedüli védelmi módnak tekintik a merev vámvédelmet; — pedig ez még annak a közvetlen célnak szempontjából sem helyes, amelyről szó van, mert nézetem szerint az a merev vámvédelmi vendszer, amelyet inaugurálni akar a törvényravaslat, nem valósítja meg a közvetlen célt sem, nem valósitja meg a termelés védelmét sem. Itt pedig elsősorban bátor vagyok rámutatni mezőgazdasági termelésünk problémájára. Nem foglalkozom a mezőgazdasági nagy üzemekkel, elég csak rámutatnom arra, hogy ez a vámvédelem, az őstermelés javára irányuló vámvédelem, a kis mezőgazdaság termelését egyáltalában semmi ellen nem védelmezi meg; valamit ad a jobbkezével, de elveszi, sőt sokkal többet vesz el azután a másik kezével; ami védelmet nyújt, az nem ér semmit, mert akik ismerik hazai viszonyainkat, azok nagyon jól tudják, hogy a kis mezőgazdaságnak, különösen a törpemezőgazdaságnak, amely Magyarország népességének nagy tömegét jelenti, nem ad semmit sem. Ugyanis hiába állítja be a vámvédelmet a mezőgazdasági produktumokra nézve, mert ezek csak fogyasztók, ezeknek nincs eladni valójuk, ezek nem várhatják ki a konjunkturális alkalmakat, azt az időt sem, amikor pl. megindulhat a kiviteli forgalom, mivel ezek épen azért, mert elsősorban fogyasztók, kénytelenek lesznek produktumaiknak felesleges részét rögtön piacra dobni, rögtön elárusítani, az aratás utáni kedvezőtlen konjunktúrában. A mezőgazdasági termelés konjunktúrája csak a későbbi hónapokban következik; annak a kis törpebirtokosnak, annak a kis mezőgazdának nincs ideje megvárni az árak kialakulását, neki kell a pénz ruhára, mezőgazdasági eszközökre, adóra és sok minden egyéb teherre, amely huzza. tehát ki fogja dobni portékáját. Ezzel szemben azonban mit jelent ránézve a vámvédelem? Azt jelenti, hogy viszont azokat az iparcikkeket, amelyek a termeléshez szükségesek, mérhetetlenül megdrágítja, úgyhogy még rabszolgábbá teszi a kismezőgazdát. (Renczes János: Belső iparunkat is megvédelmezi a vámtarifa!) Hiszen épen az a baj, hogy bizonyos mértékig egyoldalú. Majd ki fogok térni az iparfejlesztésre, foglalkozni fogok majd az iparral is, egyelőre azonban csak a mezőgazdasággal foglalkozom, mert hiszen a vámvédelem és egyáltalában ennek a kormánynak nemzetgazdasági és kiviteli politikája különösen azzal támasztja magát alá, hogy mi agrárállam vagyunk és nekünk minden körülmények között feltétlenül az agrárérdekeket keli védelmeznünk; az ipar, a kereskedelem és a fogyasztás pedig szinte másodrendű jelentőségű. Rámutatok arra, hogy még ebben az alapproblémájában, ebben a princípiumában, ebben a közvetlen céljában sincs igaza, mert hiszen nemcsak hogy nem védelmezi meg a mezőgazdasági érdekeltség nagy részét még amaga terrénumán sem, hanem még a maga terrénumán is üldözőbe veszi, többlettel, plusszal terheli meg, amivel szemben az, hogy elméletileg kiváltságos hely-