Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-275
72 A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. tárgyilagos lenni, hogy látná, hogy a boldog békében igenis volt néhány ezer ; tisztességes polgári családunk, amelyeknek a ládafiában, vagy mondjuk az iróasztalfiókban volt tisztességes, becsületes, nem konjunktúrából, hanem családi örökségből, vagy más becsüleles utón szerzett vagyona. Nagyon sajnálom, hogy a t. képviselő ur eltérített a tárgytól. (Peyer Károly: Halljuk a cikket!) Nem olvashatom fel a cikket, mert nem akarok a tárgytól elvonatkozni, csupán néhány adatot fogok felolvasni, amelyek, azt hiszem, a képviselő urak többségét meg fogják döbbenteni, arra a lelkiismeretlenségre vonatkozólag, amellyel a bankok ezt a politikájukat folytatták. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank részvénye 1914-ben ért 3850 koronát, 1924-ben a bessz idején 2,000.000-val jegyzik. Osztalékul 1914-ben 150 aranykoronát fizetett, 1924-ben pedig 8000 papirkoronát, vagyis egy fél aranykoronát. Fel fogok még olvasni egy pár tételt, de tessék csak elgondolni — érdemes megállni ennél az egyetlen tételnél, — hogy az ország első pénzintézete, amelynek részvénye a békében 3850 aranykoronát ért, amelynek részvényeit a középosztály vásárolta össze s amely 150 aranykoronát fizetett osztalékul a békében, most a 150 aranykorona helyett a nagy hosszok idején, amikor a bank milliárdokat nyert, osztalékul fél aranykoronát fizet. (Zaj.) Ezt Pataosi képviselőtársam talán nem érti meg, (Derültség) mert pénzügyi kérdésekkel nem foglalkozott. (Kuna P. András: Nem ért a tőzsdéhez! — Patacsi Dénes: Önök pedig nem értenek a munkához, amelyről annyit beszélnek! Ez a különbség köztünk! — Halljuk! Halljuk! Zaj.) De sajnos, tovább is van. (Mozgás a jobboldalon.) A Pesti Hazai Első Takarékpénztár részvénye, amely a boldog békében, 1914-ben 17.000 aranykoronát ért s amely most 7 millióval van jegyezve, (Mozgás a jobboldalon) amely a boldog békében boldog tulajdonosának 650 aranykoronát fizetett osztalékul, az most. 1924-ben 20.000 koronát, azaz 1.25 aranykoronát fizet. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Nem tudom, hogy az a pénzügyi politika, amely ezt lehetővé tette, nem szolgált-e az ország egyetemes tömegének kárára és aki ezen nevetni tud... (Zaj a jobboldalon. — Berki Gyula: A képviselő ur nevet rajta!) Ez az én rendes arcom. (Élénk derültség. — BarlaSzabó József: Nem kell komolyan venni!) A Hazai Bank Készvénytársaság részvénye, amely 1914-ben 280 aranykoronát ért, ma 450.000 koronát ér s a békében 17 aranykorona osztalékot fizetett, most pedig 4000 koronái szóval 0.25 aranykoronát. A Magyar Altalános Takarékpénztár részvénye, amely 3914-ben 600 aranykoronát ért, most 280.000 koronát ér és mig 1914-ben 28 aranykoronát adott osztalékul, ma 2500 papirkoronát, azaz 0.16 aranykoronát ad. (Berki Gyula: A többi benne van a Pesti Tőzsdében! — Pikier Emil: Azért ezt érdemes meghallgatni! — Szabó Sándor: Úgyis végkimerülésig megy ez!) Amikor a bankok ih r en politikát folytatnak az ország közgazdaságának rovására, akkor igazán joggal mondhatjuk nagyon helytelennek azt a pénzügyi politikát, amely ezt az ország bőrére menő gazdálkodást, ezt a népfosztó gazdálkodást lehetővé teszi és megtűri. Előbb beszédem elején (Pikier Emil: Mikor volt az már! — Szabó Sándor: Nem is emlékszünk rá. — Éhn Kálmán: Ez csak a beévi április hó 11-én, pénleken. vezetés! — Varsányi Gábor: Hátra van még a feketeleves. — Zaj. — Putnoki Sándor: Aki obstruai, az beszéljen!) leirtani azt a tragikus helyzetet, amely abban a pillanatban keletkezett, amikor a kormány hosszú évek folyamán egyszer — értsük meg jól, ezen van a hangsúly: egyszer — a bankok ajtaján kopogtatott és azt mondta: adtok-e valutát addig, amig meg vagyok szorulva, mig a külföldi kölcsönt meg nem kapom és mig a belföldi kényszerkölcsönből a milliárdok be nem folynak? Vázoltam azt a roppant nagy felszisszénést, amely TJllman Adolf bankvezér urat (Mozgás.) idehozta a Házba és irva vagyon róla az illetékes lapokban, hogy Bethlen miniszterelnök ur soronkivül fogadta és három napig kapacitálta, hogy adják meg azt, amit, ha nem bankvezérekről van szó, a kormányhatalom nem kérni szokott, hanem kérlelhetetlenül és visszavonhatatlanul parancsol, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pár szóval fel fogom olvasni azokat a feltételeket, amelyeket a bankok támasztottak a kormánnyal szemben. Először is a nagybankok a valuták beszolgáltatása ellenében ujabb 52 milliárd kölcsönt kaptak az államtól a Pénzintézeti Központ utján. (Berki Gyula: Honnan tudja? — Mozgás.) Amikor tehát a kormányhatalom arra van kényszerítve, hogy kérjen azoktól, akiket maga tett naggyá és hatalmassá, akkor ezek, mikor egyszer alkalmuk volna a jót jóval visszafizetni, ujabb sebet ejtenek a magyar állam pénzügyi helyzetén és 52 milliárdot követelnek az államkasszától, noha ugyebár mindenki tudja, hogy a kormány nolensvolens (Mozgás a jobboldalon.) a valorizált hitel álláspontjára helyezkedett. Kezemben van egy kimutatás, (Felkiáltások: Már megint?) egy nagyon szomorú kimutatás, amelyet, sajnos, fejből is tudok, olyan szomorú és olyan katasztrofális. A bankoknak adott 714 milliárdból a kormányhatalom csak 214 milliárdra mondta ki a valorizálás szükségét, a többit nem valorizálja. 500 milliárd még mindig valorizálatlanul fekszik ott és a 0.03-as koronától a mai esésig számítva, ez 1700 milliárd ujabb nemzeti ajándékot jelent a bankok számára. (Mozgás a jobboldalon.) Tessék csak utána számitani, hogy mit jelentenek ezek a milliárdok. (Zaj a jobboldalon.) Miért valorizálták a 200 milliárdot és az 500 milliárdot nem, és miért nem megfordítva, az 500 milliárdot valorizálták és a 200 milliárdot nem, (Ugy van! Ugy van!) miért nem kapott a mezőgazdaság 500 milliárd hitelt és miért nem kapott a kisember? És önök ezen nevetni tudnak. (Zaj. — Berki Gyula: Nem ezen nevettem!) Ezen nem lehet nevetni, mélyen t. képviselő ur, mert ez igenis nagyon szomorú. (Pikier Emil: Ez a rendes arckifejezése! — Derültség. Zaj.) De hiszen kezemben vannak itt nyilatkozatok, amelyekben azt mondják, hogy azért nem szavazzuk meg ezt a javaslatot, mert ellenzék vagyunk. Itt van a nemzetgyűlésnek egy igen előkelő pénzügyi szakértő tagja, aki nyilatkozik, nem a Nép-ben és nem a Szózatban, hanem a Pesti Hírlap hasábjain, s aki igen tárgyilagos, igen igazságos és nyugodt kritikájában nem nagyon van elragadtatva ettől a szanálási javaslattól. Egy pár számot mond, amely igazán meg fogja döbbenteni azokat is, akik talán még nem szakítottak maguknak időt arra, hogy ezt a nagy komplexumot áttanulmányozzák. Ezek most megismerhetik
