Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-275

A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. hadüzenés, Ullmamí Adolftól elválni anélkül, hogy kezet fogott volna vele. (Derültség a baloldalon.) Ha háború volna, ezért a nagy vitézségi érmet kaphatná meg. De már másnapra aludt rá egyet és gondolva, hogy jó lesz mégis csínján bánni a gyermekekkel, mikor jelentkeztek a ministerelnök urnái aiidienniára, sürgősen kieszközölte nekik, hogy soronkivül fogadja őket, hogy valahogy össze ne rúgják a patkót a nagyurakkal. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Zsirkay János: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Olvasunk kimutatásokat, hogy a kényszerkölesön hatása alatt mennyi milliárd folyt be az állampénztárba. Olvasok esetekről, amikor kisiparost, akinek egy inasa van, 1,500.000 K-ig terhelte meg a magyar állam, úgyhogy szegény nem tudta, hogy bezárja-e az üzletét, vagy ha folytatni akarja, honnan szerezze meg a hiányzó tőkét hozzá. Kérlelhetetlenül behajtották rajta. Ugyanakkor a nagybankok, beigazolva azt a régi közmondást, hogy jó tettért jót ne várj, a legmerevebben, a leghatározottabban elzárkóztak a magyar államkincstárnak megsegítésétől, és noha befizették Walko miniszter urnák fellépése és fenyegetése folytán a kért összeget, de kijelentették, hogy a bankok több áldozatra az állammal szemben nem hajlandók. Mikor ezt látja az ember, mikor látja az ember, hogy itt van egy érdekszövetség, amely kérlelhetetlen parancsolója és irányítója a kormány pénzügyi rendszerének, amely már oly hatalomra tett szert, hogy lehetetlen többé letörni, akkor önkénytelenül felmerül a kérdés, hogy miért kellett ezt megtennünk, mikor nem hallottam egyetlen egy esetet sem, hogy a mezőgazdaság körében a kisholdasok megtagadták volna a hozzájárulást. Azt mondták, hogy igenis fizetünk, csakhogy már egyszer rend legyen az országban, csak már egyszer álljon meg zuhanásában a magyar korona. Az a szegény kis exisztencia, akinek az életébe retnetesen belevág a hozott áldozat, nem filozofált, nem okoskodott, hanem meghozta a maga áldozatát, a nagybankok, a nagy érdekeltségek pedig küldöttségben jönnek, gorombáskodnak és fenyeg'etődznek. Hát állapot ez? Vájjon Bulgáriában, melynek gazdasági helyzetére most világítottam rá, igy garázdálkodhatnának az Ullmann Adolfok? Egy bulgáriai francia lapban olvastam, hogy egy csempészt, aki a határon lévát akart kicsempészni, bizonyára azért, hogy üzérkedjék vele, Szófiában elfogtak és halálra lincseltek, mert azt mondták, hogy a legnagyobb vétek, ha valaki a nemzetnek a pénze ellen vét, mert hiszen a pénzen keresztül az egész dolgozó egyetemességet, az egész munkástársadalmat bénitomi és röviditem meg. Ugyanakkor, mikori itt napokon át hasábokat olvasunk koronarontókról, valutacsempészekről, siberekről, akikkel tárgyal a kormány és elitéli őket 1—2 millió korona erejéig, ha elitéli, mert ők nagyban csinálják, mert ők milliárdokkal károsítják meg az országot, illuzóriussá tesznek minden munkát és minden becsületes törekvést és a kormány jogrendi alapon állván, elpepecseli az ügyet s hat hónapra, vagy esetleg hatmillióra itéli el őket. T. Nemzetgyűlés! Ez a pénzügyi gazdálkodás nem vezethetett máshoz, mint ehhez a javaslathoz, amely most van a kezünkben. Felmerül a kérdés, hogy honnan vettük volna az anyagi erőt talpraállásunkhpz? Bátor leszek egyetlen évi április hó 11-én, pénteken. 61 egy tételre hivatkozni, melyet múltkori interpellációmban mondtam el a Ház előtt. Konkrét adatokra, nem vádakra hivatkoztam, elmondtam a jegyzőkönyvi számot, az iktatószámát a bűnesetnek, rámutattam, hogy egy budapesti textilkereskedő egyetlen egy áruküldeménynek becsempészésével hétmilliárddal rövidítette meg a magyar államkincstárt. Megmondtam, hogy kik követték el, és mi volt annak a fővámhivatali tisztviselőnek az eljárása alantasával szemben, aki fel akarta ezt jelenteni. Maga a főnök akarta leszerelni a kishivatalnokot és másnap 20 millióval akarták a kishivatalnokot elnémitani, hogy ezt a nagy bűnesetet ne jelentse fel. Most sem tudom, mi törtónt a. kereskedővei, a hivatalfőnökkel, aki ahelyett, hogy sikra szállt volna a kincstár érdekének védelmezésére, még el akarta tussolni ezt a bűnesetet. Hiába megyünk a kisiparosok műhelyébe, a kis dolgozó emberekhez, hpgy hozzanak áldozatot a haza oltárára, ha itt benn a siberek, a nags?- gazok elnyelnek mindent, amit becsületes szívből jövő áldozatkészség a haza oltárára helyez, {ügy van! középen.) Akkor illúzióvá válik minden, akkor danaidák hordója minden, amelybe kár beleönteni, mert kifolyik belőle. Mikor a külföldi kölcsön ellen beszélünk, akkor ebben benne van az a törekvésünk, hogy megmondjuk, hogy ha már van külföldi kölcsön, ne ennek a rendszernek kezére jusson, mert meg vagyunk győződve, hogy ilyen gazdálkodással ez is elsikkad, eltűnik, megint épen odajutunk, ahol most vagyunk és momentán talán segitünk, de végleges megoldásról ilyen berendezkedés mellett szó nem lehet. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Egyetlen egy tételre hivom még fel a szives figyelmüket. 1920-ban a cukorkartel manipulációjára már egy beszéd kapcsán felhivtam a mélyen t. N emzetgyülés figyelmét. Természetesen ez is pusztába kiáltott szó vplt. Oly nagy összegről van szó, hogy ezúttal is kénytelen vagyok felhívni figyelmüket arra, hogy mi történt 1920-ban a cukor körül. Akkor 0.80-on állt a korona, tessék kiszámítani, hogy mennyi a különbség a maival szemben. 1920-ban még 60 millióval váltották meg a cukorgyárak a cukoreladási jogot az államkincstárral szemben. A 60 milliót egy tételben fizették be. Akkor nem volt részesedés, nem volt kilogrammonként kivetett összeg, de ekkor a közvélemény forszirozásának hat4ga alatt — mivel még az akkori koronában is óriási összegeket nyertek a cukorgyárak — a pénzügyi kormányzat nagyon helyesen elrendelte, hogy ne 60 millióval egy összegben váltsák meg a részesedést a cukor gyárosok, hanem minden kilogram után fizessék, be a 37 koronát az államnak. 1920-ban, gondolom áprilisban adták ki a rendeletet és mi törtónt. Az 1920 évre még nem szedték be a 37 koronát. Decemberben még mindig a régi tarifák szerint dolgoztak a cukorgyárak és ez az akkori pénzek szerint körülbelül 1000 milliót jelentett az államkincstár számára. Jó volna utána nézni, kinek mulasztása volt ez! íme, 100 millió egy tételben! Tessék kiszámítani, hogy 0.80-as koronái mellett mit jelentett ez! Talán kiadja a kölcsön összegét egy tételben,. Hiszen emlékezhetnek rá, hogy épen én hoztam fel a cukorkartelnek egy splendid kézmozdulatát, amellyel 500.000 font "helyett, amelyet a kincstár a kölcsönkap kére-