Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

À nemzetgyűlés 280. ülése 1924. itt egy öngyilkos polgári társadalom szabadjegygyel utaztatja, virultatja fel azt a nemzetköziséget, amelynek evangéliuma — oly mindegy, hogy milyen tempókérdéssel — a nemzeti és polgári társadalom megdöntését célozza. Ne méltóztassék tehát nekünk mondani ezt tisztelt ministerelnök ur. És annak a kormányzat közelében levő forradalmi sajtónak ne méltóztassék bennünket akarni vörös köpenybe öltöztetni. Mi nagyon jól tudjuk — ezt megmondom nyiltan, mint mindent tisztelt szociáldemokrata képviselőtársaimnak, bogy az önök nagy panaszai mögött az rejlik, ami 1917-ben és 1918-ban rejlett azok mögött a sajtó vezércikkek mögött, amelyek azt hirdették világgá, hogy Vilmos császár a világ legnagyobb deszpotája és Tisza István gróf a vasöklü junker, holott a keserű valóság az volt a nemzeti gondolkozásuak számára, hogy nem voltak vasöklüek, nem voltak deszpoták és az egyik keserves száműzetésével, a másik pedig vértanúi halálával pecsételte meg ezt az igazságot. Ami az emigrációnak itt felvetett kérdését illeti, én tisztelettel azt mondom, épen a nemzet belső erőiről kívánván szólni, hogy miért épen ma méltóztatott felfedezni a ministerelnök urnák azt, hogy vannak ám azok között a veszedelmes emigráltak — nem szeretem ezt a szót használni — szökevények között ártatlan bárányok is, (Peyer Károly: Göndör Ferencre is érti?) olyanok is, akik ,csak idegsokk miatt, félelem miatt mentek ki Én nem hiszem, mert. itt élnek és virulnak, milliós vállalatok élén állanak, nem egyszer kormányt támogatnak, forradalmi felelősségben olyan részesek, akiknek más országban minden okuk meg lett volna arra, hogy ha még lehet, szökjenek és pusztuljanak. Ha pedig tényleg van közöttük ártatlan, van közöttük olyan, akit csak az idegei vittek ki innen, akkor azt kérdezem, miért kellett azoknak — ha csakugyan vannak olyanok — 4—5 esztendőn keresztül ott künn lenniök árvaságban, szenvedésben; miért nem méltóztattak nyomban és rögtön visszaengedni őket. A választójog kérdéséről, amely szintén összefügg belső erőink kérdésével, szintén nyilatkozott az igen t. ministerelnök ur. Nem akarok részletesen rátérni az ő fejtegetéseire. Én csak egyet akarok megmondani: hogyan biztositsuk mi ennek a nemzetnek erkölcsi megújhodását, ami nélkül itt nincs szanálás, ha azt vagyok kénytelen látni, hogy itt olyan kormányrendszer van, amely papiron megadja a választói jogot polgártársaimnak, de ha ezt nyiltan, őszintén, meggyőződése szerint meri gyakorolni, akkor, mint vasutasra, mint állami alkalmazottra, mint tisztviselőre, elkövetkezik rá a vérbosszú, az üldöztetés. Erre csak azt tudom mondani, — nem dogmatizálok az ilyen kérdésekben — hogy tényleg csak eszköz a választói jog kérdése. De nekem, akinek ez eszköz kell hogy legyen a nemzeti regeneráció felé, azt kell mondanom, hogy vagy méltóztassék a legszélesebb, legkiterjedtebb titkos választójogot biztositani, (Taps a balközépen.) vagy pedig méltóz. assék törvénnyé emelni azt, hogy minden befolyásolható, az állammal bármiféle nexusban levő minden állampolgár a választói jogból ki van rekesztve, de lelkiismereti tortúráknak ne méltóztassék választópolgárokat, állampolgárokat kitenni, (Rupert Rezsó: Épen a falutól rabolták el, amelyet ők konzervatívoknak mondanak 1 — Vargha Gábor : A falunak nem kell titkos választójog ! — Zajos ellenmondások balfelöl. — Peyer Károly : Megmarad egy csomó tehén!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak, (Meskó Zoltán : A falusi kisgazda nyiltan szavaz !) mert különben kénytelen leszek a képviselő urakat névszerint is figyelmeztetni, hogy csendben kötelesek maradni. (Meskó Zoltán : A béreseket, mint birkákat odahajtják a szavazóurna elé !) Meskó Zoltán évi április hó 17-én, csütörtökön. 46? képviselő urat kérem, méltóztassék figyelemmel lenni a házszabályokra és az elnöki intelemre. Lendvai István képviselő urat kérem, méltóztassék beszédét folytatni. Lendvai István: Ami a ministerelnök urnák azt a kijelentését illeti, hogy fontos a törvényjavaslatoknak dátumra való megszavazása, kénytelen vagyok a keresztény ellenzék reputációja szempontjából kijelenteni, hogy egyfelől nem mi voltunk azok, akik az ellenzéki értekezleten dátumot megállapítunk, másfelöl nem mi voltunk azok akik a mérhetetlen és határtalan sürgősséget 16 ülések provokálásával és megszavazásával bizonvitotluk. Az elnök ur talán már várja tőlem, — és jogosan — hol lesz most már az összefüggés az imént előadottak és a belső erővel való regeneráció kérdése között. Ezt az adósságomat ezennel tisztelettel, röviden beváltom. Ami felfogásunk az, houy az elmúlt évek során erőteljes, öntudatos, koncepciózus pénzügyi politikával ezt az országot olyan heryzetbe lehetett volna juttatni, hogy nem szorult volna külföldi kölcsönre. Nagy Emil igen t. képviselőtársam rendkívül mélyen járó felszólalásában erősen hangsúlyozta, hogy maga a pénzügyi politika nem elég, ha egyúttal közgazdaság-politikát is nem jelent, ha nem teremt egyúttal közgazdasági életfeltételeket is, ha tehát egyszerűen csak financministeriumnak és fináncpolitikának bizonyul. Engedje meg nekem a t. Nemzetgyűlés, hogy ehhez meg valamit hozzátegyek, ezzel kapcsolatban még valamit hangsúlyozzak. A pénzügyi politika közgazdaságpolitikát teremt, de csak akkor, ha annak mélyén egyúttal nagy erkölcsi koncepció is van. hogy a pénzügyi politika a közgazdaságon keresztül tudja azokat az erőket gyámolítani, táplálni és erősíteni, amelyek a nemzeti élei és a nemzeti jövendő számára fontosak, minden más erő pedig, mint ártalmas, a nemzet testéből elimináltassék. Ha meg lett volna a felfogásnak ez a hármassága, akkor ma nem látnók itt belül, amikor most már belső kérdésekről van szó, azt a kétségbeejtő helyzetet, amire senki se mondhatja, hogy valami látomásokra, szenvedélyekre épített kortesfogás az, hogy épen azok az erők és elemek, amelyek a nemzet testétől és lelkétől, ettől az ezeréves magyar földtől, a világháború szenvedéseitől, a forradalom és megszállás keserveitől a lestávolabb vannak, hallatlan jómódban élnek, virulnak nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsi erőket is tartanak a kezükben, sajtóban, színpadokon, a közéletben, a közszellemben rombolnak, magyartalanitanak és ugyanakkor azok az erők, amelyekre egyedül támaszkodhatik eg}*- nemzetnek jÖA'ője, sorvadnak, mennek a föld alá vag}

r a korrupció karjai közé, vagy mennek kifelé a kivándorló hajók szomorú fedélközein. Azokból a nemzeti erőkből, amelyekhez talán lehetett volna appelálni, amelyekben ott lángolt volna az a lelkesedés és áldozatosság, amely valamikor a magyar Nemzeti Színházat megépítette, az az áldozatosság és lelkesedés, amely oda tudta adni az utolsó ékszerét, utolsó ruháját a nemzet oltárára, nagyon sok elveszett. De ugyanakkor itt vannak azok, akikre nem én mutatok rá, akire önök jogosan mondják talán, de mindenesetre azt mondják, hogy felelőtlen, szélsőséges, 100%-os ember hanem Nagy Emil igen t. képviselőtársam mutatott rá, aki "nemrég a ministeri székben ült és azért távovozott el onnan, mert nem tudta megérteni, hogyan lehessen szanálni olyan országot, hogyan ne billenne meg egy államháztartás egyensúlya épugy, mint a társadalmi és lelki egyensúly olyan országban, ahol a koronarontásnak, a nemzetrontásnak szabad útja van, szabad prédája ennek minden dolgozni akaró, becsületes ember és ahol akad egy volt pénzügyminister, aki ezt a szörnyű társadalmi ellentétet, amely —• Isten ne adja, hogy jó próféta