Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 421 kereskedelmi mérleg deficitje 1920-ban 303"millió aranykorona, 1923-ban már csak 87 millió aranykorona volt. A kőszéntermelésünk kitett 1920-ban 1,400.000 métermázsát, 1923-ban 8,500.000 métermázsát. (Propper Sándor : Ez a bányamunkások érdeme !) A barnaszén-termelés 43 millió métermázsa 1920-ban, 1923-ban 68,500.000 métermázsa. A pamutszövőipar termelése 1920-ban 10 és y

2 millió aranykoronát tett ki, 1923-ban 132,000.000 aranykoronát. A posztószövőipar termelése 1920-ban 2 millió aranykorona, 1923-ban 22 millió aranykorona volt. Itt van a búzatermelésünk ; ez 1920-ban 10 millió métermázsát tett ki, 1923-ban 18,400.000 métermázsát. Ezek után nem lehet azt mondani, — és számos ilyen adat van, — hogy nem dolgoztunk és nem akarunk dolgozni ; hanem igenis dolgozott az ország. (Rupert Rezső : Ez nem a kormány érdeme, hanem a dolgozó embereknek, a dolgozó országnak érdeme !) Természetes, a legjobban becsüljük és tiszteljük a nemzetnek azt a részét, amely igazán dolgozik (Ugy van ! jobb felől.), azt a részét, amely tud alkotni, amely bármilyen kis dolgot is, de alkot. Erre van szüksége a nemzetnek. Ezekkel szemben, mondtam elismerem, hogy olyan tüneteket látunk, amelyek talán ijesztők lehetnek, sokszor undorítók. De hiába támadják az ellenzékről az elmúlt esztendők kormányait. Méltóztassanak objektívek lenni ! Mit tehettek a kormányok ? A baj gyökerét nem gyógyithatták meg, mert ahhoz akkor nem lehetett hozzáférni ; a tüneteket kellett gyógyítani, ugy ahog}

r

. A tünetek gyógyítása azonban nagyon nehéz dolog, mert ha itt-ott alkalmaztunk egyes intézkedéseket, — azt mondom : alkalmaztunk, mert hiszen én is részt vettem annak idején a kormányzásban, — nagyon jól tudjuk, hogy azok mesterséges eszközök, amelyek másutt hátrányos hatásokat válthatnak ki. Nem lehet azt mondani, hogy a mai helyzetért a kormányok felelősek, hogy az ő tétlenségük vagy hibájuk hozta létre ezt a helyzetet. Bocsánatot kérek, ezt jóhiszemüleg nem lehet mondani. Hiszen mégis nagyon csodálatos volna, hogy épen az összes legyőzött államokban olyan tehetetlenek a kormányok, tudatlanok volnának, mert ehhez hasonló bajok főleg a legyőzött államokban vannak. Olyan helyzetben, amilyenben Magyarország volt, nagyon nehéz jól kormányozni. Pénzügyileg és gazdaságilag, nem is lehet ; de még csak ugy is nehéz kormányozni, hogy fékezzük a bajok nagyobbodását, hogy előkészítsük a felemelkedés, lehetőségét. Abnormis időkben, — hiszen sokan hangoztatták, sokszor unos-untig, hogy abnormis időkben élünk, abnormális eszközöket kell alkalmazni, — sokszor azért kellett olyan eszközöket alkalmazni, — nem akarom vádolni volt ministertársaimat, akik utánam jöttek, magamról mondom, hogy én is sokszor olyan eszközöket voltam kénytelen alkalmazni, — amelyeket magam sem helyeseltem, de kénytelen voltam vele, mert a közvéleménynek olyan óriási nyomása alatt álltam, hogy az volt a választásom, hogy vagy elmegyek, amivel akkor talán nem segítettem volna — hiszen később el is mentem — vagy pedig detailokban engedek a közvélemény nyomásának. (Peyer Károly : A moziknál például ! — Rupert Rezső : Trafik, italmérési engedélyek ! — Nagy zaj jobbfelől. — Bessenyey Zénó : A szocia- I lista munkásságot nagyon érdekli ez a kérdés ! — Halljuk ! Halljuk ! a balközépen.) B. Korányi Frigyes pénzügyminister : A baj gyökerének a meggyógyitására, aminek folytán maj d eltűnnek ezek a visszás tünetek, meg kellett várni az időt. Hiába próbálkoztunk volna előbb. Senki sem olyan naiv, hogy azt higyje, hogy akár 1920-ban, akár 1921-ben mentünk volna ki a külföldre, a nagy nemzetközi fórumok elé és adtuk volna elő helyzetünket, hogy képtelenek vagyunk olyan terheket viselni, amilyeneket ők ránk akarnak róni, ennek eredménye lett volna. Mindenki tudja, hogy hiába mentünk volna. Pedig az egyetlen mód — ezt később bővebben fogom megindokolni — hogy bajaink gyökerét meggyógyítsuk az, hogy külföldről tőkét, devizát hozzunk. Ezt a módot alkalmazni, ehhez a módhoz folyamodni azonban teljesen lehetetlen volt, mig a konstelláció a külföldön olyan volt, hogy kevés remény volt arra, ha kimegyünk oda, ha meghallgattatjuk magunkat, azokat a fórumokat, amelyek azelőtt ellenszenvvel voltak irántunk és talán mondhatnám, ellenségeink voltak, meg tudjuk győzni, hogy Magyarországot ne hagyják egyszerűen elpusztulni, hogy Magyarországot élni kell hagyni, még pedig ugy kell élni hagyni, hogy a konstruktiv Európában igazi, értékes elem legyen. Annak akadálya, hogy mi külföldi tőkét kaphassunk, először az elzárkózottság volt, amelyről röviden beszéltem. Második akadálya volt a jóvátételi kérdés. Ismétlem, hogy ezek a vádak a múlt kormányok ellen nem igazságosak s én legjobban szeretném, ha a múlt alá általában vastag vonást húznánk. Nem érünk rá teoretikusan vitatkozni ; nem érünk rá, hogy az egész közvélemény azon vitatkozzék, voltak-e hibák s kik követték el ezeket. Ezek tudományos szempontból, történelmi szempontból talán nagyon érdekes viták lehetnek, de ma nekünk egészen más dolgunk kell, hogy legyen. Gondunka jövő felé kell, hogy irányuljon. Hiszen akár tetszik az a bázis, amelyből most kiindulunk, akár nem tetszik, minden becsületes hazafi kívánni fogja, hogy akármilyen pontból indulunk is ki, az sikerüljön, az az ut célra vezessen, mert hiszen a siker nem a mi sikerünk, nem a kormány sikere, hanem a nemzet sikere, a nemzet létének érdeke. Általában annak az egész kérdésnek a megítélésénél, vájjon a szanálási javaslat s egyáltalában az egész koncepció helyes-e, nagyon veszedelmes az, hogy a legtöbb szónok a detailokba ment bele. A detailokat rántották ki, azokat magyarázták és ezzel zavart hoztak ebbe az amúgy is nagyon komplikált kérdésbe. A négy év alatt kifejlődött helyzet okait igazán egyszerű tételekre lehet redukálni. (Zaj. —• Zsirkay János : Halljuk, halljuk ! Ne zavarják a szónokot !) Elnök : Csendet kérek ! (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől és a közepén.) B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Ezt a helyzetet eredetileg főképen az okozta, hogy a termelési tényezőkben ezt az országot végtelen nagy veszteségek érték. Veszteségek érték, tudjuk, az emberi munkaerőben. 250.000 halottja volt e harctéren ennek a megmaradt Csonkamagyarországnak. Éhez természetesen még hozzá jönnek azok, akik megbénultak, megsebesültek, megrokkantak, hozzá jönnek a tüdővész és más beteg-