Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

418 A nemzetgyűlés 279. ülésé 1924. évi április hó16-án, szerdán. természetes és elháríthatatlan következrrényei minden inflációs intézkedésnek. (Ugy van ! jobb­felől. Zaj a baloldalon.) Jelentkezett a hitelélet feldulása s jelentkezett különösen az, hogy az emberek saját standardjuknak, saját egyszer már elért és biztositott életmódjuknak megtartásáért voltak kénytelenek folyton küzdeni, mert a pénz leromlása veszélyeztette őket abban, hogy ezt az egyszer elért életstandardjukat megtarthassák. Ez kétségkívül súlyos, nehéz helyzet s ez az, amin változtatnunk kell, amin csak a korona stabili­zációja változtathat, amely célnak elérésére irá­nyulnak elsősorban és főként ezek a törvény­javaslatok. Meg kell azonban állapitanom azt is, hogy azon idő alatt, amely eltelt a korona stabilitásá­nak, a korona lehető megóvásának érdekében, megtétettek mindazok az intézkedések, amelyek Rz adott körülményekhez, az adott viszonyokhoz képest szükségeseknek mutatkoztak arra, hogy ezen a labilis, ezen az igazán ingatag bázison minden megtörténjék, ami szükséges a küzdő társadalmi rétegeknek, különösen pedig a közép­osztálynak és a munkásságnak védelmére. El­végre ne méltóztassék szem elől téveszteni, hogy ebben a helyzetben, ebben az inflációs időszakban nemcsak most, hanem úgyszólván a háború kez­dete óta benne élünk. Amint hogy ne méltóz­tassék elfelejteni azt sem, hogy a háború kezdete óta fokozatosan rontva ily módon valutánkat, a legutóbbi időpontban immár egy olyan helyzet­hez érkeztünk el, amely a lejtő legalsó fokának volna nevezhető, ahol tehát minden fokozottan, kétszeresen éreztetheti hatását. T. Nemzetgyűlés ! Ebben a szituációban a magam részéről igyekeztem időnként megtenni mindazt, ami az adott körülmények mérlegelése alapján a lehető kiegyenlítésnek és a szociális rend megóvásának biztosítása érdekében cél­szerűnek vagy alkalmasnak mutatkozott. Hogy helyesen és jól választottam-e meg az intézkedé­seket, arról Ítélni nem én vagyok hivatott. Két­ségkívül a helyzet olyan volt, amelyben helyes intézkedéseket tenni, azt hiszem, senkinek sem sikerült volna. (Igaz! Ugy van ! jobb felől.) De ha azokat a kritikákat nézzük, amelyek elhang­zottak épen a felszólalások alkalmából is azzal az eljárással szemben, amely itt követtetett, meg kell állapitanom a magam részéről, hogy én tuda­tosan, most is és mindenkor ezeket nem tartanám intézkedéseimnél irányadóknak. Nagy Emil t. képviselőtársam kritikájával kell elsősorban is e kérdésnél foglalkoznom. Ő a maga részéről azon az állásponton van, hogy ha már inflációnak kellett lenni, akkor ennek az inflációnak nagyobb mérvűnek kellett volna lennie olyképen, hogy foganatosíttassanak mind­azok a beruházások, hogy megtétessenek mind­azok az intézkedések, amelyek szükségesek arra, n °gy e gy gazdasági fellendülés állhasson ezek következményeképen elő. Nekem sokszor volt alkalmam rámutatni arra, hogy az infláció mint ilyen magában véve elitélendő és ebben a megállapításomban, azt hiszem, találkoztam az én igen t. barátommal, így én csak azt a kérdést intézhetem hozzá, hogy vájjon ő mint jogászember, vájjon ő mint biró­ember nem ad-e nekem igazat abban, hogy az a helytelen eljárás, melyet követünk, hogy a bűn, amelyet csinálunk, — hogy így fejezzem ki ma­gamat — nem válik megengedhetővé, nem válik felmentendővé azáltal, hogy azt nagyobb mérv­ben követjük el, mint amelyre elkerülhetetlenül és okvetlenül szükségünk van. Megjegyzem, hogy beruházásokat ez alatt az idő alatt is foganatosítottunk, foganatosítot­tuk azokat, amelyek elkerülhetetleneknek jelent­keztek az állami élet folytonosságának biztosí­tására. Az első időszakban, amikor átvettem a pénz­ügyi tárcát, 14 millió aranykoronát tett ki — aranyra átszámítva — ezeknek a beruházásoknak összege ; a második évben felemelkedett huszon­négy millió koronára, a legutolsó évben már 34*9 millió koronát tett ki. Látok ebben bizonyos fokozatosságot, látok ebben bizonyos megnyug­vást abban a tekintetben, hogy igyekeztem ki­elégíteni az igényeket abból a szempontból, hogy ne maradjon hátra az élet kívánalmaival szemben az, amit a kormányzat a maga részéről tesz és tervez. De viszont nem mehettem túl ezen a mérven, nem vállalkozhattam arra, hogy ezt az igazságtalan és helytelen eszközt alakatmazzam oly szükségletek kielégítésére, amelyek végered­ményben mégis csak olyanok, amelyek a kormány elhatározásától függve, akkor valósithatók meg, amikor arra olyan megfelelő eszközök kínálkoznak, melyek nem rontják a középosztálynak, a mun­kásságnak, nem rontják általában a védelemre szorulóknak érdekeit. A második kritika, amelyet hallottam és amely szintén ennek az inflációs politikának mikénti gyakorlására vonatkozik, Baross János képviselő uré volt, aki azt mondotta, hogy kül­földi pénzeket, aranyat és ezüstöt kellett ve In a vásárolni, vagy legalább is nem megengedni azt, hogy ezek a meglévő készletek innen az országból kivándorolhassanak. Erre vonatkozólag megjegyzem, hogy én a magam részéről, engedelmet kérek, de a legsze­rencsétlenebb, a legbalkezübb politikának tar­tottam volna azt, ha fel nem használom azokat az itt meglevő arany és ezüst készleteket arra, hogy azokkal beszerezzem az ország szükség­leteit. Nem tehettem ezt olyan mérvben, amilyen mérvben elméletileg helyesnek és megengedhető­nek tartottam. Nem tehettem bizonyos pszicho­lógiai hatásokra és vonatkozásokra való tekin­tettel, amelyeket ezeknél az intézkedéseknél mindig szükségszerűen szem előtt kellett tartanom. De megjegyzem, ha egy ország aranyat és esüstöt gyűjt, ez elsősorban arra szolgál, hogy ezeket a jószágokat felhasználja nehéz és kritikus időpontban arra, hogy ezeknek a jószágoknak kivitelével szerezze be a maga szükségleteit és nagyon helytelen eljárás lenne az, ha akkor, amikor ilyen helyzetben vagyunk, mint amilyenbe tényleg jutott a magyar állam, ezeket nemhogy felhasz­nálnék, hanem ellenkezőleg a legigazságtalanabb adóztatást alkalmaznék abból a célból, hogy ezzel gyarapitsuk az itten kamatozatlan és itten használhatatlan érckészleteket. A harmadik kritika, amelyről megemlékezni akarok, Rassay t. képviselőtársamé. Hiszen már nem szokatlan,'hogy annak idején magas állásokat betöltött igazságügyi funkcionáriusok foglal­kozzanak az én pénzügyi politikám bírálatával. (Élénk derültség. — Rassay Károly : Abba a

Next

/
Thumbnails
Contents