Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-279
A nemzetgyűlés 279, ülése 192egyedei. Épen azt a társadalmi réteget tesszük most még jobban tönkre, amely már amúgy is küzd a nyomorral, amely ugy sem tud már megélni. A kormány azonban nem törődik ezzel, egyszerűen kimond egy végzetes elvet, a szabadforgalomnak ezen a téren való érvényesülését, amely ideál mindenki számára, de más viszonyok és más lehetőségek között. Engedjék meg azonban, hogy a statisztika egy más oldaláról is nézzem a kérdést, hogy lakástipusok szerint hogyan laknak az emberek. Egyszobás lakásban lakik 413.000 ember, ez megfelel 47%-nak, kétszobás lakásban lakik 240.000 embei, ez megfelel 27'3%-nak; ez összesen 74-3%, vagyis szintén a lakosság háromnegyed része. Akárhogy nézem tehát a kérdést, Budapest lakosságának háromnegyed része érintetik súlyosan ezzel a lakbéremelési és üzlet- és lakásfelszabaditási kérdéssel. Hát szabad-e, lehet-e egy városi lakosságnak ilyen jelentékeny majorizáló többségét kitenni ilyen helyzetnek anélkül, hogy ez a lakosság a megélhetés minimális feltételeivel rendelkeznék? Nem kell itt beszélnem a nyomorúságról, amely Budapesten ebben a szomorú városban dul, ez a nyomorúság már általános. De a városi lakosság a teherviselésből a múltban épugy, mint a jelenben, mindig jobban és jobban kivette a részét és a kormány ahelyett, hogy most valamennyire enyhíteni próbálna a sorsán, még jobban sújtja. Azt kell kérdeznem : mit lehetne tenni, hogy kikerültessék ez a végzetes veszedelem, amely a dolgozó munkás-, ipari és kereskedelmi társadalom felé közeledik? Itt csak egy megoldás volna lehetséges és csak egy megoldással szabad majd rátérni a lakbéremelés és a lakásfelszabaditás kérdésére, és ez az épitkezés. Amit a t. kormányzat már évek hosszú sora óta elmulasztott, amit már az unalomig voltunk bátrak hangoztatni, hogy méltóztassék épitkezni, azt a környező államok már mind megcsinálták, megcsinálták legközelebbi szomszédaink. Csodákat mesélnek arról, hogy Berlinben és egyáltalában Németországban micsoda épitkezés indult meg, hogy egész városrészek épültek, nem is beszélve az uj iparvállalatokról. Pályaházaikat, középületeiket újjáépítették, stb. A lakásépítés maga Berlinben és Németországban igen nagy arányokat öltött. De közvetlen szomszédságunkban, Szerbiában, a régi Horvátországban, (Pikier Emil : Belgrádban egész utcák épültek !) Zágrábban (Fábián Béla : Igaz, hogy a mi bőrünkön, de építettek !) és Csehországban, egész Csehszlovákiában milyen építkezés folyt. Menjünk azonban még tovább. A szintén szanálás alatt lévő Ausztriában ugyancsak hatalmas lakásépítési akció indult meg. Keresték a módját annak, hogy hogyan lehet tartalékolni megfelelő összegeket lakásépítésre és lakásépítési adót róttak ki, amelyet olyképen kontempláltak, hogy egy család évente legalább 12.000 korona ilyen adót fizet a lakásépitékezs előmozdítására. A középsorsu hivatalnokok, akik 3—4 szobás lakásban laknak, 24.000 korona lakásépítési adót fizetnek. Itt azután megkezdődik az igazi progresszió. Egy érdekes bécsi munkában adatok vannak arról, hogy a nagyon gazdag emberek lakásépítési adóba milyen összegeket fizetnek. KufTner Móric villájáért évi 37 milliót fizet, Pollák Lipót 69 milliót, Bosel villájáért 88 milliót. , évi április hó 16-án, szerdán. 381 Castelnuovo Kamilló 250 milliót, Rotschild Lajos 260 milliót, Rotschild Alfonz 310 millió lakásépítési adót fizet. (Fábián Béla : Ott jól meg fogják az embereket !) Ugy van, ott megfogják az embereket. Miért nem méltóztatik ezt itt is megcsinálni? Azt látjuk eg3 r ébként, hogy elméletileg nagyon jól átérezte az épitkezés fontosságát a t. népjóléti ministerium, a kormány is, mert annakidején junktimot állapított meg a lakások felszabadítása s az épitkezés között és a kincstári haszonrészesedést abból a célból vetette ki, hogy ebből egyrészt építkezzék, másrészt fedezze a köztisztviselők lakbérét. De mi történt? Épitkezés nincs. A háború előtt, 1914 előtt a legutolsó 10 esztendőről a statisztika azt bizonyítja, hogy évente 10.000 lakás épült. 1914—1924-ig nem épültek lakások. A kormány építő akciója folytán legutóbb is mindössze 1500 lakás van épülőfélben. Maga a népjóléti minister ur elismerte, hogy körülbelül 60.000 lakás épitése maradt el ez alatt a 10 esztendő alatt, amelyet háborús 10 évnek nevezek. Ha ezzel szemben 1500 valóban meglevő lakásról van szó, akkor igazán azt kell mondanunk : igy nem lehet a lakáskérdést megoldani. A lakáskérdést komolyan kell felfogni, komolyan kell keresni a megoldás alapját. Rámutattam már a bécsi példára és még sok ilyen lehetőség van. Akár a vállalatok, nagyobb ipari és kereskedelmi vállalatok kényszerítésével, amint megcsinálták Zágrábban, ahol kötelezték a vállalatokat, hogy a maguk alkalmazottai számára épitett lakásokkal a többi lakásokat tehermentesítsék, (Fábián Béla : Itt is kötelezték a vállalatokat, de nem hajtották végre !) akár pedig ugy, hogy a hivatalokat végre kitelepítik azokból a lakásokból, amelyeket elfoglalnak. Az kétségtelen, hogy a lakáskérdés megoldása, épitkezés és bizonyos okos lakáspolitika nélkül nem lehetséges. Az ellen pedig erélyesen tiltakozunk, hogy ezekbe a szanálási javaslatokba igy egészen ötletszerűen becsempésztessék ez a fontos kérdés, amely — amint egészen tárgyilagosan kimutattam — annyira érinti a polgári és munkástársadalom legnagyobb rétegeit, hogy ez igy becsempészve olyan nyugvópontot teremtene, amely halotti nyugalmat jelent majd egy csomó olyan ember számára, aki nem szólhat ellene, nem kiabálhat, mert ez már törvény lesz és kénytelen lesz összeroppanni, elpusztulni ennek a lakástörvénynek súlya alatt. (Fábián Béla : Majd lakbérnemfizetés miatt fogják kidobálni az embereket !) Egészen röviden kívánok hozzászólni a javaslathoz, tekintettel arra, hogy véleményem szerint nem vállalhatjuk azt a felelősséget, amelyet nekünk szegeztek. Történelmi felelősségről beszélt Korányi minister ur legelső beszédében, amelyet a szanálási javaslatokkal kapcsolatban a pénzügyi bizottságban elmondott. Egyebek közt igy szólt (olvassa) : »Mit várhat a világ tőlünk mást, mint hogy Magyarország legelsősorban önmaga igyekezzék magát megmenteni, hogy Magyarországon ne legyenek tényezők, amelyek azt a borzasztó történelmi felelősséget elvállalják, hogy felborítják azt a művet, amelynek megalkotásában résztvett hat állam.« Továbbá azt mondja (olvassa) : »Van-e Magyarországon józan ember olyan, aki nem bolondokházába való, aki el meri ezt a rettenetes felelősséget vállalni?« Ugyanebben a tenorban nyilatkozik meg dr. Gratz Gusztáv ny.
