Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-279
352 A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi ápriUs hó 16-án, szerdán. kisebbség is. Lehet talán, hogy mint kisebbség ott lesz a főváros közgyűlésén a fajvédőknek jelentéktelen, de fanatikus frakciója, melynek tagjai között, azt hiszem, elsősorban a fajvédő csoportnak az elv szempontjából nem diszkreditált hivei lesznek. Ezek azok a szempontok, amelyeket a jóvátétel kérdésének illusztrálása végett fel kellett tárnom önök előtt ; ezek azok a szempontok, amelyekből én és fajvédő elvbarátaim azt a konzekvenciát vonjuk le, hogy ezeknek a javaslatoknak a jóvátétel elodázása nemcsak, hogy nem a legerősebb, de ellenkezőleg, a leggyengébb pontjuk. Nem habozom nyiltan, tartózkodás nélkül kijelenteni, hogy abban az esetben, ha Bethlen István gróf azzal jött volna vissza a külföldről, hogy a nemzet 500 millió aranykorona kártéritést köteles fizetni — többről aligha lehetett volna szó — és fizeti ezt az összeget 20—25—30—35 esztendő alatt részletekben, azt mondtam volna, hogy kár volt, rossz volt, helytelen volt ez a megállapodás, de ennek nem látnám a veszélyeit, mert tudnám, hogy ez a maximum — amint ezt Eckhardt t. barátom a múltkor kifejtette. így azonban előre kidobunk 200 millió koronát anélkül, hogy tudnók, mikor, mekkora összegben fogják kiróni reánk, akik által fizetendő lesz a jóvátétel. Ilyen keretek és ilyen konstrukció mellett lehetetlen azt mondanom, hogy ez megnyugtató javaslat. Már most, a jóvátétel problémájáról beszélvén, engedjék meg, hogy áttérjek a kölcsön kérdésére. Ezeknek a javaslatoknak a második része, amint mondottam, az, amely ezen a gyűjtőnéven szerepel : külföldi kölcsön. Kétségtelen, hogy az ország rossz helyzetben van ; kétségtelen, hogy e financiális viszonyok között segiteni kell és pedig gyorsan ; kétségtelen az is, hogy a külföldi kölcsönnel való segitség elvileg jó és, ha egyébként a feltételek nem súlyosak, célravezető. Nem tagadom, hogy nekünk, a fajvédő csoport tagjainak, az a felfogásunk, hogy kölcsönt az államháztartás rendbehozása céljából épen ugy nem szabad igénybevenni, mint ahogyan nem szabad kölcsönt vennie magánembernek azért, hogy az életstandardját fentartsa. Okos gazda nem fog kölcsönt felvenni azért, hogy az életrendjét a régi nivón tartsa. Kölcsönt elvileg csak befektetési célra szabad felvenni. Az elvi álláspont szempontjából tehát a kormány mindenesetre tévesen járt el. Ez azonban mellékes kérdés, Prinzipienreiterei a németek szerint, amellyel nekünk nem is illik, mint komoly érvvel vitatkoznunk. A jelen esetben vannak ezeknél sokkal súlyosabb körülmények, amelyek helytelenné teszik azt, hogy a kormány idehozta ezeket a kölcsönjavaslatokat, Ezek a súlyos körülmények pedig a következők: T. Nemzetgyűlés ! Mi az az összeg, amelyre szükségünk van, illetőleg, amit mi az entente jóváhagyása folytán a külföldtől felveszünk, 250 millió aranykorona. Kérdem, megvan-e ez a 250 millió aranykorona? A ministereinök ur a bizottságban őszintén bevallotta, — ugy tudom, Gömbös Gyula barátom kérdésére, — hogy ez a 250 millió aranykorona nincs meg, ennek következtében ez azt jelenti, hogy azt még elő kell teremteni. De ha a ministerelnök ur a leendő hitelezőkkel tárgyalásokba bocsátkozik és pedig akként, hogy azt mondja : »Itt van a teljes felhatalmazás, plein pouvoir áll rendelkezésemre !«, méltóztatnak gondolni, mik lesznek azok a feltételek? Hiszen az a hitelező, aki tudja, hogy ez a nemzet kényszerhelyzetben van, aki tudja továbbá, hogy a nemzet reprezentánsai plein pouvoirral rendelkeznek és a nemzet nem teheti kritika tárgyává a kölcsönt, milyen feltételek mellett fogja azt megadni? Engedjék meg, hogy pár illusztratív példával mutassak rá arra, hogy milyen lesz valószinüleg a feltétel. Önök tudják, hogy a japán földrengés következtében Japánnak egy nagyobb kölcsönt kellett Angliában és Amerikában igénybe vennie. Ez két hónappal ezelőtt, februárban lett kibocsátva Londonban és New-Yorkban ; Londonban a kölcsönt túljegyezték. Méltóztatnak ismerni a Japán kölcsön feltételeit ? 86-on, tehát a névérték 86%-án, 86-os árfolyamon lehetett elhelyezni a japán kölcsönt ; ehhez hozzá kell számítani még iy 2 % bankári nyereséget, tehát 85-ös alapon adott kölcsönt a Japán iránt barátságos Anglia Japánnak, a megbízható gazdának, a külpolitikai komplikációkba be nem kevert országnak befektetési célokra. Hogy pedig egy másik példát mutassak önöknek, egy politikai kölcsön példáját, felemlitem, hogy Lengyelország csak nem régen vett Olaszországtól, —• a külpolitikai részt ne érintsük — 400 millió lirás kölcsönt, tehát bagatelt, amelyet visszafizet húsz esztendő alatt, amelynek az évi amortizációs százaléka 7 y 2 , tehát közel 8 ; ezt politikai kedvezés okából kapta és az elhelyezés 83 vagy 84. Kérdem önöktől, — nem is szólván arról, amit Sándor Pál képviselő ur az osztrák kölcsönről mondott, továbbá amit tudunk a román kölcsönről, hogy nem lehetett felvenni Franciaországban, mert meghiúsították — kérdem önöktől, hogy ilyen financiális helyzet mellett valószinünek tartják-e önök azt, hogy a mag3 r ar kölcsön elérheti csak a 80%-os árfolyamot is ? Nem ; ki van zárva. Garantálni nem garantálja senki. A jóvátétel problémája felettünk van, külpolitikai komplikációk középpontjában állunk ; azok a hitelezők szükségképen kell, hogy olyan árfolyamú feltételeket állítsanak be, amelyek hihetetlenül rosszak lesznek. Én, bármennyire pesszimistának látszom is, megmondom őszintén : nem hiszem, hogy a ministerelnök uinak sikerülni fog 65%-nál magasabb árfolyamot elérni a kölcsön plaszirozásánál. De feltételezem, hogy sikerül neki 75%-os árfolyamot elérni és akkor nagy eredményt ért el. Ez azt jelenti, hogy a 250 millió aranykoronáért ez az ország 325 millió aranykoronát lesz kénytelen fizetni, 325 millió aranykorona tőkét, amelyhez természetesen az amortizációs időszakok kamatai hozzászámitandók, s hogy mekkora lesz ez a tétel, ezt abból lehet következtetni, hogy egy rövid, húszéves amortizációs korszak mindenesetre magasabb kamatozási és amortizációs feltételeket involvál, mint egy hosszabb. A japán 35 éves volt 6%-el, a lengyel 20 éves volt 7%-el. Én feltételezem, hogy 8%-kal kapjuk meg azt a 350 milliót, mert ennyit kell kibocsátani körülbelül. Mit kell majd nekünk fizetni ? Hiszen körülbeiül 25 millió korona lesz az az összeg, amelyet mi évenkint fizetni leszünk kénytelenek ezért a kölcsönért. Már most, t. Nemzetgyűlés, ezt a 25