Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-278
A nemzetgyűlés 278. ülése 192'4. évi április "hó 15-én, "kedden. 333 a kormányzati rendszert, ezt a kormányt és a nemzetgyűlésnek ezt a többségét ilyen nagy elhatározó munkára képtelennek tartom, mert ha képes volna rá, akkor valami már történhetett volna, kaptunk volna néhány biztató kijelentést legalább arra vonatkozóan, hogy a legközelebbi jövőben ezeknek a borzasztó súlyos terheknek ellenértékeképen mit szándékozik" tenni a kormány. Ez azonban nem történt meg. Ez annak a jele, hogy a kormány konokul kitart a maga reakciós gondolatmenete mellett, nem hajlandó előremenni egy lépéssel, hanem fenn akarja tartani a mai uralmi rendszert. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Minthogy ennek következtében a legjobb akarat'mellett sem vagyok abban a helyzetben, hogy a kormány iránt bizalommal viseltessem, felelősségem és felelősségünk teljes tudatában ezeket a szanálási törvényjavaslatokat visszautasítjuk, ezeket mint károsakat, mint *az országra nézve lealázókat, nem, szavazzuk meg. A javaslatot nem fogadom el. Elnök : Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Szeder Ferene ! Szeder Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, kérem a nemzetgyűlés engedélyét, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Felkiáltások a jobboldalon : Nem lehet ! -— Szilágyi Lajos : Igenis lehet ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Azt hiszem, hozzá méltóztatnak járulni ahhoz, hogy Szeder Ferenc képviselő ur beszédét holnap mondhassa el. (Helyeslés.) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Az idő előrehaladván, a vitát megszakitom. Bemutatom a ministerelnök ur átiratát, amelyben értesit, hogy a kormányzó ur őfőméltósága Rakovszky Iván belügyminister urnák 1924. évi április hó 9-től április hó 22-éig szabadságidőt engedélyezni és ezen szabadságidő tartamára a belügyministerium ideiglenes vezetésével gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister urat megbizni méltóztatott. Tudomásul vétetik. Kállay Tibor képviselő ur, az egyesitett pénzügyi, közgazdasági és közigazgatási bizottság előadója kivan jelentést tenni. Kállay Tibor előadó : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztatnak emlékezni arra, hogy az egyesitett pénzügyi, közgazdasági és közigazgatási bizottság az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor a törvényjavaslatnak a vagy on váltságra vonatkozó részét nem tárgyalta, hanem a vonatkozó rendelkezést visszaadta a kormánynak azzal, hogy ahelyett egy megfelelő ujabb javaslatot terjesszen elő. Ezt az ujabb javaslatot a kormány — ha jól emlékszem — a szombati napon előterjesztette. Az egyesitett pénzügyi, közgazdasági és közigazgatási bizottság foglalkozott ezzel az ujabb pótlással. Az erről szóló jelentést vagyok bátor most előterjeszteni azzal a kérelemmel, hogy azt kinyomatni és szétosztatni méltóztassék. Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, a képviselő urak között szét fog osztatni, s mint az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvényjavaslat B. mellékletének uj 4. pontja a javaslattal együtt fog tárgyaltatni. Rubinek István képviselő ur, mint a mentelmi bizottság előadója kivan jelentést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Rubinek István előadó : T. Nemzetgyűlés ! A nemzetgyűlés folyó évi március 5-iki ülésen Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő ur a nemzetgyűlés ülését ismételt közbeszólásaival megzavarta, miért is az elnök kérdést intézett a nemzetgyűléshez, óhajtja-e, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő ur a mentelmi bizottsághoz utasittassék. A nemzetgyűlés többsége Nagy Ernő képviselő urat a mentei mi bizottsághoz utasitjtla. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : A kisebbség !) A mentelmi bizottság folyó évi március hó 13-án tartott ülésében az ügyet tárgyalás alá vette, mely alkalommal Nagy Ernő képviselő urat is személyesen meghallgatta. A mentelmi bizottság a nemzetgyűlés naplójából megállapította, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő ur a nemzetgyűlés tárgyalásai során ismételten közbeszólt, a tárgyalást több izben megzavarta, s az elnök részéről több izbeni figyelmeztetés után két rendbeli rendreutasitásban részesült. Megállapította a mentelmi bizottság, hogy Nagy Ernő képviselő ur ugyanezen alkalommal egy képviselőtársát súlyosan megsértette. Megállapította tehát a mentelmi bizottság azt is, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő urnák a mentelmi bizottság elé való utalása indokolt volt. Végül megállapította a mentelmi bizottság, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő ur a nemzetgyűlés ugyanezen ülésén önként ünnepélyesen bocsánatot kért ugy a nemzetgyűléstől, mint az általa megsértett nemzetgyűlési képviselő úrtól. E tényállás alapján a mentelmi bizottság azzal a javaslattal járul a t. Nemzetgyűlés elé, hog}' mivel Nagy Ernő képviselő ur a nemzetgyűlést önként, ünnepélyesen megkövette, további intézkedés szüksége nem forogván fenn, az eset felett térjen napirendre. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem at. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e a mentelmi bizottság ama javaslatát, hogy Nagy Ernő képviselő ur mentelmi ügye felett térjen napirendre elfogadni, igen vagy ner Ï? (Igen.) Ezt határozatként mondom ki. Rubinek István előadó ur kivan folytatólag jelentést tenni. Rubinek István előadó : T. Nemzetgyűlés ! A nemzetgyűlés folyó évi április hó 9-én tartott ülésében Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő ur a tanácskozást ismételt közbeszólásaival megzavarta és a tárgyalás menetét zavaró magaviseletével az elnök többszöri figyelmeztetése dacára sem hagyott fel. Az elnök kérdést intézett a nemzetgyűléshez, óhajtja-e, hogy Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő ur a mentelmi bizottsághoz utasitattassék. A nemzetgyűlés igenlő válasza után a mentelmi bizottság az ügyet folyó évi április hó 10-én megtartott ülésében tárgyalás alá vette és a nemzetgyűlési képviselő ur személyes meghallgatása után megállapította, hogy Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő ur a tárgyalás során ismételten közbeszólt, s ezzel a tanácskozás rendjét zavaró magatartásával az elnök többszöri intése és figyelmeztetése dacára sem hagyott fel. Megállapította a tényállás alapján a mentelmi bizottság, hogy Propper Sábdor nemzetgyűlési képviselő ur a nemzetgyűlés tanácskozási rendjét megzavarta s hogy e magaviseletével kétszeri rendreutasitás dacára sem hagyván fel, az elnök rendelkezéseivel szemben renitens magatartást tanúsított, miért is a mentelmi bizottság azzal a 4 *