Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-278
330 A nemzetgyűlés 278, ülése 1924. évi április hó 15-én, heddett. árak és azután csökken a korona, mindegy, de az árak emelkedésének feltétlenül koronaromlást kell előidézniük, a korona tehát a mai nivójára, a negyedrészére vagy a harmadrészére fog sülyedni és akkor a cél vizbeesett, a korona stabilizációja lehetetlen, vagy nagyon alacsony fokon lehetséges, ami nem tudom, összevág-e ezekkel a tervekle 1 és ezzel az elgondolással, amely itt testet ölt. Mert beszélgettek a szanálási programm legelején arról, hogy a koronát T50-en, 1-60-on fogják stabilizálni, azóta a korona lecsúszott, most 0-0070 és 0-0080 között ingadozik, máris ugy látszik a dolog, hogy ez â tervezet összeomlott, ha csakugyan az volt a terv, hogy 1-50-en fogják a koronát stabilizálni, de még lej ebb fog sülyedni, ugy, hogy ezek a számok felfordulnak, ezeknek a jelentősége megszűnik és egészen más kifejező számokra lesz szükség, mint amilyenek itt fel vannak véve.. Ebből a szempontból is szükséges az, hogy ezt a lakásépitési akciót, a háztulajdonnak ezt a szanálását a nagybirtok szanálása mellett meg kell még egyszer fontolni és lehetőleg segiteni kell a bajokon, mert ennek csak az lehet a következménye, amit én itt most festettem. Igen súlyos kifogásaim vannak szociális szempontból. Ausztriában a szanálás óriási munkanélküliséget okozott. Az erről szóló kimutatás itt van a kezeim közt. Egészen hamis Frühwirth Mátyás képviselő ur beállítása, hogy ott a szanálás sokat segitett a munkásokon. Ausztriában tudvalevőleg a munkások megfelelő közszabadságokkal rendelkeznek, megfelelő védelmi berendezkedésük van és ezzel tudták előbbre vinni béreiket és életviszonyaikat megjavitani. A munkanélküliség nálunk is feltétlenül be fog következni. Szeretném tudni, hogy a kormány milyen intézkedéseket tervez arra az eshetőségre, ha a munkanélküliség katasztrofális arányokat fog ölteni. Erre nézve a javaslat nem nyújt semmit, nem nyújt a kisérő előadói beszéd sem, senki nem hallatott még egy szót sem arról, hogy a nagy szociális problémával mi fog történni. Ausztriában a helyzet sokkal könnyebb volt, ott egyrészt magasabb az életnivó, másrészt az állam maga gondoskodott arról, hogy azokon, kik önhibájukon kivül munkanélküliek, segítsen, nevezetesen pénzbeli támogatást adott a munkanélkülieknek. Ott is voltak szociális bajok, de nem jutottak kitörésre, mert megfelelő módon igyekeztek mederbe terelni és keretbe szorítani. Nálunk semn i ilyen intézkedést nem terveznek, pedig a munkanélküliség kérdése oly fenyegető veszedelem, amellyel feltétlenül foglalkozni kell, még pedig ezen szanálási törvényjavaslatok kapcsán. Ide kellene belevenni valamely olyan rendelkezést, amely a várható munkanélküliséget valamennyire ellensúlyozná. Tudom, hogy ez a kérdés a túlsó oldal számára nem kedves, hogy ezzel szemben megokolatlan animozitással viseltetnek, mert valahányszor felvetődik, mindig azt mondják, hogy a munkanélküliséget nem akarják jutalmazni. Nem arról van szó, hogy a munkanélküliséget jutalmazzuk, hanem arról, hogy egy, az államot fenyegető ilyen szociális bajt megelőzzünk. Ma is van egy nagy sereg munkanélküli és több ezerre rug az üldözött szakszervezetek által támogatottak száma, akikre nézve a szakszervezet mentesiti az államot az ebből eredő bajtól. A szakszervezetek azonban ennél nagyobbszámu munkanélkülit néni tudnak támogatni. Ha számuk aránytalanul nő, tanúi leszünk — megjósolom, — hogy itt az Országház-téren 30—40.000-rével fognak gyülekezni munkanélküliek és fognak követelni orvoslást. Nem tanácsolom, hogy ezt intézkedés nélkül bevárjuk. Vájjon mit méltóztatik ez ellen tervezni ? Talán belelövetni a tömegbe ? Ezzel lehet szétkergetni őket, de ez nem alkalmas módszer, mert ezzel nem lehet levezetni és megszüntetni a bajokat. Az ausztriai szanálási siker eddigi menete — mert a végső siker még bizonytalan — annak tulaj donitható, hogy megfelelő szociális biztosítékokkal látták el az egész programmot és gondoskodtak arról, hogyha a szanálás következményei ilyen formában jelentkeznek, azokon segitsenek. Javaslatot nem terjesztek elő, mert meg vagyok győződve, hogy a túlsó oldal azt nem fogadja el. Még ha akarná, sem fogadná el, ha erről az oldalról jön, eddig legalább ez a szomorú tapasztalatunk. Nincs itt a törvényjavaslatok előadója, nem intézhetem hozzá ezt a kérdést. (Temesváry Imre előadó : Itt vagyok !) Akkor bocsánatot kérek, legyen szives megfontolni a kérdést és gondoskodni, hogy a munkanélküliség ellensúlyozására ide a javaslatba megfelelő pótlások vétessenek fel, mert ha ez nem történik meg, akkor a gazdasági összeomlásból, legalább is a gazdasági sülyedésből, melyet a túlsó oldalról sem tagadnak és ami természetes következménye lesz az első időkben ennek a programmnak, egy hatalmas munkanélküliség, egy hatalmas, nagy, éhező, nyomorgó tábor fog kikerülni, mely saját hibáján kivül jut abba a szerencsétlen helyzetbe. Ezekről feltétlenül gondoskodni kell. Hogyan kell ezekről gondoskodni ? Gondoskodni kell, hogy megfelelő mmkaalkaimakat teremtsünk. Voltam bátor rámutatni a javaslatok ama hibáira, h gy nincsen felvéve bennük invesztícióra, közmunkákra megfelelő összeg. Ezen még lehet segiteni, lehet közmunkákat megindítani, mert minden rongyos és tépett, mmden munkáskezek után áhítozik, csak meg kell indítani a gépezetet. Ne mondják, hogy papirból nem lehet aranyat csinálni. Ez üres kifogás. Tessék dolgoztatni az államnak, munkaalkalmat teremteni és ezenfelül megteremteni olyan intézményt, vagy megtenni olyan intézkedéseket, melyek a dolgozó munkások munkabérének alakulását kedvező irányban elősegítik, ami alkalmas arra, hogy konfliktusok nélkül hozza arányba az árakat a bérekkel, mert ez is olyan feltétele a gazdasági konszolidációnak, amelytől eltekinteni nem lehet. T. Nemzetgyűlés ! Én ugy látom a helyzetet, hogy gazdasági mennykőcsapások fognak ennek az országnak lakosságára zúdulni. Nagy bajok előtt állunk és ha azokat a bizonyos villámhárítókat nem szereljük fel ezekre a törvényjavaslatokra, ha ezeket nem látjuk el megfelelő óvintézkedésekkel, akkor ezek a gazdasági mennykövek le fognak csapni és törni, zúzni, pusztítani fognak s amikor már itt lesznek, akkor késő lesz minden bánat, akkor már nem tudunk a dolgokon segiteni. Szakítsunk azzal a könnyelműséggel, amelylyel eddig ezt a kérdést kezeltük, és próbáljuk meg ezeket a javaslatokat, ezt a programmot bizonyos szociális vonatkozásokkal megtölteni, hogy baj esetére mindjárt itt legyen a segítség.