Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

302 A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden. sabb, hogy vasutaínk rendbejöjjenek, hogy az államháztartásra ne nehezedjék ilyen rettenetes deficit. Az államvasutak itt maradnak, a sinek itt vannak, a mozdonyok itt lesznek, tehát bármilyen komplikáció esetén ez zavart nem okozhat. Én a jelenleg a Máv. élén álló urakat, ugy Kelety Dénes elnök urat, mint helyettesét ismerem, elismerem nagy szakképzettségüket, láttam működésüket, amit a román megszállás idejében fejtettek ki és nagyon jól tudom, hogy od va való és arravaló emberek. De négy év óta halljuk, hogy a Máv. passziv, négy év óta nem csináltunk mást, mint megszavaztuk a deficitet. Méltóztatnak elképzelni, hogy van még valahol a világon egy testület, mely rendelkezik egy vállalat felett és négy év óta nem csinál mást, mint mindig csak a deficitet megszavazza? Nekem még nem volt módomban megnézni, hogy miért ennyire deficites a Máv. Barthos t. képviselőtársam az adminisztráció túltengésében is látja az egyik faktorát. Azt hiszem, hogy ez egy jelentéktelen faktor. (Barthos Andor : A gazdaságosság hiányában Î) Azt hallottuk mindig mentségül, hogy sohasem álltak rendelkezésére a hitelek abban a pillanatban, amikor célszerű lett volna és amikor minden magánvállalatnál már idejében fedezték magukat devizákkal. És ugy hailom, hogy állandóan ezzel a bajjal küzdöttek, a teljesített rendelések ellenében fizetni nem tudtak és ez okozta a bajt. Én egyben mindig igazat adtam Kállay Tibor volt minister urnák, aki mindig azt mondta, hogy a magyar pénzügyminister nem arra való, hogy magánvállalatokat támogasson és alimentáij on. Ebben teljesen igaza van. Ha egy vállalat életképes, ha oljan emberek kezében van, akik értenek hozzá, akkor azok hamar meg is szerzik a bizalmat, a hitelt és megállanak a lábukon. Ha egy vállalat megalakul és nincs szakértők kezében, hiába alimentálja az állam, a végén mégis megbukik. Ez igaz. De a Máv. mégis csak az államnak az üzeme, itt tehát nem arról van szó, hogy alimentáljunk egy magánvállalatot. Hogy lehetett ennyi ideig engedni ennek a szerencsétlen üzemnek a sorsát odajutni, ahol ma van. A szanálási javaslatokban erre vonatkozólag konkrétumot nem látok, csak annyit, hogy remélhetőleg, módjában lesz majd egy külföldi kölcsön segitségével talpraállani. Ennyit tudunk. Remélni a legjobbat kell. Amikor Barthos t. képviselőtársam az adminisztráció túltengését emiitette, gondoltam arra, hogy ő talán már a 30-ik vagy 40-ik, aki ezt a kérdést a Házban szóvá tette. "Annyi szép Ígéretet kaptunk az igen t. minister uraktól, mégis csodálatos, hogy amit kivülről látunk, ránk azt az impressziót teszi, hogy az adminisztrációt nemhogy leépitenék, hanem felépitik. Például láttuk, hogy a külügyministeriumra egy emeletet építettek fel. Lehetséges, hogy erre szükség van, de én ugy látom, hogy nálunk a ministeriumok adminisztrálnak. Pedig, szerény véleményem szerint, a ministeriumok nem arra valók, hogy adminisztráljanak, hanem hogy irányítsanak, hogy elvi kérdésekben döntsenek, törvényjavaslatokat óvatosan, rájuk időt szentelve, előkészítsenek és odakinn ellenőrizzék az adminisztrációs alsóbbfoku hatóságokat. Ezzel szemben minden apró-cseprő ügy most el kell, hogy kerüljön valamelyik ministerhez. Lehetetlen, hogy a ministerium, amelynek feje a minister, aki a ministeriumnak az elvi irányítást, a gazdasági, politikai programmot adja, az adminisztrációs kérdésekkel is foglalkozzék. Ezt csak ugy lehet megváltoztatni, hogy egész közigazgatásunkat decentralizáljuk és a ministeriumokat arra a piedesztálra emeljük megint, amelyre valók. A keresztény gazdasági párt szónoka, az ellenzékhez fordulva, ezt mondotta : Önök ugy fognak járni, mint a bécsi ellenzék, amely a szanálási javaslatok ellen volt és később megbánta, hogv a szanálási javaslatok ellen emelt szót. Én Frühwirth Mátyás képviselő urnák erre a mondatára csak röviden akarok reflektálni annyiban, hogy én ezektől a javaslatoktól nem várok jót. De nem vállalnám azt sem, hogy ezeknek törvényerőre emelkedését megakadályozzam. Azonban tovább megyek, én meg vagyok győződve arról, hogy a legborzalmasabb csalódásokban lesz részük és nézetem és legszentebb meggyőződésem szerint épen önök lesznek abban a szerencsétlen helyzetben, hogy megfogják bánni, hogy ezt a javaslatot törvényerőre emelték. De kérem az Úristent, bárcsak nekem ne volna igazam ; szívesen vállalom majd annakidején azt is, hogy nekem kell majd szégyenkeznem és megbánnom, hogy ezek ellen a javaslatok ellen szólottam. Végül csak egyet mondok. Én ugy látom, hogy közéletünkben két irányzat, két generáció küzd egymással : az egyik a szociális jogok kiterjesztésében keresi a megoldást, a másik pedig görcsösen, konzekvensen a múlthoz való visszatérésben látja a kialakulás kulcsát. Ez egészséges alap és én amiatt nem tudok jövőnk felől kétségbeesni, mert minden nemzet sorsában ugy alakulnak ki a parlamentek, hogy keletkezik egy konzervatív rész és egy liberálisabb, demokratikusabb, szociálisabb rész. Frakciók mindig lesznek. Én azonban itt ellentétben vagyok — és ezt nagyon sajnálom — a keresztény gazdasági párt nagy részével és azt hiszem, a fajvédőknek is nagy részével. Én abban a meggyőződésben élek és abban a meggyőződésben igyekszem hasznossá lenni a magyar politikai közéletben, hogy népünknek feltétlenül uj szociális alapokra kell helyezkednie. Ezt már nem lehet megakadályozni. Átalakulás, általános elszegényedés előtt állunk, amelyet, sajnos, gazdaságilag alig fogunk tudni egykönnyen megoldani s ez növeszteni, gyarapítani fogja a tömegekben az elkeseredést. Ne méltóztassanak az ellenzéktől rossz néven venni, de minden parlamentben az ellenzék önkénytelenül befolyása alá kerül ezeknek a külső elégedetlenségeknek. Ha nincs ellenzék, akkor az elégedetlen tömegek jajszavát nem lesz, aki idehozza a nemzetgyűlés elé. Nagyon kérem önöket, ne méltóztassanak tehát félni az egyenlő titkos választójogtól. Ez volt évtizedes hibánk. Ha minden földalatti gondolat, ha minden földalatti szervezkedés utat tud törni magának és bejön ebbe a nemzetgyűlésbe, abban a pillanatban, amint itt van, már nem olyan veszélyes. Én politikai jövőjét Magyarországnak azon az oldalon fogom látni, amely megérti az idő szavát és erre az álláspontra helyezkedik. Ebben a kérdésben teljesen egyetértek Apponyi Albert gróf t. képviselőtársammal. Lehet, hogy ezt egy kicsinylő gesztussal el lehet intézni, én azonban azon a nézeten vagyok és maradok, hogy csa,k az egyenlő