Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

296 *A nemzetgyűlés 278.. ülése 1924. évi április hó 15-én, hedden. lése alól, a kormánynak pedig diktatúrát ad, a magam szempontjából veszedelmesnek, károsnak tartok és ezért a törvényjavaslatot nem szavazom meg. (Éljenzés jobbfelől és taps balfelől.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Bogya János I Elnök : A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Következő szónok ? Forgács Miklós jegyző' : Friedrich István ! Friedrich István : T. Nemzetgyűlés ! 1919 novemberében történt, hogy a mostani igen t. ministerelnök ur felkeresett engem és arra kért, hazafiságomra való hivatkozással, hogy igyekezzem a hatalmat minél előbb átadni másnak és lehetővé tenni a béketárgyalásokat, mert a megszállott területeken élő hazánkfiai nem birják már a sok szenvedést és engem az utókor átka fog kisérni, ha ennek a felszólításnak nem teszek eleget. Ecsetelte előttem az erdélyi magyarok szenvedéseit, leirta az északmagyarországi állapotokat és azt szuggerálta nekem, hogy ha végre utat adunk a béketárgyalásoknak, mindez meg fog javulni, mindez meg fog szűnni. Emlékszem, amikor azt mondotta nekem : ezer és ezer szegény elnyomott erdélyi magyar nevében felszólítlak, lásd be, hogy nincs igazad, lásd be, hogy a béketárgyalásokhoz hozzá kell látnunk, különben még nagyobb katasztrófába visszük a nemzetet. Azt mondotta nekem ministertársam jelenlétében : ne vállalkozz oly szerepre, mint két elődöd, ne legyen egy Kun Béla és egy Károlyi Mihály után még egy szerencsétlen ember, és ez te légy. Bethlen István szavai az akkori kialakulásra döntő befolyásuak voltak. Emlékszem arra a délutánra, amikor megérkezett Budapestre egy előkelő angol idegen ur, Clark ur, és közölte velünk, hogy néhány napon belül az entente a maga képviseletében négy tábornokból álló teljhatalmú bizottságot fog ideküldeni és ők az ország további sorsa iránt tárgyalásokba fognak bocsátkozni. Ezek az urak meg is érkeztek és a tárgyalások megindultak. Én akkor ugyanazokkal a reményekkel voltam eltelve, mint amely remények táplálják Bethlen gróf igen t. ministerelnök urat azóta az idő óta is, de amely remények belőlem azóta teljesen szétfoszlottak és elvesztek. (Ulain Ferenc : Talán belőle is !) Én arra a keserves élettapasztalatra tettem szert, hogy mindaz, amihez az ententenak valami köze van, csak ámitás és hazugság és jaj volna ennek a nemzetnek, ha bármilyen kényszerhelyzetbe van is most, egy pillanatig is abban a reményben ringatóznék, hogy az entente valaha is segédkezet nyújt neki. Felszólalásom rövid lesz, engedjék meg nekem, hogy röviden megindokoljam ezt a pesszimista álláspontomat. A trianoni béke is kényszerhelyzetben született, oly kényszerhelyzetben és olyan kényszerűségben, mint a mostani törvényjavaslat. Emlékszem, amikor elküldtünk Eberhardra gróf Apponyi Albertért, hogy jöjjön vissza Magyarországra, vállalja ezt a keserves utat és menjen el Parisba béketárgyalásra. Apponyi Albert gróf hosszabb tárgyalások után végre nehéz szivvel vállalkozott. Ekkor ujabb remények terjedtek el az országban. Teleki Pál gróf nagy tudományával és nagy optimizmusával, Bethlen István gróf igen t. ministerelnök ur által segitve, nagy békedelegációt állított össze. Nem emlékszem, hányan voltak, talán hetvenen. Minden tudomány, minden szakma képviselve volt ott. Még irógépkezelőket is vittek magukkal. Külön vonattal indultak erre a keserves útra. Apponyi Albert gróf az elutazása előtt leereszkedett hozzám és meglátogatott. Ekkor azt mondtam neki : Kegyelmes uram, ne vedd rossz néven, de én mindezt feleslegesnek tartom, nem hiszem, hogy veletek ott szóba álljanak, teljesen elegendő volna, ha ketten-hárman mennétek ki és ha már vállaljátok a jövő nemzedék előtt a béke aláírását, teljesen elegendő, ha ti mentek ki és aláírjátok azt a szerencsétlen szerződést, mert tárgyalásokba ugy sem fognak veletek bocsátkozni. A küldöttség elindult. Azt hiszem, 74 napig egy szállodába internálva tartózkodott Parisban, végre Loucheur rokona, dr. Halmos utján sikerült kisezközölni, hogy gróf Apponyi Albert és azt hiszem, Zoltán Béla volt ministertársam és még egy-két bizottsági tag bemehetett Parisba személyes magánügyeinek elintézése céljából. A végén egy nyomtatott könyvet adtak át e tönkretett ország delegációjának, amely könyvben csak egy helyen volt üresség s ez a hely az aláírások helye volt. Azt mondták : tárgyalás nincs, csak aláírás. Békedelegációnk elnöke azt felelte ekkor, hogy ez olyan borzalom, melyért ő a felelősséget nem vállalhatja s ő, aki a béketárgyalások talaját és atmoszféráját legfőképen és elsősorban segítette előkészíteni Magyarországon, megtagadta az aláirást s az egész békedelegáció visszajött Magyarországra. Apponyi Albert gróf lemondott az elnökségről s erről a helyről — jól emlékszem — egy gyönyörű, fenségesen szép beszéd kíséretében megokolta távozását. Azt mondta, ő nem vállalhatja az aláirást, de a kormánynak nincs más útja, tegye meg és irja alá a kormány a békeszerződést és demonstráció jeléül távozzék helyéről. Ez meg is történt volna, de a békeszerződés még mindig nem érkezett meg aláirás végett Magyarországra. Csak később jött meg egy kísérőlevéllel együtt. Ez az a mostani vitában is gyakran emiitett Millerand-féle kisérőlevél. Három pontnak örültünk akkor. Ezt a három pontot szuggerálta nekünk Teleki Pál gróf egy sikerült beszédében. Azt mondotta : Uraim, ne veszítsék el reményüket ! Három világító momentum van a kísérőlevélben. Az egyik a határkiigazitás reménye, a másik a rutén kérdés, a harmadik pedig az, hogy reményünk van a Népszövetségbe való beléphetésre. A határkiigazitásról annyi van a kísérőlevélben, hogy ott, ahol igazságtalanságok történtek, ott majd a határkiigazitó bizottságoknak lesz feladatuk ezeket orvosolni. A rutén kérdésről pedig azt mondja ez a levél, hogy a rutén népnek biztosíttatott az autonómia, az önrendelkezési jog, a rutén nép majd maga dönt hovatartozandósága felett. S amint az akkori ministerelnök itt nekünk bejelentette, van reményünk kedvező döntésre. És mi valamennyien hittük akkor és hisszük ma is, hogy ugy lett volna. Ha lehetett volna : a rutén nép a Magyarországhoz való csatlakozást választja. (Igaz ! TJgy van ! jobbfelől.) Reméltük akkor azt is, hogy sikerül a lengyel nemzettel egy hidat kiépítenünk s akkor az egész külpolitikai konstelláció máskép alakult volna, mint ahogyan történt. De a csehek — nagy ravaszsággal és ügyességgel — egy keletre nyúló nyelvet