Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden. 279 javaslataiban azt, hogy minden eddigi alkotása rossz volt, hiba volt, a kormány nem vonja le ennek konzekvenciáit és nem adja át a kormány­zást olyan tényezőknek, akik még nem kompro­mittálták magukat, nem csináltak annyi bak­lövést, mint ez a kormány, pedig ha ez megtörtén­nék, akkor az ország közgazdasági tényezőinek visszatérhetne a bizalma, mert nem látnák azt, hogy ez a balkezes kormány intézi továbbra is az ország ügyeit. Bizonyítja mindezt a pénzügyi bizottság jelentése, amely előzetes feltételeket állított fel a kormány javaslatával szemben és ezekben precíze leszögezte azt, hogy mindennek előfel­tétele az, hogy a magyar kormány rombolja le eddigi gazdasági és pénzügyi politikájának alko­tásait, a korona mesterséges jegyzését, a Deviza­központot —• ily módon tegye szabaddá a valuta­piacot — a behozatali és kiviteli tilalmak rend­szerét. Az ellenzéknek meg van az az elégtétele, hogy a külföldi szakértők is az ellenzék évek óta hangoztatott követeléseinek adnak igazat, elitélik a kormány politikáját és követelik azon pillérek ledöntését, amelyeken a mai rendszer nyugszik. Nyilvánvaló, hogy ezekután a kormány nem kívánhatja az országtól, hogy bizalmat szavazzon neki. Most át kell térnem arra a kérdésre, vájjon feltétlenül szükség volt-e és van-e a külföldi köl­csönre. Sándor Pál t. képviselőtársam az önök mélységes hallgatása mellett bizonyította be azt, hogy a külföldi kölcsön katasztrófa és nem köl­csön. Ő megjelölte az egyik módját is annak, hogyan lehetett volna és lehetne kivezetni ezt az országot a gazdasági és pénzügyi katasztrófából. (Zaj. Elnök csenget.) Az én álláspontom is az, hogy a külföldi kölcsönre Magyarországnak nem volt és nincs szüksége. Ezt bizonyítja az elénk terjesztett költségvetési tervezet, amely az összes szanálási javaslatok gerincét képezi. Ha a kormány az államtérnek 90%-át nem a fogyasztók és a dolgozó milliók nyakába varrná, hanem meg­találná az ntat a nagytőkéhez és a nagybirtokhoz, hogy azok is legalább megközelítőleg hozzák meg az ország érdekében azt az áldozatot, amelyet meghoznak a dolgozók milliói, akkor külföldi kölcsönre szükségünk nem volna. Evvel a kormány csak azért experimentál, hogy a nagytőkét és a nagybirtokot ezután is mentesíthesse azok alól a súlyos adók alól, amelyeket minden állampolgár­nak kötelessége volna elviselni. A ministerelnök ur és a pénzügyminister ur jól tudják azt, hogy a mai adórendszer fokozása által, a forgalmi adók­nak, kincstári haszonrészesedésnek, a többi súlyos fogyasztási adóknak, vámnak, vasúti tarifáknak, illetékeknek emelése katasztrofális jelentőségű lehet. Ezeket tehát nem merték tovább már fo­kozni, de nem mertek hozzányúlni a nagytőke súlyos megadóztatásához sem, s ezért mentek a külföldi kölcsönért, amelynek összes terheit ismét a nyomorult fogyasztókkal és dolgozó milliókkal fizettetik meg. Ők maguk sem sejtették, hogy mikor külföldi kölcsönért mennek, hadisarcot fognak fogni. Elhiszem jóhiszeműségüket, hogy ha tudták volna, hogy ez milyen borzalmas terhet jelent a nemzetre, nem csinálták volna meg. Ám a többség abban a meggyőződésben van, hogy ha a ministerelnök elbukik, az özönvíz jön utána és inkább vállalják az ország borzalmas megterhe­lését, mint a Bethlen-kormány bukását. Sándor Pál számszerű adatai után had mu­tassak magam is rá, hogy itt külföldi kölcsönről nem lehet beszélni, ilyen nem létezik, ez csak egy fikció. Én felteszem, hogy megkapják a kölcsönt, netto 250 millió aranykoronát. Mégis azt mondom, hogy nincs külföldi kölcsön. Ha önök elolvasták a költségvetési tervezetet, akkor rájöhetnek arra, hogy ha e 250 millió aranykoronát két és fél esz­tendő alatt folyósítják is —• ha a főbiztos folyó­sítja —• ezalatt az idő alatt vissza kell fizetnünk külföldi kölcsön szolgálta címen circa 214 millió koronát. Tehát elvállalunk 250 millió külföldi kölcsönt, de az első két és fél év alatt vissza kell térítenünk az ez évi első részleteten, 8" 6 millió aranykoronán felül 214 millió aranykoronát. Ennyit kell fizetnünk akkor, amikor a kormány még azt sem tudja, hogy valóságban megkapja-e ezt a 250 milliót. Ez a külföldi köcsön tehát egy pictus masculus, egy falra festett valami, nép­szerűen : maszlag, amelyet beadnak az országnak s ameilyel szemben állnak azok a súlyos meg­kötöttségek, hadisarcok, stb., amelyeket t. képvi­selőtársaim már itten felsoroltak. (Zsirkay János : Mucsán, a vidéken érezni fogják nagyon is !) A költségvetési tervezetnek ez a súlyos tétele, amely 8'6 millió aranykoronáról már az első évben fel­megy 36- 6 millióra, 1926 második felében pedig 65*6 millió aranykoronára, magábanvéve bizo­nyítja, hogy a 250 millióból mit kell leadni, hogy tulaj donképen a lényeg ez a visszafizetés ! De bizonyítja az I. számú jegyzőkönyv is minden kétséget kizáróan, hogy ellenségeink, különösen a kisentente ; segédkezet akarnak nyúj­tani — amint ők mondják —- az egész kölcsön­akcióhoz, az általános békének és ama kötelezett­ségeknek megfelelően, amelyeket a kormány már akkor magára vállalt, amikor elfogadta a nép­szövetség tagságát. Tovább menve, megmondja ezt a költségvetési tervezet is, amelyre már hivat­koztam és amelynek számadatait már itt vázol­tam. Külföldi kölcsönről beszélni tehát nem lehet, mert az egész külföldi kölcsön csak arra való, hogy ebből vissza tudjuk fizetni ama megálla­podásokból folyó kötelezettségeinket, melyeket a békeszerződés ránk diktált, továbbá, hogy meg tudjuk fizetni a jóvátételi kötelezettségeket. Nem magáért a kölcsön kedvéért adták a külföldi köl­csönt, vagy hogy rajtunk segítsenek és defici­tünket eltüntessék. Amikor leszögezem, hogy az egész külföldi kölcsön csak ámítása az egész nemzetnek és országnak, egyúttal azt is leszöge­zem és állítom, hogy a ministerelnök urnák, pénzügyminister urnák és a többi bizottsági ta­goknak egy éven keresztül való odaadó buzgalma kárbaveszett fáradság volt. Ha ők ezzel az oda­adással és szorgalommal máskép kísérelték volna meg az ország talpraállitását, feltétlenül sokkal jobban és sokkal kisebb áldozattal meg tudták volna tenni. (Zsirkay János : A költségekről nem is beszélve !) Akkor nem telt volna el egy esztendő hiába való ténykedéssel, reménykedéssel, tétlen­séggel, közgazdaságunk és pénzügyi életünk meg­bénításával és lezüllesztésével, nem telt volna el egy év borzasztó nagy reménykedéssel és altatás­sal, amely, íme, most mégis végeredményében kutbaesett és a nemzetre nézve ujabb óriási csalódást hozott. Méltóztatnak látni, hogy az egész külföldi köl­csön mivé zsugorodott össze. A szanálási javas-

Next

/
Thumbnails
Contents