Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-275
14 A nemzetgyűlés 275. ülése 192d. évi április hó 11-én, pénteken. Adót nèm szívesen fizet különösen a magyar ember, de megfizeti zúgolódás nélkül akkor, ha tudja, hogy azt igazságosan vetették ki. Amikor azonban az a magyar ember, az a becsületes magyar adózó azt látja, hogy az adókivetés terén óriási aránytalanságok vannak,— nem mondom, hogy rosszhiszeműségből, sokszor jóhiszemü tévedésből — nem csoda, ha feltámad benne az a keserűség, hogy rá igazságtalan adót vetettek ki és természetes, hogy lázong minden kivetett adó ellen. Ismételten hangsúlyozom tehát, hogy az adókivetési munkálatokat tessék a kivető közegeknek mindig és minden esetben az illető adóalanyok meghallgatásával eszközölni, hogy ez közvetlen tudomást szerezzen arról, miért és mennyi adót vetettek ki reá. Ez nem kivan olyan óriási munkát, mivel meglehetősen egészségesen decentralizálva vlan az adókivetés munkája az adóhivatalokra és mivel az adminisztráció rettentő nagy terhe levétetett az adóhivatalok vállairól. Nem lehetetlen tehát ez az egyénenkénti meghallgatás. Igenis szükségesnek tartom, hogy az adóaSminisztráció . végre-valahára egészségesebb mederbe tereitessék. Hiszen mi sem bizonyítja jobban, — csak egy példát hozok fel — hogy milyen egészségtelen a mi adminisztrációnk, mint az, hogy az a bizonyos vagyonváltság a legtöbb helyen még ma sincs kivetve. Hát egészséges állapot-e ez? Szabad volt-e a pénzügyi politikának ilyen kuszáitságot teremteni az adók térén, hogy az 1920-ban tulaj donképen kötelezővé vált vagyonváltság a legtöbb helyen még ma sincs kivetve? Legutóbbi beszédemben rámutattam arra, milyen hátrányos ez magára az államra, ÍMeskó Zoltán: a felekre!) természetesen a fejekre is, de elsősorban magára a pénzügyi kormányzatra. Hiszen, ha az adóalany azt látja, hogy ő befizeti az adóját, viszont, aki nem fizeti be jól jár, mert évek hosszú során át nem is követelik rajta és most már évek óta azt látja, hogy ezidőszeri'nt legalább jobban járt az, aki nem fizette be az adót, mint aki befizette, nem fog-e ez önként odavezetni, hogy minden adónemnél az lesz az adóalany meggvőződése, . hogy jobb, ha nem fizeti meg az adót. Hiszen látható példák vannak előttünk, hogy jobban jár az, aki nem fizeti meg az adót. Ismétlem, a vagyonváltság a legtöbb helyen ma sincs kivetve, tehát ne csodálkozzunk, hogy pénzügvi téren lyen borzasztó káoszt , ilyen dzsungelt látunk, amelyre több képviselőtársam is rámutatott, aminek valóságát egyáltalában nem vonjuk kétségbe. Amikor végeztem az adózás kérdésével és rámutattam a javaslatban helyesen kontemplált tervezgetésekre, ismételten bátor vagyok hangsúlyozni', hogy ha az adózás terén igazságos pénzügyi politikát akar a kormány folytatni, tessék a fogyasztási és a forgalmi adók antiszociális rendszerének fokozottabb leéoitésével az állami egyenes adókat emelni, tessék a földadónál is egészséges progresszivitást teremteni, tessék az adókivetést egyénenként eszközölni, a társulati adót felemelni és a mobi'ltőkének, különösen a konjunkturális tőkének megadóztatását végre-valahára erősen, úgy, amint azt a viszonyok, amint azt az ország helyzete megköveteli, megvalósítani. Ezek után rátérek egy másik kérdésre, amely nyomós része a kontemplált javaslatoknak is, és amely évek óta akut kérdése a magyar gazdasági és" egyéb politikának: a tisztviselői kérdésre. Ez szoros összefüggésben van az adózási politikával, mert merem álli'tani, hogy az állam tisztviselői— amint azt számokkal fogom bizonyitani — közvetve olyan sulvos adót fizetnek az államnak, amelyhez foghatót a többi rétegek talán egyáltalában nem 1 fizetnek, mert az a tisztviselő éveken át nem kapta meg a maga szellemi vagy testi munkájának becsüle5 tes, megérdemelt jutalmát. Olyan megszoritottsáe- volt e téren, hogy amit az államhatalom saját alkalmazottainak, tisztviselőinek terhére "igy megtakarított, az olyan" nagyösszegü indirekt adó, amelyhez hasonlót — mondhatom — nem szabott ki az államhatalom egyetlen másik osztályra sem. A tisztviselői kérdéshez igazán elfogulatlanul de a kérdés teljes ismeretével szólhatok hozzá, mert egyrészről magam is tisztviselő volnék, másrészről magam is gazda vagyok és igy ismerém mind a két osztály helyzetét, ismerem mind a két osztály szükségleteit. Sajnosán láttam évek óta, hogy mivel a körjmány ezen a téren félszeg intézkedéseket tett, 1 hogy mivel a kormány nem mert, vagy ném akart elmenni 1 odáig, ameddig igazságos mérték szerint el kellett volna mennie, a tisztviselői kérdésben a félszeg intézkedések által teremtett ezt a helvzetet lelkiismeretlen egyének miként Használták ki, magyar ember és magyar emlber, adózó polgár és tisztviselő közötti ellentétek szitására. Mélységes fájdalom tölti el a lelkemet akkor, amikor az én falum népe ajkáról, sokszor talán még a bizonyos fnkiig magasabb intelligenciájú városV ipari munkásság ajkáról is hallom a panaszt, hogv a tisztviselők us-v túl Vannak fizetve, hogv minden bajuk okozója a tisztviselő. Viszont mélységes szomorusáo- tölt el. amikor- a másik oldalról, a tisztviselők ajkáról hallom, hoö-y az ő nyomorúságuk okozóia » falu népének önzése, a kisgazda-uralom stb. Szóval egvmásra van uszítva a falu dolqrozó népe, az adóalanyok nagy többsége és az állami tisztviselői kar. amely nélkül pedi ! g — nyilvánvaló — egy szervezett társadalom sem állhat fenn. Tisztelettel kérem a tanáoskozöképesség megállapítását. Elnök: Kérem a jegyző urat, sziveskediék a Jelenlévő képviselő urakat, megszámlálni. (Megtörténik.) A Ház nem lévén tanáeskozókénes. az ülést öt perere felfüa-eresztem. (Szünet titán.) Az ülést uiból megnyitóra 1 , Felkérem Eőri-Szabó Dezső képviselő urat beszédének folytatására. Eőri-Szabó Dezső: T. NemUtgyüIésI (Zaj. Elnök csenget.) A tisztviselőkérdésről kezdtem beszélni és rámutattam arra. hogy a kormány hibás intézkedései következtében előállott az a szomorú helyzet, hogy a tisztviselőket az adóii alanyok ellen, különösen a falu népe ellen, a falu népét pedis- a tisztviselők ellen sikerült lelketlen egyéneknek hansrolniok. Valósággal nemzeti katasztrofális jelleget ölt igy az az ' ellentét, amelv a tisztviselő és a falu ném« között kifejlődött. (Zaj. Elnök csenget. Abban a nyomorúságos helyzetben, melyben országunk van, nem szabad a máris meglevő ellentéteket fokozni, mert hogyha ezeket fokozzuk magyar és magyar ember között, akkor igazán, LenI gyelország sorsára kell hogy jussunk. 4 A tisztviselői kérdésben igenis gyökeres
