Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-276

160 A nemzetgyűlés 276. ülése 1924. vitát és a hosszú ülések sorozatát. Az egész eddigi vita folyamán egyetlen olyan beszéd hangzott el, amely hat óra hosszáig tartott, az összes többi felszólalás rövid és velős volt, szorosan a tárgyhoz simult ; semmi logikai és lélektani oka nincs tehát annak, hogy egy ellenzéki képviselő lelkiismeretének szava itt elnémittassék. Nekem igen t. Nemzetgyűlés végtelen nagy elégtételemre szolgált Farkas Tibor, Hegymegi-Kiss Pál és Farkas István képviselőtársaimnak, valamint a többi képviselő uraknak felszólalása is, akik mind megállapították, hogy— oly an értelmezése a házszabályoknak, hogy az azok alkalmazásának helyessége fölött való döntést a többség vindikálja magának, legalább is ellenkezik a parlamentarizmus lélektanával és lényegével. (Zaj jobbfelöl.) A parlamentekben a többségi elv érvényesül, de emellett a kisebbségi véleménynek is érvényesülnie kell. (Igaz ! ügy van ! bálfelől. — Lendvai István : Mi igy tiszteljük a kisebbségi jogokat!) Mit mondtam én, amikor beszédem során kifejtettem, hogy Magyarországon az ipar és kereskedelem nem tudott fejlődni és hogy a diplomáciai és a külpolitikai tehetségek sem tudtak érvényesülni? Azt mondtam, hogy ennek oka Ausztriával volt 400 esztendős kapcsolatunk, az a viszony, amelyben Ausztriával voltunk, lévén Ausztria érdeke az, hogy Magyarországon a külpolitikai tehetségek kifejlődését megakadályozza. (Zsirkay János : Kérem, az egyik képviselő ur annyira hortyog itt, hogy a gyorsírók már nem tudnak irni! — Derültség. Elnök csenget.) A legreakciósabb Habsburg-uralom alatt és később is bármikor kritika tárgyává lehetett tenni a magyar képviselőházban az osztrák diplomácia működését és nagyon szomorú volna, ha ma, amikor teljesen független, önálló életet él a megmaradt magyarság, ezt a diplomáciát nem lehetne megbirálni és nem lehetne megállapítani róla azt a történelmi tényt, amit historikusok megírtak s ami a köztudatba is átment már Magyarországon minden magyar agyvelőbe, hogy az osztrákok nálunk nem engedték az ipart és kereskedelmet fejlődni azért, mert ők minket iparilag és kereskedelmileg ki akartak használni s csak agrikultur nivón akarták ezt az országot megtartani. Felolvasom beszédemnek vonatkozó egész passzusát, mert egy mondatból nem lehet megállapítani, hogy valaki a tárgyhoz szólt-e vagy sem ; ismerni kell az egész mondatkonplexust. A hiteles gyorsirói feljegyzések szerint szószerint a következőket mondottam (olvassa) : »Csehországnak ezt a számítását, amellyel bennünket mindenáron be akart csalni abba a zsákutcába, hogy kénytelenek legyünk vele szerződést kötni, nagyon értem és én leemelem kalapomat Benes előtt ós általában a cseh diplomácia előtt, amely különben a háború alatt is egyike volt a legraffmáltabb és legzseniálisabb diplomáciának. Sajnálattal látom azonban, hogy azt a ravaszságot, azt a nagy öncélúságot, amelyet én a cseheknél és a franciáknál látok, nem tapasztalom Magyarországon. Nem hiába zárták el ennek a nemzetnek legjobbjait attól, hogy Bécsben a Ballplatzon külpolitikai szolgálatot teljesítsenek. Nekem Teleki Samu gróf mondta azt, hogy amikor valakit felvettek a külpolitikai szolgálatba, nem csak az volt az egyik feltétel, hogy vagyona legyen, hogy esetleg az arisztokráciához tartozzék, hanem a legelső feltétel az volt, hogy nem volt szabad önálló, független gondolkozású magyar embernek lennie, mert ha az volt, abban az esetben nem kapta meg a felvételt. Maga Teleki Samu panaszolta, hogy számtalan erdélyi politikusnak fiát nem tudta elhelyezni diplomáciai iskolában a külpolitikai szolgálatban Bécsben, mert nem engedték meg a felvételt azért, mert Ausztriának érdeke volt az, hogy a külpolitikai és a diplomáciai szolgálat cseheknek, osztrákoknak, németeknek és idegenek kezében legyen s ma, amikor a szanálás . . . (Elnök csenget.)« Nem áll tehát az, hogy én az elnöki csengettyű hatása alatt használtam a szanálás kifejezést. Aki lélektanilag tud gondolkodni és egy mondatot megkonévi április hó 12-én, szombaton. struálni, az tudhatja, hogy a mondat második része az lett volna, hogy mikor a szanálásról van szó és raffinait diplomáciai működésre van szükség, akkor megértjük, hogy hátrányban vagyunk Ausztriával szemben, mert olyan raffinait külpolitikusokkal állunk szemben, mint a cseh diplomaták. Ha ez nem tartozik a tárgyhoz, akkor méltóztassanak megmondani, hogy mi tartozik oda, talán a Biela üstökösről vagy más égitestről való megemlékezés? A külföld nagyon jól tudja, hogy milyenek a politikai viszonyok Magyarországon. Amikor egy ilyen óriási fontosságú, a nemzet egész jövő életére kiható törvényjavaslatot tárgyal a nemzetgyűlés, akkor a külföld sokkal szivesebben és nagyobb méltánylással látja a kormányzat részéről azt, ha azt a javaslatot rendes utón meg tudja szavaztatni a nemzetgyűlés által, mint akkor, ha a törvényjavaslat ellen felszólaló ellenzéki képviselőktől megvonják a szót és rákényszerítik esetleg az ellenzéki képviselőket arra, hogy teremőrök által vezettessék ki magukat. Mi biztosítja a külföldi kölcsön sikerét inkább : az-e, ha 16 órán keresztül pár órai beszédben nyugodtan és simán elmondjuk a magunk diplomáciai és politikai vonatkozású észrevételeit, vagy az, ha itt tumultusok támadnak és a képviselőket teremőrök fogják kivezetni? (Szilágyi Lajos : A ministerelnök ur a pártközi konferencián külön biztosított bennünket a vita terjedelmét illetőleg. — Szabó Sándor : Minket nem hinak oda, csak az ellenzéket! — Szilágyi Lajos : Önöknek csak parancsolnak! — Zaj. Elnök csenget.) Mielőtt a vita megindult volna, a ministerelnök ur az ellenzéki pártok vezéreit magához kérette és megkérdezte tőlük, hogy milyen álláspontot foglalnak el a szanálási törvényjavaslatok tárgyalása tekintetében. Az ellenzéki pártok vezérei kijelentették akkor, hogy obstrukciót nem rendeznek, azonban egy széles és tisztességes vitát mindenesetre szükségesnek tartanak az ország érdekében s ettől nem is áll el az ellenzék. Az ellenzék tárgyilagos vitát produkált, érveket sorakoztatott fel, a maga tudomását és ismereteit adta itt elő. Semmi ok és alap nem volt tehát arra, hogy az ellenzék ettől a jogától elüttessék. Kérdezem önöket, hogy, ha önök itt parlamenti atmoszférát akarnak teremteni, a megértésnek s egymás megbecsülésének atmoszféráját, akkor ilyen eljárás és gyakorlat oda vezet-e? Tegnap itten egy olyan bölcs öreg politikus, mint Apponyi Albert gróf, megállapította» hogy csak a demokrácia tudja összeforrasztani ennek a nemzetnek az osztályait s csak ilyen egységben összeforrott nemzet képes ilyen törvényjavaslatot tisztességesen magáévá tenni. Ez a demokrácia azonban nem az, amelyet Vass József népjóléti minister ur hirdetett, aki azt mondotta, hogy olyan demokráciát akar, amely nyílt szavazás utján mondja meg a maga véleményét a követendő politikáról. Mert ez felszalagozott, kékszalaggal ellátott nagyon jámbor bárányka, amely lehet kellemes a kormányzó pártra nézve, azonban méltóztassanak csak odahaza megkérdezni a választó közönséget az iránt, hogy helyesnek tartják-e ők azt, hogy politikai véleményüket nyíltan mondják meg és hogy olyan nemzetgyűlési választások után, amilyenek legutóbb lefolytak, helyes-e az, hogy a kormány diktatórikus eszközökkel akarja a maga akaratát a nemzetre rákényszeríteni. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. ) T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, a kormánynak éreznie kell lelkiismeretében azt, hogy mindent el kell követnie arra nézve, hogy diktatórikus eszközökhöz ne nyúljon. Amikor a ministerelnök ur kiment a külföldre, tapasztalhatta azt, hogy ott nemcsak őt hallgatták meg, hanem a munkásság képviselőit is, még pedig olyan képviselőit is, akik nem a nemzetgyűlés tagjai s akikről tudják a külföldön, hogy olyan információkat adnak, amelyek a tényleges állapotoknak megfelelnek. Kedvezőbb feltételek mellett tudtunk volna a külföldi kölcsönhöz hozzájutni, ha olyan parlament állana a kormányzat mögött, amely az általa-