Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-263
88 A nemzetgyűlés 263. ülése 1924. sokkal nagyobb eredményt értek el, mint az egész középiskolai francianyelvü oktatás, (Periaki György : Ezt nem lehet mondani !) amellyel kapcsolatban az állam milliókat költött a francia tanárokra. Én magam tapasztaltam ezt. Tessék sorrajárni az iskolákat és kipróbálni, hogy gyakorlatilag mennyit tudnak az idegen nyelvekből azok a tanulók, akik esetleg el tudják citálni önnek könyv nélkül Klopstock Messiását szórólszóra, de ha azt kérem, hogy a gyakorlati dolgokra vonatkozó választ adjanak, zavarba jönnek, mert nem az életre, hanem az elméletre tanítják őket. Ismétlem, egész középiskola-reformunkat azzal kellett volna kezdeni, hogy jól fizetett tanárokról, kellően felszerelt iskolákról és a növendékek létszámának egy-egy osztályban való leszállításáról gondoskodjunk. Tökéletesen egyetértek Kiss Pál képviselőtársam állásfoglalásával, aki azt mondja, hogy a minister ur nem ott fogta meg a dolgot, ahol kellett volna. Hogy német nyelven fejezzem ki magamat : von pick auf kellett volna kezdenie a megoldást. A népiskolákra, különösen a tanyai népiskolákra utalok. Tessék megnézni a statisztikát. Az azt mutatja, hogy Magyarországon még mindig óriási az analfabéták száma. Ilyen körülmények között hiába igyekszünk egyetemek és középiskolák reformjával megoldani ezt a kérdést. Hogy ebben a tekintetben milyen a mi helyzetünk, arra nézve elég, ha a költségvetésre utalok, és az elemi iskolákra, a középiskolákra és az egyetemekre fordított összegek arányát hozom a nemzetgyűlés elé, amiből meglátjuk, hogy az utóbbi években milyen helytelen eltolódás történt e téren, csak azért, hogy potemkin-műveltséget mutasson fel a magyarság. Az egyetemekre és középiskolákra költöttük mostanában a pénzt és az elemi iskolákra, a népműveltség alapjaira sajnáltuk a garasokat. Tessék csak figyelemmel kisérni azt, amit elmondok. 1913-ban állami költségvetésünk végösszegének 6%%-át fordítottuk kulturális célokra. Ezzel szemben 1922-ben már csak 4*61 %-a az összes költségeknek jut kulturális célra. És hogy oszlik meg ez az egyes tagozatok szerint? 1913-ban a népnevelési célokra rendelkezésre álló összeg 42-64%-át fordította a kultuszkormány a középiskolák és elemi iskolák céljára, az egyetemekre pedig 11'37%-át. 1923-ban ez már az egyetemek javára eltolódott, és a felhasznált összegnek 11-37%-a helyett 32'86%-ot forditottak az egyetemekre. Ennek az eltolódásnak tulajdonítom, hogy mig 1914-ben a kultusztárca költségeiből 40% jutott a középiskoláknak, addig 1922-ben már csak 29%-a. Mit jelent tehát ez ? Azt, hogy csak azért, hogy elmondhassuk : nekünk négy egyetemünk van, mint az egész 18 milliós Magyarországnak volt, — a 14 vármegyében is fentartjuk a négy egyetemet, amikor elemi iskoláink és középiskoláink nincsenek felszerelve és a szegény nép gyermekeinek százai és ezrei maradnak irás és olvasás tudása nélkül. Ezt a potemkin-műveltséget le kell szállítanunk, mert ez nem felel meg a magyarság egyetemes érdekeinek. Igenis, kultúrát kell teremtenünk, mert nagyon jól tudjuk, hogy ez a szegény megmaradt csonka Magyarország kell, hogy a gravitáció elvénél fogva idevonzza az elszakított magyarságot is. De ezt nem évi március hó 28-án, pénteken. ál-, csonka-, rosszul felszerelt egyetemek sokaságával és további szaporításával érjük el, hanem ugy, ha a kultúrát minél mélyebbre ássuk le, ha mindenkinek hozzáférhetővé tesszük és a legalsó néprétegeknél kezdjük, mert csak az az épület erős, amelynek fundamentuma is erős. Nem arra van szükségünk, hogy minél több ügyvéd szaladgáljon itt, nem az ügyvédeket kell gyártani, hanem az analfabéták számát kell csökkentenünk és lehetővé kell tennünk, hogy mindenki tanuljon és tudjon irni-olvasni az országban. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Reisinger Ferenc : Közhelyek már ezek !) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Nem fogadhatjuk el ezt a javaslatot nem azért, mintha nem tennők magunkévá a mélyen t. minister urnák azt a kívánságát, hogy legyen egy tér, amelyre politikát nem viszünk, mert ha van egy tér, amelyen mindnyájunknak kezet kell fogni és amelyen mindnyájunknak meg kell érteni egymást, ez a jövő érdeké és istápolása. Ez nem lehet politika. Hivatkozom arra, hogy Maeterlinck a nagyszerű belga költő, a méhek életéről szóló kiváló könyvében leirja, hogy a méhek, ezek a kis oktalan állatok mit képesek tenni a jövő érdekében. Mikor a rajzás ideje eljön, akkor megrakja magát az öregraj nyolc napi eledellel és nekimegy a bizonytalanságnak, kirepül, otthagyja egész nyári munkáját a sejteket, megrakott raktárakat, tele mézzel, a vagyont, egész nyári munkájának eredményét, mert tudja, hogy amit ő abbahagyott, az ő élete a jövő nemzedékben él tovább. Akármilyen szegény is ez az ország, akármilyen tönkretettek vagyunk is, nincs az az áldozat, amelyet a jövő nemzedéktől jogunk volna elvonnunk, mert a nagy magyar nemzeti gondolat jövőnkben él. Amit elvesztettünk, azt csak ők pótolhatják és ők hozhatják vissza az országnak, ilyen toldozó-foltozó törvényjavaslattal azonban nem szolgálhatjuk a jövőt. Kérem a minister urat, vonja vissza ezt a törvényjavaslatot. (Mozgás a jobboldalon.) Nekünk nem uj tipusu középiskola kell, hanem az kell, hogy amig a kultusz-kormány intézkedéseket nem tesz, hogy művelődési alapzatunkat ujjáépitse, az elemi iskolától, az alaptól kezdve fel egészen az egyetemig s a csonka egyetemeket mint feleslegeseket, rosszul felszerelteket szüntesse meg, ne statisztikával akarjon itt kultúrát csinálni, ne azt akarja mutatni a külföldnek, hogy igenis 14 vármegyében van négy egyetemünk, hanem állítson fel olyan egyetemeket, amelyek a kar követelményeinek teljesen megfelelnek, ahonnan nem félmüveit emberek bocsáttatnak ki, akik alig járnak az egyetemre, mert az élettel vivódva, nem tudnak odajutni, hogy hallgatók legyenek, hanem olyan egyetemeket tartson fenn, amelyek teljesen felszerelve méltók és hivatottak arra, hogy megfeleljenek annak a nagy nemzeti feladatnak, amelyet szomorú helyzetünkben minden egyetemtől, kultúrintézménytől, középiskolától és elemi iskolától joggal elvárhatunk. &%} Emiitettem már, hogyha a minister ur a tanári fizetéseket egyetlen tollvonással megoldotta volna, ha a létszámot 40-re redukálta volna, ha több tanárt alkalmazott volna, — amit különben meg is tett, hiszen a javaslat kimondja, hogy a tanárok számát 10-ről 13-ra emelik fel — sokkal intenzivebben szolgálta volna a célt, mint
