Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-262

4." A nemzetgyűlés 262. ülése 1924. évi màrdus hó 27-én, csütörtököt). a történelmi folytonosság kifolyása-e, szervesen csatlakozik-e a múlthoz és megfelel-e a jelen követelményeinek? Amidőn ezt a kérdést vizsgálom, természetes dolog, hogy középiskolai fejlődésünk múltjára kell egy tekintetet vetnem és amidőn ezt teszem, ugy érzem, hogy feladatomat nagyon megkönnyítik a tegnap ebben a teremben elhangzottak, az előadó ur fejtegetései, továbbá a minister ur nagyszabású beszéde, amelyek szintén foglalkoztak a történelmi i|LulttaL Én annyiban fogok tőlük eltérni, hogy kizárólag hazai talajon kivánok mozogni. Főleg a minister ur igen bőven és igen alaposan foglalkozott azokkal az európai szellemáramlatokkal, amelyek kihatottak a mi hazánkra is és e szellemáramlatok keretében irányították náluk a középiskola fejlődését. Én, mint említeni volt szerencsém, nem fogok ilyen szélesen kiterjeszkedni; kizárólag a hazai multat fogom vizsgálni és ezen az alapon kivánom megállapítani, megfelel-e a törvényjavaslat a múltnak, szerves kapcsolatban van-e azzal, és megfelel-e a jelen követelményeinek? T. Ház! Azok a tanulmányok, amelyeket általában középiskolai tanulmányok nevével szoktak illetni, Magyarországon már a középkorban jelentékenyen virágoztak. A krónika azt hirdeti, hogy már a XIII. században, Veszprém városában az Artes Liberae, a szabad művészetek, vagy hogy helyesebben fejezzem ki magamat, a szabad tanulmányok alapos vizsgálódás tárgyai voltak. A következő XIV. században két királyunk is alapit főiskolát, Studium Generálét. Az egyik Nagy Lajos király, aki 1367-ben Pécsett, a másik pedig Zsigmond király, aki 1390 körül Budán létesít ilyen főiskolát. Mindkét királyunk az akkori kor szokásának megfelelően a római pápa jóváhagyását kérte ki ezeknek az intézeteknek alapitásánál. E Studium Generálóknak keretében volt egy úgynevezett facultas artium, amely körülbelül felöleli azt, amit mi ma középiskolai tanulmányoknak szoktunk nevezni. Akkoriban még a felsőiskolai és középiskolai tanulmányok nem voltak olyan szigorúan elhatárolva, mint ma és egyik a másik határterületére bőven^ átkalandozott. Ez a facultas artium egyfelől a magasabb fakultásoknak alapja volt, másfelől pedig a középiskolai és felső iskolai tanulmányoknak közös törzsökét alkotta. Ezen a facultas artiumon kivül az egyház, székes káptalanok és szerzetes rendek tartottak fenn tanintézeteket, amelyek főleg a papképzés céljának szolgáltak. Ezek a tanintézetek a. szentíráson kivül latin műveltséget kivántak adni, tanítottak latin grammatikát, azonfelül a latin grammatikán kivül a triviuni másik két részét: a dialektikát és a retorikát is. Mindezekben az intézetekben 10—12 éves gyermekek együtt tanultak férfikorban lévő felnőttekkel, mindnyájan közösen keresték a tudományok forrását és mindezekben az intézetekben kizárólag az egyházi rendből került ki a tanítói kar. Ezt a katholikus szellemű műveltséget, amely szépen indult meg a XIII. és XIV. században, derékon szakította ketté a török hódoltság időszaka. A török időkben, a mohácsi vész után, elpusztultak a papi javadalmak, vagy javadalmasaik elhagyták azokat és a katholikus papság szinvonala olyan mélyen alászállott, hogy ez az egész művelődés szinte nyom nélkül elveszett volna, ha nem jött volna segitségünkre a nyugatnak egy hatalmas eszmeáramlata, a reformáció, amely! magával hozta nemcsak a mély hitéletet, hanem egyúttal a szabad vizsgálódás szellemét is és amely mindenkor párosult a humanizmus irányával, azzal az iránnyal, amely újból megajándékozta az emberiséget a formai szép ideáljával. Protestáns főurak és protestáns városok elöljárósága egymásután létesitik az iskolákat, amelyekbe a tanítókat a reformáció otthonából, Németországból hívják meg, vagy pedig olyan tanárokat alkalmaznak, akik nyugati egyetemeken nyertek kiképzést. Ezekben a protestáns iskolákban klasszikus műveltséget kivántak adni, latin szellemmel kivántak telíteni a lelki életet. Ezek a protestáns iskolák tehát a szentÍráson kivül tanították a latin tanulmányokat, grammatikát, prozodiát, retoriákat, dialektikát, azután vitatkozásokat: dissertationes szavalatokat: declamation es tartottak és a latin klasszikusokat egyetemesen művelték. Ezek a protestáns gimnáziumok továbbá felkarolták a görög nyelvet és irodalmat is, sőt mi több, a héber nyelvet is, mindezeken felül pedig oktattak némi aritmetikát, földrajzot és zenét. Amint a protestáns művelődés nagyobb méretek szerint megindult, kihivta a katholikus ellenhatást is és már a XVI. században vannak törvényeink, amelyek kötelezték a püspököket, hogy az elhagyott papi javadalmak jövedelmeit iskolák céljaira fordítsák, igy 1548-ból a XI. te, 1550-ből a XII. te. és 1560-ból a XIX. te. Ez a katholikus renaissance nagy fejlettségnek indult főképen a katholikus jellegű királyi hatalom védő szárnyai alatt. A katholikus ellenhatás megindítója Oláh Miklós esztergomi érsek, akinek csakhamar buzgó segítőtársai akadtak a jezsuitákban, akik a XVI. század elején kezdik beszervezni hazánkban az iskolaügyet és meglepően rövid idő alatt kezükbe kerítik a katholikus ifjúság nevelését. A jezsuita gimnáziumok három tanfolyamból állottak: a grammatikai tanfolyamból, a humaniórák tanfolyamából és a retorikai tanfolyamból. A fősúlyt a latinra helyezték. A görög nyelvvel és irodalommal kevéssé foglalkoztak, amint általában sajátos jelenség hazai kulturális fejlődésünk terén, hogy a katholikus iskolák sokkal kevésbé karolják fel a görög művelődést, mint a protestáns iskolák, minek magvarázata különben nagyon egyszerű és természetes: a katholikusok ugyanis a szentírás Vulgata szövegéhez ragaszkodtak, a protestánsok azonban visszamentek a régi görög, sőt a még annál is régibb héber szöveg tanulmányozására. A jezsuiták nevelési irányában nem lehet eléggé bámulni azt a szigorú következetességet, amelyet ők a nevelésben kifejtettek és azt az egyenlőséget, amellyel egyenlő mértékkel mértek mindenkinek, nem téve különbséget egyén és egyén között. Voltak azonban az ő nevelési rendszerüknek hátrányai is. E hátrányok közé sorolom azt, hogy az ő művelődésük egyfelől túlságosan formalisztikus volt, másfelől pedig kiölték a gyermeki lélek szabad gerjedelmeit, nem tűrtek egyéniséget, mindent nivelláltak és e nivellálásuk kevésbé szigorúan nemzeti, mint inkább kozmopolisztikus irányban folyt. A jezsuitáknak a XVI. századtól kezdve hatalmas versenytársai akadtak a kegyesrendiekben. A kegyesrendiek Rómától csak laza függőségi viszonyban voltak, Magyarországon egész külön tartományt alkottak, külön magvar kormányzóval élükön. Mindezeknél fogva, noha általában a jezsuiták tanrendszerét, a jezsuiták Ratioját követték, mégis sokkal inkább alkalmazkodtak a hazai viszonyokhoz és a hazai követelményekhez, mint a jezsuiták. Azonkívül nagyon előnyösen jellemzi