Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

366 A nemzetgyűlés 273. ülése 1924. évi április hó 9-én, szerdán. akinek szintén ki kellett volna töltenie a reá kiszabott nyolc napot, vagy két hetet, ha nem lett volna meg a felebbezési joga. Ezentúl majd rajta marad az illetőn a büntetés. Ahol az emberek szabadsága iréntetik, ott vigyáznunk kell azzal, hogy a jogorvoslatok rendszerén változtassanak-e, vagy sem. A kormánynak mindenesetre gondoskodnia kellett volna arról, hogy minden olyan esetben, amikor elzárás büntetését alkalmazza a törvény, amikor jelentékeny pénzbüntetéssel, vagy ugy büntetnek meg valakit, hogy annak egyéb jogkövetkezményei is vannak, pl. az iparjog elvesztése stb., legalább a királyi biróságokhoz lehessen felebbezni, amelyek ugy is a helyükön maradnak, és amelyeknek ilyen kis kérdések elintézése nem ad sok gondot, mert hiszen bonyolulttá ezeknek az embereknek az ügyét csak a közigazgatási szellem teszi. Mihelyt objektiv, igazi jogászi szem néz bele ezekbe a dolgokba, rögtön látja, hogy nincs bennök semmi nehézség. Az emberi szabadságjogok biztositasa érdekében csak elitélendő a jogorvoslati lehetőségek kisebb mérvre való szorítása. A kormány megadja ezzel a hatalmat a birónak, hogy hetekre és hónapokra jogerősen végérvényesen becsukathasson embereket. Majd meg méltóztatnak látni ennek a következményét. Azután milyen komikusan, milyen groteszkül hat az, amikor kimondja a törvény, hogy : te kormány mindent megtehetsz, a legvitálisabb intézményekre fordítandó kiadásokat is beszüntetheted, és ugyan akkor külön megemlíti a gyermekvédelem ügyét, hogy a gyermekvédelem körül miféle korlátozásokat, miféle megtakarításokat kezdeményez. Ugyanilyen szemfényvesztés a 15,000 alkalmazott elbocsátása is. Hát sokkal többet fog majd a kormány elbocsátani, s csak azért mondja ezt a számot, hogy a szegény tisztviselői kar azt higyje, hogy rendben van a dolog, hogy csak 15,000-ren lesznek a proskribáltak, talán a 15,000 közé nem fogok kerülni, így biztatják magukat. Majd, amikor aztán meg lesz a hatalom, meg lesz a diktatúra, akkor a luxusintézmények védelmére — mert hiszen azokhoz nem fognak majd nyúlni — hozzányúlnak a szegény emberek húsához, testéhez, és azokat az embereket szorítják majd ki a hivatalokból, akikre pedig tényleg szükség van. Megteheti a kormány, önök teljes hatalmat adnak neki, pedig még abban a hitben és tudatban sem adhatják ezt a teljes hatalmat, hogy amit a kormány igér, be is tartja, hogy csak 15,000 közalkalmazottat fog majd elbocsátani. Nekem és nekünk egyáltalában, nincs okunk nagyon védeni a köztisztviselői kart. Mi látjuk, hogy ez a szerencsétlen kar, ez a társadalmi osztály odaadta magát a kormányzat szolgálatára ; mi éreztük ennek az osztálynak keze-nyomát a választásokon is, azonban nekünk, akik igyekszünk objektiven ítélni még olyan kérdésekben is, amelyekben fáj a nem népszerű álláspontot elfoglalni, — mert hiszen népszerű álláspontot foglalhatnánk el most is, — fel kell emelnünk szavunkat az ellen a veszedelem ellen, amely itt várható. — (Csontos Imre : Jó volna, ha kitalálná, mennyi adót fizetünk.) Itt van az adóbevételek kérdése is, de előbb az apasztásról akarok beszélni. Sokszor kikapok és a jelszó-hazafiság, szavaló-hazafiság, a hipokritaság jelzője járja, amikor az ember erről beszél, — mert most annak az ideje van, — hogy ne költsünk felesleges dolgokra. Ilyenkor megvádolják az embert hazafiatlansággal és Prágába küldik jóllehet ők mentek el először Prágába és már mindent eladtak, amivel meg lehetne védeni a hadsereget. .Azon kivül, hogy rámutattam már Deák Ferenc beszédére és felfogására, vagyok bátor utalni arra,, hogy a hatalmas nagy Anglia, amelynek oly óriási haditengerészete van, hogy az a világ legnagyobb hadi tengerészete, jövedelmének, költségvetési kiadásának csak hetedrészét fordítja erre az óriási organizmusra, ez a szegény pici kis országunk pedig az egy ötöd részét. Ezt a 250 millió arany kölcsönt, ha nem is két, de négy-öt esztendő alatt amortizálva bőven be lehetne ezen keresni, és már eddig is meg lehetett volna keresni, ugy hogy nem kellett volna a külföldre szaladni. , Az adókérdésekre méltóztatnak kíváncsiak lenni. Itt is nagy baj van ; látjuk itt már az oroszlánkörmüket különösen a földadó kérdését illetőleg. Látjuk, hogy mindaz, ami évek óta történt, a hatalom megszervezése és a hatalomhoz való ragaszkodás tekintetében, mindaz a törvényhozás, ami itt végbemegy, tulaj donképen semmi más, mint a nagybirtok védelme, a nagybirtok szolgálata. Mégis csak nevetséges az, hogy amikor az ipart, a kereskedelmet, a szabad értelmiségi foglalkozást agyon terhelik a rettenetes adókkal, — mert a fogyasztási és lakásadók tulaj donképen mind ezeket az osztályokat terhelik, — a földadót, a kataszteri tiszta jövedelemnek 25 %-ában állapítják meg. Ez a 25 % nagyon helyes 1—10, sőt még 20 holdra vonatkozólag is, mert ezek nem bírnak meg többet, nem is szabad rájuk több terhet rakni, ezeket huzza az agis, ezek száz másfelé elfizetik az adót. Busásan megfizetik azt ép ugy, mint az iparos, a kereskedő vagy más, mert nem ez az egyetlen tétel nálunk, ezeknek sok más egyéb tételben is megfizetik az adót. De amikor a számitások szerint körülbelül 1000 %-kal erősebben van megterhelve az ipar, a kereskedelem és a szabadértelmiség, mégis csak kegyetlenség az, hogy a nagybirtokot, amely ezeknek a rendelkezéseknek minden előnyét és hasznát élvezni fogja és lefölözi, egyszerűen minden progresszió nélkül szintén 25 %-kal róják meg. Méltóztatnak tudni a javaslatokból, hogy a kivitel teljesen szabad lesz, teljesen felszabadul az állat és a gabonakivitel. (Szabó István (nagyatádi) íöldmivelésügyi minister : Vámokkal! — Szomjas Gusztáv: Kiviteli illetékekkel!) — Azok a vámok és minden egyebek ma is meg vannak az ipartermékeknél, itt az arány, a reláció ugyanaz, Hanem azért elvégre a vámot nagyon szépen át lehet hárítani, mert a fogyasztók azon a területen, ahol szükség lesz gabonára vagy ami állatunkra, szívesen megfizetik az illetéket is. Mi a helyzet ma? A kisbirtokos, a törpebirtokos a kivitel áldásaiban természetesen nem részesül, mert maga használja fel a terményét. Az 1—10 holdas kisbirtokos napról-napra, ahogy a naptár forog, kénytelen produktumainak egyrészét mindig a piacra vinni, hogy folyó kiadásait fedezhesse. Nem várhat kiviteli alkalmakra, hanem kedvezőtlen időkben is kénytelen odaadni portékáját, mert neki magának is van fizetnivalója. Terményének nagyrészét pedig eléli saját maga. A kivitelből csak a nagyobb birtokok húznak hasznot. Teljesen igazságtalan az, hogy a 10—20, de a 30 holdas gazda a kataszteri tiszta jövedelem 25%-át fizeti, de a 400,000 holdas nagybirtokos is csak ennyit fizet. Ha itt méltóztatnak egy kis progressziót alkalmazni, a többi társadalmi osztály jelentékeny tehermentesítése mellett igen könnyen be lehetne hozni ezt a 250 millió koronát. A kataszteri tiszta jövedelem úgyis meglehetősen kedvezően és nem a realitásnak megfelelően van beállítva. (Ellenmondások a középen.)