Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-261
30 A nemzetgyűlés 261. illése 1924. leket, nagyszerű módon megvendégelték a kisemberek pénzéből ezeket a vendégeket, amikor az igazi református magyarság kénytelen volt a legminimálisabb kis vacsorával megelégedni. Látnia kellet, hogy ezek a magyarság vezetői és ezek előtt kell meghunyászkodni az egész keresztény magyarságnak. Amerikából kapok levelet tisztességes, rendes keresztény magyar emberektől, akik érzik azt, hogy fel kell szabadulniok a gyanús üzletembereknek, az innen kidobott üzletemberek vezetése alól, és erre nem képesek. (Horváth Zoltán: A kormányzó is fogadta, kitüntetést is kapott Berkó és Marczinkó! — Kiss Menyhért: Kitüntetést kaptak a kormányzótól? — Lendvai István: Ki felelős ezért ! — Kiss Menyhért: Kik csinálták és kik felelősek! — Egy hang jobbfelől: Gyerünk tovább!) Magyarország népe javára sok szeretetakció történt, ezekért mindenki hálás volt az idegen keresztény népeknek, de sohasem történtek visszaélések, sohasem történt meg, hogy meggyanúsították, gyanú árnyékával illették volna azokat, akik ezeket az akciókat vezették. Itt pedig egy üzleti részvénytársaság alakul a magyarság kifosztására és ezzel nem törődik senki. Nemcsak a Marczinkó-féle akcióval tortént ez igy, van egy másik akció is, van egy külön szeretetakció részvénytársaság, egytől-egyig igen obskúrus nevű üzletemberekből áll, akik részvénytársasági alapon most konkurrenciát akarnak csinálni Marczinkóéknak, és még azoknál is gonoszabb módon és még több visszaéléssel akarják lebonyolitani ezeket a különös kapcsolatokat köztünk és az amerikai magyarság között. Nem akarom Marczinkó plébános ur jóhiszeműségét egészen kétségbe vonni, de konstatálhatom azt, hogy mikor neki elmondtam, hogy Berkó D. Géza elment a népjóléti minister úrhoz és őt meg akarta zsarolni, nekem azt mondta Marczinkó: Kérem, ahhoz Berk ónak nem volt joga, mert Berkó annyi pénzt kapott, annyit vett be az amerikai magyarságtól, hogy abból mindent fizetnie kellett volna. Azonban azt is konstatálnom kell, hogy az üzleti szellemtől egészen nem ment a főtisztelendő ur sem, mert amikor azt mondtam neki: Kérem az ön érdeke is, az amerikai magyarság érdeke és az itteni magyarság érdeke, hogy tessék elszámolni; tessék levonni azt, amibe önnek az utazása és itt tartózkodása került, a többivel tessék elszámolni, és ha marad valami, tessék jótékony célra adni, erre azt felelte: Kérem, én másfél dollárért vállaltam a szállítást, senkinek nem tartozom elszámolással. A valóság pedig az, hogy nemcsak a második akcióban, mikor Berkó volt itt, hanem a harmadik akcióban is itt állnak a csomagok és állitólag nincs rá pénze az akció vezetőinek, hogy ezeket továbbítsák. A valóság tehát az, hogy ha talán nem is annyira kirivó formában, de a legújabb akcióban is egy elég súlyos visszaéléssel állunk szemben. Talán még van idő rá, hogy ezt valamiképen korrigáljuk. Interpellációmban arra kértem a népjóléti minister urat, hasson ő oda, hogy legyen vége ezeknek az üzleti szagú szeretetakcióknak (Helyeslés jobbfelől.) Az amerikai magyarság épen a korona rossz kurzusa folytán abban a helyzetben van, hogy minden szegénysége mellett is aránylag nagy adományokat adhat magyar kulturális vagy jóléti célokra. Ezt nekünk igénybe kell vennünk, ezt nekünk talán még kérnünk is kell, nem visszautasítanunk, de az üzleti vállalkozások ilyen formáját a legélesebben vissza kell utasítanunk, és nem szabad engednünk, hogy a magyar államot ilyen célra kihasználják. A magyar államnak joga van itt mindenféle akciót ellenőrizni. Vagy jótékonysági akció az vagy nem. ein március hó 26-án, szerdán, Ha jótékonysági akció, akkor tessék kiteregetni az aktákat, és tessék a magyar hatóságok ellenőrzését vállalni. Ha valaki ezt nem vállalja, akkor ám tessék, tartsa meg magának. Különben is, mint ismételten hangsúlyoztam, nem is annyira jótékonysági és szeretetakcióról van szó, hanem arról, hogy az amerikai magyarok hozzátartozóiknak csomagokat küldenek. Nem tudom megállapítani, hogy milyen arányban címzettek a csomagok és miiyen arányban címzetlenek, de mindenesetre is igen tekintélyes mennyiségben jöttek eddig is címzetlen csomagok, amelyek valóban jótékonycélra lettek volna fordíthatók. Kérdeni a t. Nemzetgyűlést: nincs-e a magyar államnak és a magyar népjóléti kormányzatnak joga arra, hogy ezeknek a csomagoknak hovaforditásába beleszóljon? Joguk van-e az akció megindítóinak az amerikai és a magyar hatóságoktól távol azt tenni ezekkel a csomagokkal, amit akarnak? Esetleg eladni a csomagokat? Nyilvánvaló dolog, hogy itt, akár meg van ezidőszerint a formai beleszólás joga, lehetősége, akár nincs, bele kell szólni és erre a formát meg kell találni. Ha a mai jogrend erre nem alkalmas, akkor én nagyon szomorúnak tartom ezt a jogrendet. A jogrend arra való, hogy az életben az igazságot hozza érvénj r re, és ha a jogrend nem alkalmas meg kell korrigálni. (Kiss Menyhért: A kitüntetésekről beszéljen!) Én erről a helyről a kormányhoz és a magyar társadalomhoz felszólítást szeretnék intézni. Sajnos, a mi nagy nyomorúságunk, gazdasági küzdelmeink, ami legértékesebb dolgozó rétegeinknek mérhetetlenül sok szenvedése elfordítja figyelmünket és szemünket a mai határainkon kívül élő testvéreinkről. Ez a legrosszabb politika a világon, amelyet folytatni lehet. Nekünk mindennél fontosabb, merem állitani, hogy még a mai Magyarország állami jóléténél is fontosabb az, hogy a magyar nemzet egységét, lelki, szellemi, kulturális és erkölcsi egységét mindenáron és minden körülmények között fentartsuk. Nem mondunk le amerikai magyar testvéreinkről, akiket én, mert akcióképes, erőteljes emberek, nagy értéknek tartok, és akiket vissza kell majd vezetni a haza földjére. De ha nem jönnek is vissza, akkor is a mi testvéreink, akkor is fenn kell tartani velük a lelki, a kulturális, a szellemi kontaktust. Ennek a kontaktusnak fentartása a társadalomnak és az államnak a hatóságoknak egyaránt kötelessége. Ha a társadalom elhanyagolta őket, — mert hiszen a rni társadalmunk hanyagsága, tunyasága, szervezetlensége közismert — a kormánynak lett volna kötelessége, hogy ezeket a hiányokat pótolja, de ahogy én látom, nem pótolta, és ugy látszik nincs is meg túlságosan a szándék arra, hogy ezeket pótolja. Az amerikai magyarságot, amely félgazembereknek és egész gazembereknek markában kínlódik, fel kell szabadítani e járom alól. Az a kapcsolat, amelyet mi teremtünk, éppen arra lesz elsősorban hivatva, hogy őket valójában és igazán felvilágosítsuk az itthoni viszonyokról és felvilágosítsuk arról, hogy keressék a maguk soraiban, a maguk véreiben a nekik megfelelő vezéreket, és ne engedjék magukat panamista üzletemberek részéről még az egyházban is gúzsba köttetni. A legnagyobb szégyen és gyalázat, bogy ezek betolakszanak a keresztény egyházakba is azért, hogy még ott is lekössék őket és hogy még az egyházi életet is maguknak monopolizálják, mert nincs senki, aki ezzel a magyarsággal törődnék, aki ezt a magyarságot megszervezné és felvilágosítaná. Azt hiszem, szavaim nem fognak ^ egészen minden eredmény nélkül elhangzani, még abban
