Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

A nemzetgyűlés 273. ülése 1924. évi április hó 9-én, szerdán. 347 Szavazás után kivonulnak! — Szilágyi Lajos : Szavaznak és kimennek! — Szabóky Jenő: Mindent nem lehet követelni! — Farkas István: Szünetet kérünk, hogy az egységes párt kihurcolkodjék! — Patacsi Dénes : Bútorról, hurcolkodásról beszél? — Zaj.) Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, hogy a magyar törvényhozásnak nem voltak még szomorúbb pillanatai, mint azok a pillanatok, amelyek az imént lejátszódtak. Nagyon sok vihar, nagyon sok erőszakosság szinhelye volt már ez a Ház is. Egy végsőig menő nemzeti ellenállásnak szinhelye volt, amely ellenállást később fegyverekkel törtek le s darabontokkal hurcoltatták ki a nemzet képviselőit, de odáig még nem jutott el a magyar törvényhozás, hogy a pressziónak, a kényszernek azt az eszközét vegye igénybe, amelyet igénybevett a kormány akkor, amikor 16 órás tárgyalási időt hozott javaslatba a nemzetgyűlésnek. Csak rámutatok arra, hogy a nemzet igen nagy érdekeiről van szó ezekben a javaslatokban, amelyeknél a lelkiismeret is parancsolja, hogy ezekkel behatóan és nyugodtan foglalkozzunk. Csak rámutatok arra, hogy az ellenzék oldaláról eddig mindössze két szónok szólalt fel, akiknek felszólalása összesen talán másfél órát vett igénybe. Most mégis jönnek az erőszak legsúlyosabb formájával, azzal, hogy belénk akarják fullasztani a szót. (Ellentmondások a jobboldalon. — Egy hang a jobboldalon : Ellenkezőleg, tág teret adunk a beszédre!) tisztán hatalmi eszközökkel, csak azért, mert numerikus többségben vannak. Kigunyolása a parlamentarizmusnak, a szólásszabadságnak, a tárgyalás komolyságának az, ha rászorítják az ellenzéket a vita alig harmadik napján egy embertelen intézkedéssel arra, hogy kifulladjon. (SchandI Károly: A tárgyhoz beszéljen!) Az emberi fizikumnak üzennek hadat mosolyogva és kacagva, csak azért, hogy mennél inkább beteljesedhessék az a végzet, amelyet az önök hatalma jelent. (Egy hang jobbfelől : Maguk üzennek hadat! — Zaj. — Elnök csenget.) Önök t. képviselőtársaim, akik a történelmi felelősségre hivatkoznak, majd egy napon keservesen fogják ennek a felelősségnek súlyát viselni. S ha önök most a külföldtől várnak mindent, ha most kényrekedvre megadják magukat a külföldnek, volt ellenségeinknek is, s ha itt szinte kacagva megyünk tönkre, mint ahogy önök akarják, akkor nem tesznek jó szolgálatot a saját ügyüknek sem, mert majd az a külföld, azok az érdekeltségek látni fogják, hogy miféle eszközökkel hajszolták keresztül ezt a javaslatot. A külföldön azért még van érzék az emberi szempontok iránt, és önöknek ezekre az emberi szempontokra szükség lett volna, hogy elérjék azt, amit elérni akarnak. Önök hivatkoznak a hazafiságra, hivatkoznak arra, hogy az élethalál kérdése ez, hivatkoznak arra, hogy ha itt belső nyugtalanság, elégedetlenség, elkeseredettség, diszharmónia, zavar van, akkor a külföld el fog csodálkozni azon, hogy mikor ő jóakarattal van irántunk, im magunk nem vagyunk jóakarattal. Önök hivatkoznak mindenre és szinte az erkölcsi terror fegyvereit feszitik a mellünknek, azt mondva, hogy elutasítani ezeket a javaslatokat nem szabad, mert aki elutasitja, az hazafiatlanságot követ el és a nemzet katasztrófáját idézi elő. (Ugy van! ügy van! jobbfelől.) És amikor ezt teszik, ugyanakkor önök lépnek az erőszak, az embertelenség terére! (SchandI Károly : Micsoda erőszak?) Mi önöktől hazafiságot nem tanulunk. (Felkiáltások a jobboldalon : Mi sem!) Mi azt sem önöktől tudjuk meg, hogy a nemzet élet-halál kérdéséről van szó, hogy a külföld rokonszenve és segiteniakarása mit jelent ennek az országnak, mert mi ezt már évek óta beszéljük. Évek óta beszélünk arról, hogy a hazafiság megfeszitett áldozataira van szükség erkölcsileg és anyagilag is, mi évek óta minden pillanatban és minden órában mondjuk, hogy az élet-halál kérdéséről, a lenni vagy nem lenni kérdésről van szó. És csodálatos, hogy önök, akik csak most veszik észre, hogy erről van szó, egyszerre olyan mohón követelik tőlünk, hogy most már azután fejet hajtsunk és most már azután minden az önök gusztusa szerint történjék ; nem is olyan kérdésekben hajtsunk fejet, amelyek csakugyan élet-halál kérdések és a nemzet megmentésének kérdései, hanem olyan kérdésekben, amelyeknek felvetése és azon módon való megoldása, amelyről szó van, egyedül csak önöknek, az önök kormányának hatalmi érdekei. (Ellentmondások a jobboldalon.) Évek óta üldöznek bennünket azért, mert mi a realitások hazafiai voltunk és akartunk lenni. Mi már évek óta csakugyan az élet-halál kérdését láttuk fennforogni. S most, amikor önök is végre erre az álláspontra helyezkednek, akkor vétenek a hazafiság ellen, mert noha átveszik a mi tanításainkat, a mi programmunkat — mert hiszen mindaz, amit önök most megvalósítanak, de rosszul, az ellenzék követelése volt jórészt — most a hála az, hogy amikor önök itt éveken keresztül mindent megtettek arra nézve, hogy ez az ország anyagilag és erkölcsileg tönkremenjen, ezt az ellenzéket még meghallgatni sem akarják. (Ellentmondások a jobboldalon.) Igaza van Andrássy Gyulának, hogy az első, ami a megmentés útjára vezethetett volna bennünket, az lett volna, hogy vigyázzunk erkölcsi integritásunkra, önérzetünkre és nemzeti becsületünkre, vigyázzunk arra, hogy a civilizáció népe, nemzete legyünk és elismertessük magunkról azt, hogy szüksége van ránk a történelemnek, a világnak, és érdemesek vagyunk arra, hogy bennünket megmentsenek. Igaza van abban is, hogy a gazdasági megerősödés útjára is csak az vezethet, ha egy nemzet lelkileg nagynak bizonyul, ha nem adja el olcsón önmagát. Ugy látszik azonban, hogy mi nagyon olcsón akarjuk eladni magunkat és szinte örömmel sietünk a kár és pusztulás örvényébe. Mert nem az a hiba, amit Bethlen István gróf, az ő kormánya és a többség cselekedett, — és itt nem értek egyet gr. Andrássy Gyulával, — hogy azokhoz fordult, akiktől kérnünk nem volna szabad, hanem a hiba az, hogy rossz időben fordult hozzájuk. Az a hiba, hogy megvárta azt a kényszerhelyzetet, amelyben már csak kényre-kedvre megadhatta magát, amikor megszűnt annak a lehetősége, hogy egyenlő félként tárgyalhasson velük, amikor értéket kell adni azért, mert azoknak nekünk valamit adniok kell. Most az volt a helyzet, hogy maga a külföld, különösen ellenségeink, a kis-entente nagyon jól tudta, hogy a Bethlenkormány szorult helyzetben van, hogy ez a kormány benn elveszítette a súlyát, hogy benn nincs bizalom iránta, hanem csak elkeseredettség, és hogy az egyetlen-egy dolog, amire támaszkodhatik, az, hogy a mesterséges eszközökkel összehozott hálás többség, amely az érdekek ezer szálával van hozzákötve, mindenben, tüskén-bokron keresztül utánamegy. Nincs másról szó ezekben a javaslatokban, mint egyesegyedül arról, hogy ez életmentés ennek a kormánynak a számára, amely ime, ilyen nagy áldozatok árán is meg akar maradni. Látjuk, ismerjük ezt a kényszerhelyzetet, tudjuk, hogy ez a kormány még akkor sem állna félre, ha Deák Eerencek, félistenek, a magyarságnak, nem tudom, milyen lángelméi jelennének