Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-272

A nemzetgyűlés 272. ülése 192 ministerelnök ur! — Erdélyi Aladár: Mindig til­takoztak ellene! — Mándy Sámuel közbeszól. — Friedrieh István: Tessék felállani és nyiltan el­mondani! — Zaj a balközépen.) Teljesen igaza van a ministerelnök urnák, amikor megállapítja, hogy a szabadforgalom ellen bizonyos ellenzéki tényezők foglaltak állást, és épen az ellenzék kivánságára tartottuk életben ezt az ominózus intézményt, a közélelmezési tanácsot, amely ne­künk agráriusoknak épenséggel nem volt kelle­mes. (Erdélyi Aladár: A drágasági bizottságban mindig ezt hangsúlyozták! — Rassay Károly: Nem áll ! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Marschall Ferene : Méltóztassanak megen­gedni, hogy visszatérjek a kölcsön problémájára. Tegnap is, tegnapelőtt is azt hallottam, hogy a 250 millió aranykoronát kitevő kölcsön nem ele­gendő. Hát matematikailag véve, tényleg nem sok a 250 millió aranykorona; hiszen Nagy-Magyar­országnak az utolsó békeévben 2000 millió koronás állami költségvetése volt, és ebből a mai csonka Magyarország területére 800 millió aranykorona esik. Ennek az összegnek most alig egynegyed­részét kapjuk meg mint külföldi kölcsönt. Fel­merült ezután az a kérdés, — nagyon sajnálom, hogy az előttem felszólalók nem érintették ezt a kérdést — hogy csakugyan érdemes-e ezért a kis kölcsönösszegért ennyit fáradni, ilyen óriási erő­feszitéseket tenni. Ügy kell elképzelni Magyar­országot mai pénzügyi és gazdasági desorgani­záltságában, mintha egy hegy tetejéről lefelé gurulna. Szinte látjuk magunk alatt azt a sza­kadékot, amelybe az országnak bele kell zuhannia, hacsak az esést fentartani nem tudjuk ; de ha csak valamibe is bele tudunk kapaszkodni, ha csak egyetlen egy pontot találunk, meg tudjuk állitani az esést, sőt lábvetőpontot találunk a visszakapaszkodásra is. Az ország mai kritikus szituációjában én egy ilyen fixpontnak, ilyen láb­vetőpontnak tartom a külföldikölcsönt, amely, ha nem is vezet bennünket mindjárt a jólét paradi­csomába, de feltétlenül megakadályozza, hogy a nemzet és az ország a gazdasági anarchia mély­ségeibe zuhanjon le. Tiszteletreméltó, komoly alkotmányjogi aggá­lyokat is hallottunk a javaslat ellen, amelyek az első pillanatra természetesen minden magyar embernek a szivét kell, hogy mozgásba hozzák. De én a háborúból emlékszem olyan kritikus szituációkra, amikor százezrek életét kellett meg­menteni ugy, hogy az nem mindenben felelt meg a hagyományos stratégia és Dienstreglement szabályainak. Ezt a nemzetet, ezt az országot is, még közjogi szépséghibák árán is, meg kell menteni, ezt az országot, ezt a nemzetet még akarata ellenére is boldogitani kell, mert ez az ország nemcsak ezé a nemzedéké, ezé a fásult, kiélt nemzedéké, hanem az utánunk következő századok generációié is, amelyek sohasem bocsátanak meg nekünk azt, ha — bár tiszteletre­méltó okokból — közjogi tantételekhez és a betűhöz ragaszkodva, elveszitenők az országot. (Mozgás a baloldalon.) A fizetésképtelen Európának ma csaknem minden állama pénzügyi diktátor után áhitozik. Ez a jelenség arra a megismerésre vezetendő vissza, hogy a pénzügyi szanálási akció, amely súlyos áldozatokat kivan az országtól, egy szuverén, de sokszor kapkodó, kiszámíthatatlan törvényhozó testületen keresztül alig hajtható végre, mert az ilyen nagy és a nép széles rétegeitől függő törvény­hozó testületek sokszor aligha fognak tudni annak a kisértésnek ellenállni, hogy népszerűtlen rend­szabályokat megbuktassanak. Már pedig népszerűtlen rendszabályok nélkül nagy pénzügyi operációkat keresztülvinni nem {. évi április hó 8-án, kedden. 323 lehet. A parlamentnek tehát a siker érdekében önmagának kell lemondani szuverenitásának egy töredékéről (Zaj és ellenmondások a bal- és a szélsőbaloldalon s a balközépen.), ami lényegesen különbözik a diktatúrától. Nem arról van itt szó, hogy egy ember kezébe rakjunk le minden hatal­mat, hanem arról, hogy a nemzetgyűlés által jóvá­hagyott szanálási Programm végrehajtásánál a kormánynak olyan felhatalmazás adassék, amelyre elkerülhetetlenül szüksége van, hacsak ki nem akarja tenni magát annak a veszélynek, hogy a nemzetgyűlés egyszer elfoglalt álláspontját idő­közben megváltoztassa és az egész szanálási Prog­ramm végrehajtását megakadályozza. A kérdésnek ez a lényege. Itt nem lehet sem a kormánynak, sem a nemzetgyűlésnek diktatúrájáról beszélni; ha van itt diktátor, ez a diktátor a szanálási Programm maga, amelynek — ennek a koplaló kúrának — alá kell vetnünk magunkat, ha azt akarjuk, hogy az ország ebből a gazdasági anar­chiából kimeneküljön. Természetesen a törvény­hozásnak bizonyos ellenőrző szerepet kell bizto­sítani. Ezt az ellenőrző szerepet a beterjesztett javaslatok a pénzügyi bizottságon keresztül gon­dolják megvalósítani. Én megvallom őszintén, hogy nekem sokkal szimpatikusabb lett volna az osztrák szisztéma, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon s a, balközé­pen.) mert erre az ellenőrző szerepre inkább al­kalmas egy államtanács ... (Zaj a baloldalon.) — méltóztassék a mondat végét bevárni — amely­nek tagja Ausztriában a kancellár, továbbá az osztrák nemzetgyűlés 26 közgazdaságilag képzett tagja. (Helyeslés a baloldalon.) Ezen van a hang­súly. Ha azonban az igen t. ministerelnök ur lehetővé tenné azt, hogy a pénzügyi bizottságban a közgazdasági tényezők is helyet foglalhassanak s ne csak a pártpolitika jusson ott szóhoz, hanem komoly közgazdasági tényezők is, akkor én el­fogadnám az ellenőrzési szerepre a pénzügyi bizottságot is. — (Rupert Rezső: Szép ellenőrzési szerep!) A nemzetgyűlés ezekben a napokban kétség­telenül nehéz és sorsdöntő elhatározások előtt áll. E pillanatban nem arról van szó, hogy valaki bizalommal viseltetik-e a kormány iránt vagy nem, hanem arról, hogy bizalommal viseltetik-e az ország jövője iránt; hogy a bizalom zálogául hajlandó-e áldozatokat hozni, (Ugy van! jobbfelől.) amelyek kikerülhetetlenek, ha azt akarjuk, hogy végre elkezdhessen élni ez a szegény, megnyo­moritott Magyarország, ha azt akarjuk, hogy túl a trianoni határokon is reménységgel tekintsenek ennek a nemzetnek, ennek az országnak jövőjére. (Ugy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! Ha Bethlen István gróftól minden más érdemet el is vitatnak, azt az egy érdemét elvitatni nem lehet, hogy ő mindvégig nem veszitette el hitét a magyar jövőben. (Igaz! Ugy van! jobbfelől és a középen. ~ Rupert Rezső: A saját jövőjében!) Ha pedig az ő hite egyesülni fog a mi hitünkkel egy eljövendő ter­mékenyebb korszakban, ugy kétségtelen, hogy e harminc hónapos kálvária járásnak végén ott vár reánk egy emberségesebb, szebb magyar élet lehe­tősége. Én ebben fanatikusan bizom, s miután fana­tikusan bizom benne, a beterjesztett javaslatot el­fogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobb­felől és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György .iegyző: Hegymegi-Kiss Pál! Hegymegi-Kiss Pál : T. Nemzetgyűlés ! A szanálási javaslatok vitájának harmadik napjáig csak az érem egyik oldalát láttuk. A ministerelnök ur rámutatott a kényszer­helyzetre a kölcsön szükségességére, ós szinte

Next

/
Thumbnails
Contents