Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-270

A nemzetgyűlés 270, ülése 1921, évi április hó 5-én, szombaton. 295 terjesztésére a képviselő urnák joga van, igen, vagy nem? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A képviselő ur interpellációja a legközelebbi interpelláeiós napra elhalasztatik. Szólásra következiki Héjj Imre jegyző: Dénes István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: Igen t. Nemzetgyűlés! Az első ügy, amelyet interpelláció formájában előterjeszteni szándékozom, azt hiszem, egész röviden elintézhető. A kérdés maga azzal kapcsolatban merült fel, hogy a m. kir. kormány folyó év januárjában vagy ministertanáesi határozat, vagy ministerefnöki rendelkezés alapján, — ezt nem tudom — az összes hivatalfőnököknek egy rendeletet adott ki, amelyben a hivatal főnökök arra utasittattak, hogy az alájuk rendelt összes tisztviselőknek a különböző, törvényileg' és rendeletileg- megengedett társadalmi, kulturális és politikai egyesületekben való részvétele tekintetében pontos kimutatást terjesszenek fel. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy két interpellációt jegyzett be. A sorrendre az.elnöknek vigyáznia kell. A képviselő urnák is tartania kell magát ahhoz a sorrendhez, amely sorrendben azt bejegyezte. Kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy az első interpellációt a dohánykisárusok tönkretétele tárgyában jegyezte be. Amennyiben a képviselő ur azt elhalasztja, vagy törültetni kívánja ... Eekhardt Tibor: Nem! Csak nem tudtam, mi a sorrend. Elnök: Akkor kérem, méltóztassék a sorrendhez alkalmazkodni! Eekhardt Tibor: Akkor a hosszabb interpellációt leszek bátor elmondani. Ez az interpelláció körülbelül ötezer kisember sorsát érintő kérdést akar a kormány figyelmébe ajánlani, olyan kérdést, amely, azt hiszem, minden politikától távol áll, azonban a kormánykörök gondos megfigyelését és mérlegelését kívánatosnak mutatja azért, mert itt körülbelül ötezer kis exisztencia sorsáról van szó, akik között igen jelentékeny számban szerepelnek ma a rokkantak, a hadi özvegyek, a hadiárvák és a menekültek, s akiknek sorsáról gondoskodni, azt hiszem, ugy a kormányzatnak, mint a nemzetgyűlésnek is fokozott kötelessége. A dohánykisárusok a folyton nehezedő és súlyosodó gazdasági helyzet nyomása alatt a legváltságosabb anyagi helyzetbe kerültek, úgyhogy egy legutóbb tartott ülésükön azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy teljesen beszüntetik a dohányárusitást és üzleteiket bezárják. Ennek a szomorú gazdasági helyzetnek számos oka van, amelyek közül a legjelentékenyebbekre leszek bátor sorrendben! egyenként rámutatni. A dohánykisárusok rossz anyagi helyzetének leglényegesebb oka az a körülmény, hogy tlZ cl jutalék, amelyet a dohaiiykisarusojk a dohány után ma szedhetnek, 1869 óta százalékban változatlan: 9%-ban állapíttatott meg. A jelenlegi gazdasági élet azonban ennél sokkal magasabb percenttel kénytelen dolgozni. A 9% jutalék akkor állapíttatott meg a dohánykisárusoknak, mikor a 8%-ps kamat uzsorának számított, ma pedig a legboldogabb emberek közé sorozhatja magát az az egyén, aki 8 vagy 10% mellett, amennyiben szüksége van rá, kölesönt tud szerezni. A gazdasági élet körülményei, a különböző kamatviszonylatok tehát tökéletesen megváltoztak. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a dohánykisárusok folyton emelkedő rezsikiadásaik ellenére is még mindig csak azt a 9% jutalékot kapják, amelyet valamikor 1869-ben nekik az akkor éryényben levő pénzügyministeri rendelet megállapított. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy pl. a közszükségleti cikkek árusításánál is maga az Árvizsgáló Bizottság elismeri a 20%-os tiszta haszonrészesedésnek jogosultságát, nem közszükségleti cikkeknél pedig* 30—50%-os tiszta haszonra való dolgozást is lehetővé tesz az Árvizsgáló Bizottság, ugyanakkor azonban a dohánykisárusok maximális 9%-kai kötelesek megelégedni, amely 9%-ban azonban üzemi költségeik is benfoglaltatnak. Bátor vagyok azután rámutatni arra, hogy egy átlag dohánykisárus jövedelmét véve tekintetbe, amelyre nézve itt részletes kimutatás van, amelyet, ugy tudom, a dohánykisárusok a pénzügyminister elé fognak juttatni, a dohánykisárudáknál a drágasági indexszámi egyáltalában nem emelkedett abban az arányban, mint az egyéb foglalkozási ágaknál, sőt talán hihetetlennek fog látszani, a trafikosok jövedelme a százalékos emelkedés szerint alatta marad a köztisztviselők fizetésemelésének is. Ezt csupán csak azért említem ; fel itt, mert a köztisztviselői nyomorúságot mindenki jól ismeri és ha egy olyan osztályról, egy olyan foglalkozási ágról van szó, amely még a tisztviselőknél is rosszabbul jár, azt hiszem, hogy teljesen meggyőzően kell hogy hasson ez az érvelés, mert a tisztviselői társadalom helyzetét — azt hiszem — rózsásnak senki sem tekintheti. ; Eszerint az összehasonlító kimutatás szerint, amelyet betekintésre mindenesetre a pénzügyminister ur is meg fog kapni, a dohánykisárudák jövedelme 1923 január l-e óta mindössze huszonháromszorosára emelkedett, ugyanakkor a drágaság ötvenkétszeresére emelkedett, a tisztviselői fizetések pedig negyvenhétszeresükre emelkedtek, úgyhogy a .dohánykisárusok jövedelmének emelkedése kb. a fele a tisztviselők jövedelme emelkedésének. Bátor vagyok azután rámutatni arra is, hogy a dohánykisárudák üzemi költsége, mely világítási, fűtési és egyéb költségekből áll, az általános drágulásnál is aránylag 25%-kai nagyobb mértékben emelkedett, úgyhogy az üzemi költségeknek aránytalan nagy drágulásával szemben áll a bevételeknek aránytalanul csekély mértékben való emelkedése. A trafikosok jövedelmét képezi még a bélyegek árusításának haszonjutaléka is. Épen az utóbbi időben foglalkozik a pénzügyminis-