Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

A nemzetgyűlés 261. illése 1924. évi március hó 26-án, szerdán. 23 amely piszok és nem higiénikus viszonyok között tartja őket, minden tekintetben meg kellene akadályozni. A fővárosban megtörtént, hogy lezártak minden járványos helyet, ahol a fertőzés csirái voltak, kiürítették a zugszállókat, megszüntették a zuglakásokat, s a főváros lezárt 66 hold területet, 340.000 emberrel, akiknek élelmezéséről gondoskodni kellett, de a főváros nem riadt vissza ettől az áldozattól sem, csak azért, hogy a járványos betegségek továbbterjedését megakadályozza. Ezekután a fővárosnak minden egyes polgára elvárhatja, hogy a vidéken is ugyanilyen erélyes intézkedések foganatosíttassanak és ugyanilyen erőteljes, közegészségügyi centrumokat állítsanak fel, mint aminők Budapesten vannak. Bicske községnek talán 10.000 főnyi lakosa van, akiknek nagyrésze bejár a fővárosba részben munkára, részben pedig batyuzás miatt, hogy idehozza eladó élelmicikkeit. így tág tere van a járványos betegségek behurcolásának. Nagyon jól tudjuk, hogy ezekkel a betegségekkel szemben az egyetlen hatásos intézkedés a fertőtlenítés, amely azonban bizonyos berendezéseket tesz szükségessé, igy elsősorban fürdőt, de viszont elmehetünk az egész országban városrólvárosra. — nem is beszélve a falvakról — ahol ilyen közegészségügyi intézményt, fürdőt nem találunk. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Csilléry András: Jól tudjuk, hogy a lakáshigiénia milyen nagy jelentőséggel bir a járványos betegségek terjedésének megakadályozása tekintetében. Ezért mindent el kell követni arranézve, hogy a tömeglakások, a tömegszállások megszűnjenek. Ezzel szemben, sajnos, a helyzet ugy áll. hogy ma nem épít senki. A ráépitkezés aránylagosan igen csekély, nem annyi, mint amennyit az első időben reméltünk, az uj építkezés pedig egyelőre, azt lehet mondani, majdnem egyenlő a nullával. Szerintem ott van a hiba, hogy a fővárosban is bizonyos mértékben túlteng a kereskedelmi és vállalati élet, hogy rengeteg munkásságot csőditenek ide és ipari vállalkozásokat teremtenek, de ezzel szemben nem gondoskodnak arról, hogy az illető vállalatok alkalmazottainak, tisztviselőinek és munkásainak megfelelő lakásokat épitsenek. Ha a mezőgazdákat és a földbirtokosokat lehetett arra kötelezni, hogy cselédeiknek és alkalmazottaiknak megfelelő egészséges higiénikus lakásokat építsenek, akkora legelső kötelesség volna, kötelezővé tenni minden ipari vállalat és minden nagyvállalkozás számára azt, hogy elsősorban arról gondoskoskodjék, hogy megfelelő épületek és megfelelő higiénikus berendezkedések, — fürdők és egyebek — álljanak rendelkezésre munkásaik és tisztviselőik részére. Ha ez meg fog történni, akkor nagy lépéssel haladunk előre a közegészségügy terén. Azt hiszem, ez a legcsekélyebb követelmény, amelyet az állam ezekkel a vállalatokkal szemben támaszthat, mert szerintem ezeknek nemcsak arra kell berendezkedve lenniök, hogy a nagy tantiémeket, nagy hasznokat zsebrevágják, hanem arra is, hogy alkalmazottaik, munkásaik, tisztviselőik részére olyan szociális intézményeket létesitsenek, amelyekkel azoknak egészségét megvédeni, munkaképességét pedig fokozni tudják. Nagyon szeretném, ha ezek a kívánságok elsősorban honoráltatnának. Láttam a minister urnák erre irányuló intencióját az építkezési törvényben, de, sajnos, ennek végrehajtása késik, illetve a végrehajtása nem olyan értelemben történik, hogy ezeknek a követelményeknek minden tekintetben eleget tennének. Szükséges az is, hogy a tömeglakások, — amilyenek ma is vannak mielőbb megszüntettessenek, hogy ne lehessenek ezek a betegség fészkei, mert ha ott valamilyen fertőző betegség felüti a fejét, ezzel szemben a védekezés minden bizonnyal majdnem lehetetlen és szinte lehetetlenné válik, hogy a betegség ezekből az úgynevezett menhelyekből, tömeglakásokból szét ne hureoltassék. Nagyon szeretném a t. Nemzetgyűlés és a népjóléti minister ur figyelmét felhívni arra, hogy az ilyen tömeglakások f közül — melyekből a menekültek miatt még néhány áll fenn — a múltkoriban, sajnos, alkalmam volt egynéhányat meglátogatni. A Dembinszky-uteai. Hernád-utcai és Elemérutcai iskolákból van átalakítva egy tömeglakás, amelyben ezidőszerint 53 család — mintegy 400 lélek — lakik: a Peterdy-utcában levő tömeglakásban lakik 65 család ugyanolyan lélekszámmal. (Lendvai István: Hány zsidó van köztük!) Egy! A Lajos-utcai 53. szám alatti polgári iskolában lakik körülbelül 28 család mintegy 200 lélekszámmal. A Baross-utca és Szigony-utca sarkán van hasonló tömeglakás, de miután oda a gimnáziumot vissza akarják helyezni, ennek kitelepítése folyamatban van, és remélhetőleg ez az épület szeptemberre már üres lesz. Szeretném, ha a többit is mielőbb kiüritenék, mert az ott uralkodó állapotok egyáltalában nem épületesek, nemcsak közegészségügyi, hanem erkölcsi szempontból sem. Ha végignézzük ezeket az épületeket, elszorul az ember szive, ha látja, hogy micsoda vandalizmus történt itt az ország fővárosában. Ezek majdnem mind olyan elsőrendű iskolaépületek, amelyeket a főváros 1912-1914-ben épített és rendezett be modernül, s azt lehet mondani, hogy ezek ma a falanyagon kívül egyéb értéket nem képviselnek, mert sem iskola, sem lakás céljaira, sem egyéb célokra nem alkalmasak, hacsak gyökeres átalakításokat nem végeznek rajtuk. Szerény becslésem szerint — és az ott járt hivatalos közegek szerint is — körülbelül 20 milliárdra lehet becsülni azt, a kárt, amelyet a múlt idő alatt ezekben az épületekben okoztak. Tudom jól, hogy az Országos Menekültügyi Hivatal, amelynek fenbatósága alá tartoznak ezek az épületek, természetszerűen igyekszik ezeket a károkat, amelyeket ezeken az épületeken okoztak, átháritani részben a háborúra, részben a kommün és a forradalmak idejére, én azonban ezzel szemben a tagadás álláspontján vagyok. Nekem, aki ismertem 1918-ban ezeknek az épületeknek belső berendezését és teljes állagát — véletlenül hivatali elfoglaltságomból kifolyólag kellett, hogy ismerjem. — s láttam a kommün után is őket, meg kell állapi tanom, hogy 1919 óta sokkal nagyobb pusztítás történt ezekben az épületekben, mint történt azalatt az idő alatt, amig azokat a katonaság és egyebek vetfék igénybe, mert azalatt az épületek állagában mindenképen javításokat eszközöltek. Mivel pedig 1920 óta, amióta az Országos Lakáshivatal vette kezébe a felügyelet és az intézkedés jogát és azt maga tartotta a kezében, úgyhogy az ott lévő fővárosi gondnoknak semmibe beleszólása nem volt, nekem természetesen elsősorban azokat kell felelőssé tennem azért, hogy anyagi károkat okoztak — még pedig olyan nagyokat, amelyek ezidőszerint helyre sem hozhatók, akik ez idő óta ott az ügyeket vezették, s felelőssé kell tennem őket azokért az erkölcsi karokért is, amelyeket azzal idéztek fel, hogy ezeket a menekültek részére szolgáló lakásokat még arra is felhasználták, hogy ágyrajáróknak juttatták, vagy egyszerűen albérletbe adták ki. Nagyon jól tudom, hogy erről a népjóléti minister urnák nincsen tudomása; nem is tudhat minden dologról, ami az ő hatáskörébe tartozik, s különösen nem tudhat mindenről akkor, amikor