Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-269
242 A nemzetgyűlés 269. ülése 1924. tartom, hogy ezt a törvényjavaslatot különösebb módon ajánljam ennek a nemzetgyülésnek figyelmébe. Egyszer, rnég a múlt parlamentbe^, a rokkantkérdéssel foglalkozva, azt mondottam, hogy nem érdemli meg: az életet az a nemzet, amely nemzeti hőseiről megfeledkezik. Ez a törvényiavaslat bizonyságra annak, hogy a magyar nemzet hőseiről nem szándékozik megfeledkezni, mert érzi, hogy még van jussa az élethez, hogy van reménye a lövőben. Ebben a gondolatban fogalmazta meg a honvédelmi minister ur ezt a javaslatot, ebben a gondolatban tudatta más szakmin isteriumokkal és egyesületekkel ennek a törvényjavaslatnak lényegét és az egész ország megilletődéssel és örömmel fogadta az ő intencióit és törvényjavasltat. Hiszem, hogy a törvény javasló nagvban fog hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar nép a nagy forradalmak és a nagy háb^u ntán vé<rre megtalálja önmagát lelkiekben. Hiszem, hoe^r akik a mindenkori május utolsó vasárnapján ünnepelni fogják a nemzeti hősök ü^o-oét.nemcsak mint egyszerű emberek fno-nnk az ü"~ínségen megjelenni, akik meghallgatták a szavalatokat és szép felszólalásokat, hanem mélyen meghatódva lelkükbe^, egv szent hittel, mély meggyőződéssel és erős akarattal fognak az ünnepségről eltávozni. S ennek a hitnek és ennek az akaratnak a veleje az lesz. hogy tenni fogunk Magyarországért, a magyar nemzetért, a magvar jövőért. (Élénk helyeslés iohhfelől.) Ebben a szellemben méltóztassék ezt a tör- 1 vény javaslatot ma tárgyalni mert a magvar nemzetn-yiilés tartja ma tulajdonképen a nemzeti hősök emlékének első ünnepnapját. S miután ünnepnapot tartunk, ünnepélyes hangulatban, magába szállott au — megindultan méltóztassék az előttünk fekvő törvényjavaslatot ugy, ahogy van, általánosságban 1 és^ részleteiben is elfogadni. (Helyeslés és felkidUtásók a jobboldalon: Elfoaadiúk!) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Fábián Béla! Lendvai István: Tisztelettel kérem a < tata nácskozóképesség megállapítását. (Zaj a jobboldalon. ) Elnök: Kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a jelenlévőket megszámlálni. (Héií Imre és Forgács Miklós jeayzők me fj számlálják a jelenlevő képviselőket.) Elnök: A Ház tanácsképes. Kérem Fábián Béla képviselő urat. méltóztassék beszédét megkezdeni. Fábián Béla: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, a nemzetgyűlés minden egyes tagja mélyen átérzi nemcsak ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét, hanem egyszersmind azokat a szavakat is. amelyekkel az előadó ur a világháború hősi halottairól megemlékezett. Azt hiszem azonban, hogy nemcsak a hősi halottaknak, nemcsak azoknak tartozunk hálával, akik a harctéren meghaltak és nemcsak azokkal szemben vannak a nemzetnek kötelességei, hanem a legszebb és legnagyobb ünnep az volna; ha a nemzet gondoskodnék ezeknek a hősi halottaknak a háramaradottjairól és Toudoskodnék azokról az élő hősökről, akikről megemlékezett az előadó ur is. mikor azt mondta, hogy tanuliuk megbecsülni azokat a bősöket, akik tagjaikat veszítették el a háborúban. Én a világháborúnak csak egynémely olyan emlékeire akarom felhívni itt a t. Nemzetgyűlés figvelmét, amelvek lüzonv nem alkalmasak arra, hog« r es'v jövendő háború alkalmával animáló ha+^ssal lea-vímek azokra, akik hadiszolgálat teljesítésére katonának vonulnak be. évi április hó 4-én, pénteken. Elsősorban itt van a vitézségi érmek kérdése. A háborúban vitézségi érmeket és pedig arany, nagy ezüst és kis ezüst vitézségi érmeket osztottak ki. Az arany vitézségi érmek után havonként 30. a nagy ezüst vitézségi érem után 15, a kis ezüst vitézségi érem után pedig 7.5 korona járna. Ezeket a dijakat ma is nagyon szépen kifizetik, ma is minden egyes arany vtézségi éremmel kitüntetett ember megkapja havonként a nyugtáját a 30 koronáról — természetesen nem 30 aranykoronáról, hanem 30 papirköronáról — a nagy ezüst vitézségi érem tulajdonosa 15 koronáról, n kis ezüst vitézségi érem tulajdonosa pedig 7 és fél koronáról. Ennyi jó napirpénzt kapnak kézhez azért, mert a háborúban vitézségi éremmel tüntették ki őket. Nem is érdemes elmenniök ezekért a dijakéi-t. mert Budapesten ezreket kellene ráfizetniök arra. bogy ezeket a vitézségi érmekért járó pénzeket felvehessék. Ez az eg-yik. A másik pedig az. hoe-v a nemzetgyűlésen^ túlságosan keveset beszélünk azokról, akik még mindig nincsenek idehaza. Nagyon könnyű beszélni azokról, akik meghaltak, mert azok megelégszenek azzal, hogv emléküket törvénybe iktatják és megelée-szenek azzal, hogy minden esztendőben az utolsó májusi vasárnapon az iskolákban tanítják emléküket. Vannak azonban élők is, vannak olyanok is, akiknek egyéb követeléseik is vannak az állammal szemben. Legelsősorban hivatkozom azokra, akik a nemzetgyűlés minden akciója ellenére már 8 év óta hadifoglyok, sőt van olyan is, aki már 9 év óta hadifogoly, és nemsokára lesznek 10 éves hadifoglyok is. Ezek még mindig kinn vannak Szovjetoroszországban, akik akkor, amikor a különböző transzportvonatokat Magyarországba elindították, nem tartózkodtak azokon a helyeken, ahonnan ezeket a vonatokat elinditották, és igy ottmaradtak. Mi lesz ezekkel a hadifoglyokkal, meddig fognak ezek még Oroszországban maradni! A helyzet e tekintetben az, hogy ha a hadifoglyok nem tudnak lefizetni 260 aranyrubelt határátlépési díj fejében, és nem tudnak felmutatni magyar útlevelet, amelyet a magyar hatóságok fényképpel állítottak ki, akkor még mindig nem jöhetnek haza Magyarországba. Nem tudom, mi történik itt. Ugy tudom, a külügyministerium is foglalkozik ezzel a kérdéssel, ugy tudom, a nemzetgyűlésnek is van egy bizottsága, amely a hadifogolykérdéssel foglalkozik. Ennek ellenére a hadifoglyok még mindig kinn vannak és én — bizonyára más képviselőtársaim is ugy vannak vele, mint én, — állandóan kapom az Oroszországban lévő hadifoglyoktól és azok hozzátartozóitól, — különféle társadalmi állású, különféle foglalkozásokat üző emberektől, — a leveleket, melyekben kérdik, mi lesz már az ő hozzátatrozóikkal. Nagyon szép volt, amit az előadó ur mondott, hogy a Kárpátokban védték ezek a hősök a magyar határt, de nemcsak a hősi halottak védték a magyar határt, hanem védték azok is, akik Oroszországban vannak. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a golyó nem nagyon nézte meg, hogy ki nem hős, hanem a golyó, ha valaki elébe került, eltalálta és keresztüllőtte ; a másikat pedig, akit nem talált el, körülfogták és elvitték Oroszországba. Az az ember,_ aki ma még mindig Oroszországban van és várja, hogy a magyar állam mikor fog találni intézkedéseket arra, hogy hadifogságának végét szakítsa, nem tehet arról, hogy nem lett hősi halott, hanem fogságba esett é's 8—-9 év óta Oroszország1 ban kínlódik.
