Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

À nemzetgyűlés 261. ülése 192>. más, akárki egy kis fényképet, egy kis áttekintést nyer arról a gyermekről, a lélektelen számokkai való jeles, vagy elégtelen jelzések helyett; olyan áttekintést nyer arról a gyermekről, hogy akárki, aki azzal a gyermekkel azután a tanár, azután az oktató után foglalkozni kezd, már előre megismeri azt a gyermeket és tudja, hogy ehhez a gyermekhez hogyan és milyen eszközzel kell közeledni. (Horváth Zoltán: Ez az igazi nevelés ! — Maday Gyula: Próbáltuk ezt, de a szülők tiltakoztak ellene, mert az eredmény sokszor kedvezőtlen és a gyermeket nem lehet kompromittálni ! Zaj.) Elnök: Csendet kerek! (Rupert Rezső: Hiába való, a gyermeket nem lehet fegyelmezni! Amikor kiszabadultunk az iskolából, azért is ugy csináltunk, ahogy akartuk! — Maday Gyula: De ha hazug, hogyan örökitsem meg, hogy hazug?) Csendet kérek képviselő urak. Kénytelen leszek a közbeszólókat személyileg megszólitani és rendreutasítani! KéthlyAnna: T. Nemzetgyűlés! Ha az iskola szelleméről beszélünk, nem mulaszthatom el rámutatni arra sem, hogy a szemléltető oktatást is sokkal szélesebb módon, sokkal szélesebb keretekben kell bevinni az iskolákba. Itt, mint munkásképviselő, elsősorban a gyárlátogatásokra és azokra a látogatásokra gondolok, amelyeket azelőtt az iskolákban megcsináltak, ma azonban már esztendők óta nyomát sem találjuk ennek az igyekezetnek. Azok a képviselők, akik a gyárlátogatásokon velünk voltak, azok az agrárképviselők. akik azelőtt még nem láttak ilyen nagy üzemet közelről, a legjobban megmondhatják, milyen eredménye, milyen haszna volna annak, ha különösen a középiskolásokat elvinnék ezekre a nagy ipartelepekre és megmutatnák nekik közelről azt, hogyan él a munkás, ha megmutatnák neki azt, hogy abban a korban, amikor ők az iskola padjai közt ülnek, abban a korban, amikor reájuk gyengéd és szerető szülők vigyáznak, a munkásgyermek már ott ül a gép mellett, már ott ül naponta tiz órát a legnehezebb munkában. Ezeken a látogatásokon keresztül meg kellene nekik ismerni azt, hogy mit jelent a munka, mit jelent a munkásélet, és ezeken a gyárlátogatásokon keresztül kellene közelebb tönni azokhoz a problémákhoz, amelyeket mi itt fejtegetünk, a legtöbb esetben megértés nélkül. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ugyanez áll azonban a mezőgazdasági munkálatokra is, amelyekről pl. a fővárosi vagy a nagy vidéki városban lakó tanulónak halvány fogalma sincs, nem tudja, hogyan néz ki egy szántás, vetés, egy aratás, egy szüret, nem ismeri és nem látja azt a munkát, amelyet a mezőgazdasági munkás végez odakint a földön, nem ismeri és nem is tudja értékelni azokat a munkákat, amelyeket a vele egykorban levő szegény ós rossz sorsú gyermekek már kénytelenek elvégezni. A szemléltető oktatást minden tantárgynál fontosnak és szükségesnek tartom, sőt majdnem egyedül célravezetőnek. A földrajznál, a térképrajzolásnál, a kézi munkaoktatásnál, a természetrajznál, a kerti munkában, a természettannál, a kezdeményező erők kifejlesztésénél, a kísérletezéseknél, a rajznál, a műhelymunkánál és általában a gyakorlati részre több és alaposabb súlyt kivánnék fektetni. Különben rámutatott az előadó ur is arra, hogy a gyakorlati élet követelményeit ő maga is inkább kivan ja, ő maga is jobban szeretné, hogy a gyakorlati élet követelményei jobban és erősebben bevonassanak az iskolában a tanitásba. A történelemnél, a történelem kérdésénél nem a háborúk és az évszámok magolására (Ugy évi már eins hó 20-án, szerdán. 15 van! a szélsőbaloldalon.) fektetném a fősúlyt, hanem az emberiség kultúrtörténetére, arra, hogy a magyar történelem nem egy különálló része ennek a nagy világnak, hanem a magyar történelem maga is egy hullámesapása a nagy egyetemes világtörténelemnek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A földrajzoktatásnál is nem a városnevek megoldását tartanám szükségesnek, hanem azt, hogy a tanuló azokat a városokat, azokat a földrészeket, azokat az országokat, amelyekről tanul, alaposan megismerje, megismerje annak a lakosságát, megismerje annak egész történelmét és mindazt, mit arról az országról neki tudnia kell. A nyelvi oktatásnál sem a grammatizálás erőszakolására, hanem magára a nyelv megtanulására kell a fősúlyt fektetni. Ez persze a mostani rendszer mellett nem megy, mert tudvalevő, hogy a nyelvtanulásnál vannak olyan gyermekek, akik hallatlanul gyorsan tudják azt a nyelvet elsajátitani, mig ugyanazok, akik velük egy osztályban vannak, sokkal nehezebben fogják fel azt a nyelvet és ha ezt a kétfajta tehetséget együtt tanítják, akkor egyik a másiknak az előhaladásban csak akadályozója lehet. De különben is a mai osztálylétszám mellett a nyelvtanítás teljesen elhibázott és teljesen lehetetlen. Sokkal célravezetőbb volna tehát, ha már az osztálylélekszámon javítani egyelőre — állitólag takarékossági szempontokból — nem* lehet, legalább a nyelvtanitásnál csoportokra osztani az osztályt, olyan csoportokra, ahol az egyenlő tehetségű gyermekek tanulnak együtt, úgyhogy az egyik a másik előrehaladását ne akadályozza meg. (Zsirkay János: Ez lehetetlen!) Itt ennél a kérdésnél rá kell mutatnom arra, hogy az utolsó években fegyelmi vagy egyéb más utón elbocsátott tanárok között igen sok a modern filológus, akiknek ügyét, ha a kultuszminister ur revízió alá venné, rájönne arra, hogy teljesen indokolás nélkül, vagy olyan indokolással, amely helyt nem álló, lettek elbocsátva. Ha ezeknek az ügye revizió alá vétetnék, olyan tanáranyagot kapnánk vissza a modern nyelvi oktatásra, amely tanáranyag ebben a nehéz kérdésben is megfelelően tudná elvégezni feladatát. (Horváth Zoltán: Vass József azt mondta, humbug volt a fegyelmi!) A javaslatban a jelszó a takarékoskodás. De ugyanakkor, amikor a javaslat minden téren takarékoskodik, vannak állitólag megbízhatatlan tanárok, akik eldugott helyen, visszamaradva az előléptetésben, nem tudják teljesíteni azokat a feladatokat, amelyekre alkalmasok és a helyükön mások, hathetes gyorsforralókurzusokon kiképzett tanárok vannak elhelyezve, olyanok, akik hiányos képzettségük folytán nem is tudnak olyan eredményeket elérni, mint a minőket ezek a mellőzött tanárok okvetlenül elérhetnének. Magához a törvényjavaslathoz annyit, hogy a javaslat mind a három iskolatípusnál mellőzi az egészségtant a tantárgyak között. Mind a három tipusnál csak mint rendkívüli tantárgyat akarják felvenni az egészségtant, pedig a középiskolába, ugyebár, az a korosztály jár, amely leginkább van rászorulva arra, hogy tapasztalt és finom érzékű orvosok vezessék be az életbe. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a feladatot amely ezekre az orvosokra vár, a legtöbb szülő elmulasztja akár kényelemszeretetből, akár álszeméremből. Nem szabad tehát elmulasztani, hogy amikor ezt a kérdést a családban nem tudjuk megoldani, legalább ott oldjuk meg, ahol erre mód és alkalom van. Ahelyett, hogy a gyermekeket, a fiatalságot vakon és süketen bocsássuk ki az életbe, és beleengedjük a legnagyobb veszedelmekbe, egész egyszerűen meg lehet oldani a