Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

ÔOa À. nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. Nem ismerem be S) mert odamondják Bethlen István grófnak, hogy négy esztendeig kellett várnia, mire kimehetett a külföldre, és ez roppant nagy veszteség volt. Ilyenek miatt nem mehetett ki — mert több ilyen kérdés van, de emiatt is —, mert a nemzetközi sajtó atmoszférája ezáltal bizonyára befolyásolva volt ! Amikor a nemzet érdeke, az igasságosság is követeli, hogy bizonyos erkölcsi célokat elérhessen, méltóztassék férfiasan ideállani. Ebben a nemzetgyűlésben a t. kultuszminister ur mögött még az egységespártból is olyan sokan fognak állani, akik velünk együtt egy imponáló többségi fölénnyel megszavazzák azt a javaslatot. Röviden végzek most már, t. Nemzetgyűlés, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és pedig azzal a kijelentéssel, hogy szerettem volna, ha a kultuszminister ur tényleg egy egységes formával jött volna ide, mert nagyon érdekes, hogy a régi gimnázium milyen jó volt; semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a javaslat; milyen jó volt abban a formájában, hogy a görög nyelvet lehetett póttárgyakkal helyettesiteni. Nem volna-e jobb, ha ezt a régi gimnáziumot meghagynók! Én praxisból beszélek, mint volt diák, miután mi ehhez, mint diákok értünk inkább és nem mint képviselők, vagy ügyvédek, hanem azért vagyunk szakértők ebben, mert diákok voltunk. (Derültség és ellenmondások jobőfelől. — Lénával István közbeszól.) Ebben nagyon téved a t. képviselőtársam, viszont én abban nem tévedek, hogy ön a Károlyi-forradalomnak igen lelkes hive volt! Én nem vagyok ellensége a görög nyelvnek, én nagyon szép görög órákra emlékszem vissza. Véletlenül olyan iskolába jártam, olyan tanár keze alatt, aki megtudta szerettetni velünk azt a nyelvet, aki annyira tudott bennünket vinni, hogy igen nagy élvezettel, közel férkőzve a görög nyelv lelkéhez, a görög nyelv szép muzsikájának megértéséhez, gyönyörű belső bonctanához, meg tudta velünk kedveltetni a görög nyelvet, s el tudott bennünket odáig vinni, hogy mi igenis meglehetősen jól tudtuk olvasni a görög auktorokat. Én tehát szeretettel, szinte egy kissé kéjes érzéssel (Derültség.) gondolok vissza azokra az időkre. Nincs semmi okom, hogy a görög nyelvet semmitérőnek tartsam. De tagadhatatlan, hogy a nemzet közhangulata olyan és a fejlődés odáig ért el, hogy ilyen luxustantárgyat, — bármilyen egyszerű legyen is — nem lehet fentartani. Helyes volna, hogyha megtartjuk is a görög nyelvet, már emlékből is, de idegen nyelveket veszünk melléje fakultativ tárgyakként. Meg volna a gimnázium és a reáliskola összhangja ; mert a görögpótlós gimnázium és a reál között nem volt más különbség, mint az, hogy a gimnáziumban azok, akik görög nyelvet tanultak, nem tanultak ábrázoló mértant, most legfeljebb az ábrázoló mértannal lenne több, helyesebben az idegen nyelvekkel, s ezt igen könnyen lehetne összehozni praktice, s akkor nincsenek meg többé azok a dilemmák a pályaválasztó ifjak előtt, hogy merre menjenek, niiut amikor megindult a harc, hogy melyik szerzetes iskolából, melyik város iskolájába, melyik állami iskolába menjenek. Mindenki természetesen az egyetemes képzettségű reálgimnáziumot akarja inkább, mint másegyebet. Ezt praktikusan igy kellett volna és lehetett volna elintézni és akkor ebből semmiféle baj nem származhatott volna. Mert nem annyira a tárgyak sokasága és nehézsége különösen az oka annak, hogy a gyermekkel előre lehet-e menni vagy nem; mert igen hatalmas anyagot el lehet a gyermekkel végeztetni, csak okos tanitás, okos módszer, kellő tanitási higiénia érvényesüljön. (Ugy van! balfelől.) Emlékezzünk vissza, hogy egyik-másik nehéz ' tantárgyat igen könnyen tanultunk, mert oiyaii volt a tanár, aki a tanitási módszerhez értett, a másik tantárgyban viszont a rossz módszer miatt nem boldogultunk semmiképen. Könnyű módszereket, kell tehát alkalmazni, könnyű, világos tankönyveket kell az ifjúság elé adni és akkor jó módszerrel, ugy mondva: fonetikus tanítással, — átvitt értelemben — olyan eredményt lehet elérni, hogy a nyolcadikus gimnazista többet fog tudni, mint az, aki ma az egyetemet elvégezte. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Abban az iskolában, amelyben én jártam, a nyolcadikban például Horatiust fordítottuk, mindent tudtunk, mig a másik iskolában le voltak maradva. A jó tanár észrevétlenül belopja az emberbe az, ismeretet, a matematikát, mindent. Különösen az élő nyelveket kellene jól tanitani, mert hiszen egyrészt a mai nemzedéknek kedve volna hozzá. Megvolna ennek a megfelelő, direkt módszere : tessék nevelőket alkalmazni, nem pedig tanárokat az olasz és angol nyelvre, úgyszólván a bonnerendszert tessék bevezetni. Ezek a bonneok azután élőszóval megtanítják az ifjúságot az idegen nyelvekre. De gramatikai rendszerrel meg se tessék kezdeni azt a tanítást, mert nem ér semmit ! Gyakorlati eredményt akkor érünk el, ha direkt rendszerrel dolgozunk, legyenek nevelők, bonne-ok, akik gyakorlati szempontból tanítják az élő nyelvet. T. minister ur! Szeretettel a javaslat iránt, de mégis a felsorolt nagy hibák előtt szemet nem hunyva, kénytelen vagyok a javaslatot el nem fogadni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Szónokot többen üdvözlik!) Elnök: Szólásra következik: Farkas János jegyző: Csík József! Csik József: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Az előttem szólott t. képviselőtársam pár szóval elmondott beszéde után (Derültség.) megígérem, hogy lehetőleg a legrövidebbre fogom a törvényjavaslatra vonatkozó kritikámat. Teszem ezt annál inkább, miután a törvényjavaslat tárgyalása keretében jóformán mindazok a szempontok felvettettek, amelyek a kérdés lényegéhez tartoznak. Előre is kijelentem azonban, hogy a törvényjavaslatot minden érzelmi és politikai momentumtól menten a legtisztább meggyőződés szemüvegén át akarom vizsgálni. Teszem ezt egyrészt a probléma fontosságánál fogva, másrészt a törvényjavaslat tartalmánál fogva. Először a törvényjavaslat fontosságánál fogva azért, mert véleményem szerint e kérdés megítélésénél olyan óriási kulturális érdekek merülnek fel, amelyek kötelességévé teszik ugy az auktornak, mint a kritikusnak minden érzelmi, minden politikai momentumon felülemelkedni. (Ugy van! balfelől.) de teszem ezt a törvényjavaslat tartalmánál fogva is, mert hiszen a törvényjavaslat tartalma már magábanvéve minden politikai szinezetet és inszinuáciot kizár. Ami általában az iskolák reformját illeti, annak a felfogásomnak adok kifejezést, hogy célszerűnek tartottam volna, ha abban a nagy programúiban, amelyet a kultuszminister ur megvalósításra maga elé tűzött, elsősorban ezt a reformmunkálatot, az elemi iskolák megreformálásával kezdte volna. (Ugy van! balfelől) Ha egy épületet akarunk emelni, akkor először nem a tetőzetet épitjük meg, hanem először a fundamentumot ássuk meg és az alapzatot épitjük le, ez a fundamentum azután többé-kevésbé hatással lesz és kell is, hogy legyen hatással, a tetőzet mivoltára. Rendkívül fontosnak tartottam volna, ha a népiskolák reformját csinálta volna meg elsősorban a kultuszminister ur, mert az a megyőződésem, hogy a népiskolák reformja bizonyos szempontból hatással lesz és kell is, hogy legyen a középiskolák reform-