Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

192 "A nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. Tegnap kért lapjuk bocsánatot ezért a kifejezésért! A politikai fair-play szempontjából azt kifogásoltam, hogy ugyanazon a napon ezzel megint előállt!) Nem tudom, hogy nem kell-e majd nj Czuczor—Fogarasi-szótárt szerkeszteni az ellenzéki képviselők számára, (Barthos Andor : Csak a jóizléstől kell tanácsot (kérni !) hogy ne használjanak folytonosan inparlamentáris kifejezést. Én nem az elnökség működését biráltam és birálom, csak ezt a lehetetlen helyzetet emlitem fel. Mert ha valaki néven nevez valamit, ha valaki irodalmilag a legjogosultabban nyilatkozik, akkor az elnöki székből rendreutasitásban részesül. (Barthos Andor: Lányok is vannak a karzaton! — Meskó Zoltán! Mindig észreveszi! —• Barthos Andor: Önöknek is észre kellene venniök, vitéz főhadnagy ur! — Meskó Zoltán: nem szoktam olyanokat mondani, hogy ne hallhatnák! — Derültség.) Ezek után, t. Nemzetgyűlés, a közoktatásügyi bizottság jelentésével kivánok foglalkozni ismét irodalmi szempontból; remélem, bogy nem fog a szómegvonás veszedelme fenyegetni. Mert engedjék meg nekem, hogy amikor a közoktatásügyi bizottság jelentést terjeszt a nemzetgyűlés elé, elvárjam attól a közoktatásügyi bizottságtól, — amely olyan törvényjavaslatot terjeszt elém, amelyben örömmel látom, hogy minden iskolatípusban elismertetik a magyar nyelv és irodalom fontossága, — hogy tőle telhetőleg legalább magyar nyelvű jelentést terjesszen be. Ez a jelentés igazán nem mondható hosszúnak és mégis méltóztassanak megengedni, hogy megállapitsam, hogy egy ilyen fontos, és épen magyar nyelvi és irodalmi szempontból fontos javaslatnál a közoktatásügyi bizottság nem tudja magát magyar nyelven kifejezni. Azt olvassuk a jelentés első mondatában, hogy (olvassa): »A begyújtott törvényjavaslat honorálta annak az évtizedes követelésnek...« Bocsánatot kérek, ennél minősitettebb hermafrodita szót még nem olvastam. A latin és a magyar nyelvnek egészen furcsa és hermafrodita kapcsolata ez. En nem érteni, miért nem lehet ezt magyarul kifejezni? Ugyanebben a mondatban olvasom azt, hogy: »mikor a szellemi műveltség fejlődése nagyobb tömegekre reálisabb irányban kezd mozogni...« Én nem tudom, hát nem lehet ezt is magyarul kifejezni? Ugyanebben a mondatban olvasom megint azt az idegen szót, hogy »kultúra«. Nem tudom, hogy ha műveltséget irunk, nem ugyanezt jelenti-e ez, mintha kultúrát irunk. A következő mondatban azt olvasom »kulturális és pedagógiai értékeket«. Nem tudom megérteni, hogy a magyar nemzetgyűlés elé miért ne lehetne olyan jelentést beterjeszteni, amely azt mondaná, hogy »műveltségi és nevelői értékeket«. A harmadik mondatban azt olvasom, hogy »fizikai és pszichikai« munkabírás. Nem tudom, miért nem lehet azt a fogalmazást elénk terjeszteni, hogy »testi és lelki« munkabirás. A következő mondatban »differenciálásról« van szó. Miért nem lehetne »elosztódásról« beszélni, vagy egyéb ilyen kifejezést használni. Miért kell »nyugati kulturviszonyokról« beszélni? Hát ha már nyugatról beszélünk és mindenáron kultúrával gyanúsítjuk azokat a nemzeteket, amelyek ezt az országot eltiporták, miért nem használjuk a »művelt nemzet« kifejezést? Miért kell a következő mondatban »iskolatípusokról« beszélni, amikor »iskolafajtákat« is lehetne mondani? Miért kell mindig »pedagógiát« irai, amikor a »nevelést« is meg lehetne érteni? Továbbá miért kell a bizottságnak »konklúzióra« jutni, amikor én arra a »következtetésre« jutok, hogy ezt következtetésnek is lehetne mondani! (Bessenyey Zénó: A hermafroditát miért nem mondja magyarul?) Akkor elnöki rendreutasitásban lenne részem. (Derültség.) Miért kell ennek a jelentésnek ilyen szövegben elénk kerülni, hogy: »de egész struktúrája is nem nyújtott módot arra . . .« Ha eltekintünk is attól, hogy ez a mondat a magyar nyelvtan értelmében lehetetlen, miért kell struktúrát mondani, amikor a szerkezet egészen tisztességes, becsületes magyar szó? Miért kell épen »kulturpolitikus«-ról beszélni? (Horváth Zoltán: Kevesebben értik/ — Rupert Rezső: És a politikát minek mondja? — Meskó Zoltán: Huncutságnak! — Derültség.) Van azután benne egészen magyarul megfogalmazott mondat, Bethlen Jánosnak Erdély vezető férfiairól megrögzített mondásai; ezt helyeslem, mert csupa magyar szóból áll (olvassa): »Mindig tudták, hogy mit kellene tenniök, s tették mindig azt, amit lehetett«. Nálunk pedig clZ. cl helyzet, hogy ez a rendszer sohasem tudta, hogy mit kell tennie és tette mindig azt, amit nem lett volna szabad. (Élénk derültség bal felől.) E mondat után következik az »intenziv« kifejezés. Kénytelen vagyok intenzive kifejezni azt a meggyőződésemet, hogy ezt is lehetne ilyen javaslatban és jelentésben magyarul kifejezni. Azután ezt olvasom: »Az ezen inditvány elfogadása által stb « méltóztatnak ezt a magyar szerkezetet érteni ? A végén pedig természetesen következik a »stiláris« változtatás. Itt engedtessék meg nekem, Barthos Andor: Engedtessék meg? Talán engedjék meg nekem? — Derültség. — Kiss Menyhért: Ez magyarul van mondva!) engedtessék meg nekem épen a közbeszóló és ^ tiltakozó többségi párti képviselőtársam részéről az, hogy felemlitsem azt a lehetetlen állapotot, hogy épen ő — helyeslően ismerem el — rendesen felszólal a javaslatoknak magyarosabban való megszerkesztése érdekében, ő is feláll és minden ilyen alkalommal klasszikus magyarsággal »stiláris« módosítást nyújt be. (Derültség.) Mindezt csak azért bátorkodtam előadni, mert nekem kormánytámogató előzményem van ebben a kérdésben. (Derültség.) A kormányt támogató keresztény gazdasági párt részéről ugyanis, nagyon helyesen, felszólalt Östör József képviselőtársam és már elkezdte ostorozni (Kiss Menyhért: Ostorozni! — Derültség.) ennek a javaslatnak hibáit. Ami magát a javaslatot és annak lényegét illeti, amikor azt hallottam, hogy közoktatási javaslat kerül elénk, igazán örömmel voltam eltelve, mert teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a nemzeti élet szempontjából nagyobb és fontosabb kérdés, mint a nevelés kérdése, igazán nincs, és különösen nincs ebben a mi szerencsétlen, tizennégy vármegyére lecsonkult Magyarországunkban. Teljesen és tökéletesen magamévá teszem a pécsi városi polgári fiúiskola igazgatója, Túri Kálmán legutóbb kiadott röpiratának azt az első mondatát, amely azt mondja: »Az ország fundamentuma a nevelés ügye legyen«. (Rothenstein Mór: Nem alapja?) Idéztem, tehát nem változtathatok rajta. (Kiss Menyhért: Az nem törvényjavaslat!) Olvasom az »Uj Nemzedék« című keresztény lap pályázatát, amely az Írástudatlanság kérdésének megoldására vonatkozik. És amikor néha megjelenek az »Uj Nemzedék« szerkesztőségében, látok egy térképet erről a mi szegény