Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-267
A nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. Én ebben a második mondatban mintegy süritye látom a pedagógusok törekvéseinek lényegét, melyért már évtizedek óta küzdenek. A pedagógusoknak tudniillik régi, évtizedes kívánsága, hogy az ifjúságot először neveljük és csak azután oktassuk; az iskolának elsősorban nevelni kell és csak másodsorban kell tanitani a. Melegen üdvözlöm a törvényjavaslatot 1. §-a miatt, mert imperative kimondja benne, hogy a középiskolai nevelés valláserkölcsi alapú és nemzeti szellemű legyen. Ha ez tényleg megtörténik, akkor a világi iskoláknál határozott nagy haladást fogunk tapasztalni. Ahhoz, hogy a középiskola nevelhessen, nevelőkre, oktató tanárokra van szükség. Helyes a törvényjavaslat, kívánatos annak törvényerőre emelkedése, de korántsem lesz a törvény tökéletes, ha nem követi a tanárképzé.s reformja. A kultuszminister ur itt kijelentette beszédében, hogy a tanárképzés reformjáról szóló törvényjavaslatot még a. nemzetgyűlés nyári szünete előtt be fogja terjeszteni. Ezt köszönettel veszem tudomásul és bizakodással tekintek ezen törvényjavaslat napirendre kerülése elé, félek azonban attól, hogy a szakoktatásról és a tanárképzés reformjáról benyújtandó törvényjavaslat, ha be is nyujtatik a Házban, nem fog idejében letárgyaltaim. Malmost kérem tehát a kultuszminister urat, hogy a törvényjavaslat benyújtása után szíveskedjék annak napirendre tűzését is minél erősebben szorgalmazni. A nevelésre a középiskolákban legalább oly nagy súlyt kell fektetnünk, mint az oktatásra. Szép az általános műveltség, értékes a tudományos kiképzés is, de ha azokból a középiskolákból kikerült ifjakból hiányzik az Isten és haza iránti szeretet, ha hiányzik az emberbarát megbecsülése iránti érzék, akkor az az iskola nem teljesítette kötelességét, akkor ez az iskolai kiképzés hiányos. Maga a tudomány nem elég a műveltségihez, mert a tudással, a tudománnyal vissza is lehet élni. Aki ismeri a kloroformot. az automobilt, vagy a telefont, az még nem művelt ember, mert hiszen lehet valaki akár egy kloroformos bandita, akár automobilos rablóvezér, akár csekk-csaló, vagy sikkasztó. Ezzel a tudással, amelyet olyan felületesen szerzett meg, még vissza lehet élni. Jellem kell a hazának és ezt csakis neveléssel adhatjuk meg. Hogy a forradalmak alatt és a forradalmak után az emberek túlnagy száuia olyan könnyű lelkiismeretű volt, azt én a nevelés hiányának tudom be. Vallásos, hazafias szellemben pedig csak az nevelhet, aki maga is patrióta, maga is vallásos és hazafias érzéstől van áthatva. A nevelő oktatáshoz minél több lélek, minél több lelkiség kell: e tekintetben pedig xiyiltan ki kell jelentenem, hogy a szerzetesek igen magasan állnak a világiak felett. Ez az oka annak, hogy a szerzetes iskolák excellálnak. Ha törvény lesz ebből a törvényjavaslatból, mint ahogy törvénynek kell lennie, ez a középiskláknak csak keretét fogja megállapítani. A tanítás anyagát, a tanítás módszerét szintén meg kell állapítani, és ha azok a tudós pedagógusaink, — pl. egy Pintér főigazgató és a többiek, ha ki is adnak ilyen tantervezetet, ki is dolgozzák, ha a kultuszminister ur ennek a tervezetnek végrehajtási utasítását ki is adja, ez mind nem elegendő, mert nem elég a rendeletet kiadni, hanem ennek a törvénynek szellemében kell tanítani. A régi középiskolai reform 17. §-ábaa, mely a középiskolai tanárok képesítését tárgyalja, nem látunk biztosítékot arra, hogy ezek a középiskolai tanárok tényleg valláserkölcsi és nemzeti alapon neveltetnek s ebben a szellemben fogják a tanárképző iskolát elhagyni. Szeretném, ha a kultuszminister ur módját találná a tanárképzés olyan módositásának, hogy tanár csak az lehessen, aki vallásos és hazafias. A régi törvény 36. %-éX feltétlenül módosítani kell és expressis verbis ki kell mondani, hogy a botrányt okozó, vallástalan és erkölcstelen életet élő tanárok fegyelmileg sujtandók. A civil tanárokat is ép ugy kell nevelni, kiképezni, mint a szerzetesrendek tanárait. Nevelő egyéniségekké kell átgyúrni a jövendő nemzedék tanári karát. Képzett tanárok éljenek hivatásuknak, szerintem pedig hivatásuknak csak ugy élhetnek, ha ezeknek a tanároknak megélhetéséről is gondoskodni fogunk. Nem akarok itt a tanári kar gazdasági helyzetével foglalkozni. Ezt már a múltban nem egyszer megtettem és — fájdalom — azt hiszem, a jövőben is kell még ezekkel a kérdésekkell itt a nemzetgyűlés előtt foglalkoznom. Igazat kell adnom a tanári karnak abban, hogy ők is azt mondják, amit a tisztviselői középosztály minden egyes kategóriája mond, hogy ők ennek az országnak egyik legértékesebb elemeit képezik. Igazuk van; ők egész biztosan azok közé tartoznak, akiket a legértékesebb elemeknek kell tartanunk. A rosszul fizetett, éhező tanár nevelni, tanítani nem tud. A legjobb törvény is csődöt mond éhező, rossz ruhában járó tanári kar mellett. A jó középiskolai reformjavaslat tehát feltételezi a jól fizetett tanári kart. Félek, hogy a mai fizetési rendszer mellett idővel hiányos lesz a tanári karunk, hiány fog mutatkozni a tanári karban. A tanárokat — mint mondottam — mindenekelőtt nevelőegyéniségekké kell fejleszteni. Több iskolában találkozunk ilyen nevelőegyéniségekkel. És itt megint azt kell mondanom, — fájdalom — hogy bár ugy volna az állami iskolákban is, mint a szerzetesrendek iskolájában, ahol igen sok nevelőegyéniséggel találkozunk. A szerzetesrendek azok, amelyek legjobban vették ki részüket a kultúra fejlesztéséből. Nem akarok végigmenni minden egyes szerzetesrenden; itt van például a fővárosban a piaristák intézete. Maguk a piaristák oly kiváló működést fejtenek ki, nemcsak az oktatás terén, hanem a tanárképzés terén iss hogy mondhatnám, ép oly lelkiismeretességgel nevelik a tanárjelöltjeiket már akkor, amikor kijönnek a tudományegyetemről, ahol képzettségüket nyerik, mint amily lelkiismeretességgel gondozzák a gyermekeket, akiket iskoláikban nevelnek. A piaristák az országos tanárvizsgáló bizottság előtt vizsgáznak; jól megszervezett tanárképzőjük van. Ezeket csak azért bocsátom előre, hogy vajha más állami és egyéb intézmények is követnék az ő rendszerüket. Elvégzik a teológiát s amikor onnan kikerülnek, már áldozó papok. Amint mondottam, jól megszervezett tanárképzőjük van. Minden egyes tanárjelölt negyed- és ötödéves egyetemi hallgató korában be van osztva egy-egy hasonló szakos tanár mellé, az iskolában tehát elméletileg és gyakorlatilag elsajátítja a teendőit, megismerkedik a maga szaktárgyával. Azt látjuk azoniban, hogy ilyen intézet vezetésénél ez még mindig nem elegendő, hanem követni kell azt a példát, amelyet a piaristák intézeténél látunk. A piaristák intézetének igazgatója nemcsak adminisztrativ igazgató,
