Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-266
ZA nemzetgyűlés 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, kedden, 175 azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak keretében igenis, kellőképen megbecsülteinek és istápoltatnak nevelésünknek, műveltségünknek történelmi gyökerei. Az idöszerütlenség vádját, amelyet különösen Rothenstein Mór t. képviselőtársam hangoztatott, szintén nem tudom elfogadni, legalább azon az alapon nem, hogy a mai zavaros, viharos közviszonyok nem volnának alkalmasak ilyen radikális, kulturális törvényjavaslat szőnyegrehozatalára. Ez a nemzetgyűlés constituante, amelynek nem csupán közjogi, hanem gazdasági és kulturális értelemben is alkotmánvozó rendeltetése van, tehát most, amikor előttünk, illetve mögöttünk és körülöttünk minden összeomlott és le akarjuk rakni a jövő alapfalait, erre a nagy kezdeményező munkára épen egy ilyen rendkívüli törvényhozó szerv van hivatva, mint ez a nemzetgyűlés, amelyben már lélektani okoknál fogva is megvan a kellő történelmi lendület és kezdeményező bátorság egy ilyen alapvető törvény megteremtésére. Azt sem lehet épen mondani, hogy a minister ur most meglepetésszerűen dobta volna ide a törvényjavaslatot a Ház, illetőleg a közvélemény asztalára, hiszen épen maga a minister ur, nemkülönben Lukács György mélyen t. képviselőtársam, valamint az előadó ur is a maguk nagy történelmi perspektívával felépített beszédükben és megokolásukban kézzelfoghatólag feltárták azt a hatalmas történelmi evolúciót, amely e törvényjavaslat mögött áll. De ott volt az 1896-iki, a millennáris évben tartott hatalmas, nagy tanügyi kongresszus, azután az 1900 : XXX." te. parlamenti vitája, amelyet szintén az értekezleteknek, disputációknak egész sora előzött meg, ott volt a Lukács György kultuszministersége alatt 1906-ban és gróf Apponyi Albert kultuszministersége alatt 1909-ben tartott disputációknak, vitáknak, értekezleteknek egész láncolata, amelyek mind igen nevezetes állomásai e törvényjavaslat történetének. Egyáltalában nem lehet tehát azt mondani, hogy ez a törvényjavaslat incidentaliter dobatott volna ide, mert tény, hof y a szakkörökben, szaksajtóban, napilapokban is, nemkülönben az országos közoktatásügyi tanács tagjai között ez a kérdés annyit forgattatott, érieltetett, vitattatott, hogy nyugodt lélekkel mondhatjuk : a törvényjavaslat már érett gyümölcsként került ide a törvényhozás asztalára. A tárgyalás folyamán a felszólalók közül többen kifogásolták, hogy a törvényjavaslat a reformnak egyik hatalmas, pillérszcrü rendelkezését, elvét, melyet a törvényjavaslat érvényesít, a differenciádé elvét, az egységes középiskolai gondolattal szemben diadalra juttatta. Az, amit javasoltak egységes középiskola cím alatt, egy hat évfolyamos tagozatú egységes alépítmény lett volna, amelynek tetejébe egy két-három, vagy négyféle furkációs felső tagozat emeltetett volna. Voltak itt olyanok, akik a nyolcosztályu népiskolára akartak egy négyosztályu felsőbb tagozatot emelni. Ez lenne az úgynevezett egységes középiskola. De hogy egyazon intézet keretén belül egy ilyen hatosztályos alsó tagozatra épített multifufkáciős felsőbb tagozat mennyiben egységes, azt én nem tudom megérteni, mert szerény meggyőződésem szerint ilyen intézetben, ilyen módon, ilyen terebélyesen felépített iskolaszerkezetben olyan zagyva, zavaros, heterogén szellem fejlődnék "ki a tanulók között, hogy végeredményben a nevelés uniformitását, egységességét tényleg nem tudnók elérni, mint ahogy elérjük ezekben az önálló iskolafajokban, amelyek az I. osztálytól végig tényleg egységes szellemet, nevelést, mentalitást jelentenek, egységesen, logikusan felépített ismereti anyagot közölnek a gyermekekkel. Meggyőződésem szerint tehát az egységes nevelés gondolatának is ez a differenciáló rendszer felelne meg legjobban. Azt az egyet el kell ismerni, hogy a magyar közvélemény nem reagált olyan viharos visszhanggal a középiskolai reformmozgalmakra, mint pl. a múlt évtizedekben tette ezt a német közvélemény, a német társadalom. Ott rendkívül heves izgatások folytak évtizedeken keresztül a humanisztikus nevelés princípiuma ellen. Ott a természettudományi iránynak, a modern nyelvű iránynak hivei igazán szinte forradalmi vadsággal rontottak neki a nevelés régi humanisztikus talajban gyökerező történelmi rendszerének. Magam is jelen voltam 1911-ben egy népgyűlésen, melyet a berlini Goethe-Bund rendezett, s amelyen a vezérszónok, a nagy monista filozófus, Osswald Vilmos volt, aki beszédében odáig ment, a humanisztikus nevelés iránti elfogultságban, hogy a középiskola tananyagából nemcsak a klasszikus nyelveket, görögöt és latint, hanem még az anyanyelvet is ki akarta küszöbölni és egyáltalán minden filológiai, minden nyelvtanítás ellen principiel tiltakozott, mert az ő egyoldalú természettudományi gondolkozása szerint a nyelvek —• amit ő később elég naiv példákkal igazolt — az ember agyát bizonyos természettudományellenes, logikátlan kifejezésformákkal inficiálják' Erre példát is hozott fel ; többek között ilyeneket : hogyan lehet a XX. században Sonnenuntergangról beszélni, mikor tudjuk, hogy nem a nap megy le, hanem a föld fordul a nap felé. Azután kifogásolta a der, die, das-t, mint a nyelvnek olyan idejét múlt őskori csökevényét, amelyre semmi szükség nincs, amelyiknek olyan a szerepe legfeljebb a nyelvben, mint a vakbélnek az emberi szervezetben, vaey a sörénynek a lónál, tehát nincs semmiféle praktikus jelentősége és célja. Azután kifogásolták a nemek ellentmondásait, a következetlenségeit az egyes szavakban, amely zavarólag hat az ifjú elméjének logikai kiképzésére, ha pl. látja, hogy a »luna» a latinban nőnemű, a »Mond« a németben himnemü, fordítva pl. a »sol« a latinban himnemü, a »Sonne« pedig nőnemű. Sőt az agg filozófus anynyira ment a maga neveléstani radikalizmusában, hogy a zsoltárnak azt a sorát, hogy »Es schläft schon die ganze Welt«, szeretné kijavítani a zsoltárban ugy, hogy »Es schläft schon die halbe Welt« ; t. i. egy időben csak a fél világ alhatik, mert hiszen egyidőben a földnek csupán egyik oldalán van éjszaka. Ezeknek a nagyon is elfogult és messzemenő izgatásoknak következménye azután a német középiskolai rendszerben található és túlságba vitt differenciáció, az a csodálatos, igazán rettentően terebélyes Gabelung, amint ők nevezik, amely végeredményben egy nevelésrendszerbeli káoszt jelent Németországban, mert nincs a Bundesratnak két állama, amelyiknek iskolarendszere egymással tökéletesen megegyező volna. 28*
