Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

162 A nemzetgyűlés 265. ülése 1924. évi már eins hó 31-én, hétfőn. elsőrendű leány középiskolákban is teljesen el­hanyagolják a testnevelést. Félévek telnek el anélkül, hogy a leánytanulók testgyakorlást # vé­geznének, vagy azért, mert tornatermek egyálta­lában rendelkezésre sem állanak, vagy pedig azért, mert azokat más célra használják. Visszatérek arra, amire utaltam, hogy most — a következő évtizedekben — fokozatosan gyengébb szervezetű női tanulókkal lesz dolgunk, s már csak ezért is a testnevelésre fokozott figyelmet kell fordítanunk. Ez is indokolja és megerősiti azt az állásponto­mat és propoziciómat, hogy a leány középiskolák tantervén feltétlenül könnyíteni kell. (Helyeslés.) Legyen szabad végezetül rámutatnom arra, amit sajnálattal állapitok meg, hogy a fakultativ oktatásu tantárgyak sorában nem látom szere­pelni az egészségtant. Egynémely képviselőtársam ezzel szemben azt hozta fel, hogy nem lehet még ezzel az ujabb tantárggyal is túlterhelni a közép­iskolai tanulókat. Bocsánatot kérek, ma a tuberkulózis, az alko­holizmus és a venereás betegségek rombolásának idejét éljük; azt a kérdést vetem fel tehát, vájjon nem fontosabb-e ma az egészségtan tanitása, mint pl. a filozófiáé? (Konthenstein Mór: Vagy mint a görögé!) Tudomásom van róla, hogy a középisko­lában hogyan tanítják a filozófiát; alig tartanak néhány órát abból a tárgyból, egyáltalában nem tanitják alaposan, különben sincs semmi szükség szerintem arra, hogy abba mélyebben belehatolja­nak a tanulók. Az egészségtan tanitása nézetem szerint százszorta fontosabb. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Azt is vagyok bátor a mélyen t. minister ur szives figyelmébe ajánlani, — anélkül, hogy itten élettani vagy lélektani szempontból indokolnám és taglalnám álláspontomat — hogy női közép­iskolákban egészségtan tanárnak illetve iskola­orvosnak csak orvosnőt alkalmazzanak. (Helyes­lés jobbfelől.) Nagyon fontosnak tartanám, hogy az egészségtant ott feltétlenül orvosnő tanitsa ! Nem akarom ennek szükségességét most részle­tezni, hiszen nem is lenne alkalomszerű ezt e helyütt megtennem, de ha akármelyik képviselő­társam előtt felhoznám azokat a szempontokat, amelyeknél fogva én erre az álláspontra helyez­kedtem, ha felsorolnám azokat az eseteket, ame­lyeket sajnos én is 20 évi orvosi praxisom alatt igen gyakran tapasztaltam, azt hiszem, mindenki belátná annak helyességét és rendkivüli fontos­ságát. Az egészségtan tanításával kapcsolatban va­gyok bátor röviden a fmközépiskolák egészségtan tanitására is kitérni. Egyik felszólalásom alkal­mával határozati javaslatot adtam be, amelyben arra kértem a népjóléti, illetve kultuszminister urat, hogy szíveskedjék az egészségtan című tan­tárgyat megreformálni olyanfélekép, hogy az olyan tartalommal láttassék el, amely a serdülő fiuk pszichéjének megfelel, annak a pszichének, amely abban az időben megy át a legnagyobb élettani változáson, s amely ha abban az időben nem kapja meg a helyes irányítást, akkor feltétlenül súlyos aberrációknak esik áldozatul. Azonkivül tekin­tettel kell lenni arra is, hogy ha az a serdülő ifjú, aki a VIII. osztályt elvégzi és a szülői ellen­őrzés alól, vagy az internátusokból, különösen a papi internátusokból kiszabadul és felkerül a fel­sőbb iskolába, ide a fővárosba, ahol belesodródik társadalmi életünk legszörnyűbb kloakajába, a prostitúció szennyes áradatába, ha az a serdülő ifjú nem kapja meg a helyes tanácsokat és fel­világosításokat arra nézve, hogy hogyan védekez­hessék a romboló kórok ellen, ükkor nem csoda, ha olyan statisztikához jutunk, mint amilyen előttünk fekszik, amely szerint a felsőiskolai hall­gatóknak egy év leforgása alatt már egy jórésze szenved azokban a bizonyos venereás betegségek­ben, melyek aztán az ifjúságot évekre, sőt gyakran egész életre tönkreteszik. A t. népjóléti minister ur válaszolt nekem erre annak idején és azt mondotta, hogy a biológiai ismeretek adagolása bizonyos mértékben meg­történik egyes középiskolákban, azonban, ha mi a serdülő ifjúságot némileg felvilágosítjuk, tartani lehet attól, hogy könnyen térhetnénk azokra a vágányokra, amelyekre a kommunizmus ideje alatt tértek a pedagógusok. Bocsánatot kérek, erre a válaszom csak az lehet, hogy amilyen aljas bűnnek minősítem a még serdületlen fiatalság­nak u. n. nemi felvilágosítását, épen olyan meg­bocsáthatatlan, vétkes könnyelműségnek minősí­tem a serdülő ifjúságnak, nemi szempontból való felvilágositásának elhanyagolását. Azt olvassuk lépten-nyomon, hogy mindenütt az egész világon és nálunk is elmevédelmi ligák alakulnak, hogy küzdjenek az elmebajok ellen. Azt azonban sohasem méltóztatnak olvasni, hogy ott fogják meg a dolgot, ahol kell, hogy csírájá­ban igyekeznék elfojtani a bajt. Ha mi itt küzdünk már azon romboló kórok ellen, amelyek tönkreteszik az idegrendszert, s küzdüuk azért, hogy a serdülő ifjúság ne legyen odadobva ama tényezők biztos prédájául, akkor merem állítani, s azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ha a serdülő ifjúságot oly érte­lemben kitanítják és felvilágosítják, hogy akkor rövid idő múlva az elmegyógyintézetek felére sem lesz szükség. Ezeket a szerintem igen fontos momentumo­kat ajánlom ismételten figyelmébe a mélyen t. kultuszminister urnák és rövidre fogott fel­szólalásomat azzal fejezem be, amivel kezdtem, hogy t. i. ezt a törvényjavassiatot örömmel üd­vözlöm és azt a legnagyobb készséggel fogadom el. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Nemzetgyűlés! Én ugyan nem akarom nagyon hosszadalmasan megindo­kolni azt az álláspontomat, amely arra indit, hogy ezt a javaslatot ne fogadjam el, azonban 5—10 perc mégis kevés idő a felszólalásra, s azért kérném a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék meg­engedni, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Felkiáltások jobbfelől: Megadjuk az engedélyt!) Elnök: A képviselő urnák a házszabályok sze­rint ezt joga van kérni. Kérdem a t. Nemzetgyű­lést: méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy Várnai Dániel képviselő ur beszédét a holnapi ülésen mondhassa el? (Igen.) Ha igen, ilyen ér­telemben mondom ki a határozatot. Az idő előrehaladván, a vitát megszakitom" Most napirendi javaslatot fogok tenni. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, kedden, f. évi április hó 1-én d. e. 10 órakor tartsuk, s annak napirendjére tűzessék ( ki: 1. a középiskoláról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása; 2. a mentelmi bizottság 385. számú jelentése Peyer Károly nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyé­ben; 3. a mentelmi bizottság 386. számú jelentése Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében; 4. a mentelmi bizottság 387. számú je­lentése Reisinger Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében; 5. a mentelmi bizottság 388. számú jelentése Lingauer Albin nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében; 6. a társas háztulaj­donról; 7. a polgári eljárás és az igazságügyi szervezet módosításáról; 8. a fogadós felelősségé­ről és az elszállásoláson alapuló és ezzel kapcso­latos követeléseinek biztosításáról szóló igazság­ügyministeri törvényjavaslatok tárgyalása.

Next

/
Thumbnails
Contents