Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

8 A nemzetgyűlés 261. ülése 1924 elhibázott, nekünk tehát vissza kell térni a nagy Trefort alapvető munkájára. (Helyeslés jobb­felől.) Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy abban a tekintetben, hogy mit is kelljen tenni és hogy miként képzelte ő törvényének továbbfejlődését, Trefortnak majdnem politikai végrendeletét bírjuk. Mert hiszen ő a haladás embere volt, nem áltatta magát, hogy örök időkre készitett kódexet, mint ahogy némely római császárok gondolták; jól tudta, hogy az ő törvé­nyei sem lesznek örökéletüek. Ezért egy cikkében, amely kevéssel halála előtt, 1886-ban a Budapesti Szemlében jelent meg, igen értékes útbaigazítá­sokat hagyott hátra számukra. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Akkor az ő támogatásával jelent meg Frary könyve magyar fordításban, aki a humanisztikus stúdiumok ellen, különösen a klasszikus nyelvek tanitása ellen foglalt állást. Ebből azután bizonyos következtetéseket vontak le. Trefort meg akarta nyugtatni a közvéleményt s a r következőket mondta (olvassa): »E jelenségből máris különböző következtetések vonatnak le. Azt mondják, hogy ha a középiskolákról alkotott törvény revideál­tatni fog, s a görög nyelv tanitása meg fog szűnni, akkor a klasszikus filológusok állás és kenyér nélkül fognak maradni. Valóban gyerekes felfogás«. Viszont cikke későbbi folyamán igy foly­tatja (olvassa) : »Én elfogadom Du Bois-Key­mond nézetét, hogy klasszikus tanulmányok nél­kül is lehet haladni az egyetemi pályán. Korlá­tolt iskolai felfogás azt hinni és hirdetni, hogy a klasszikus nyelvek nélkül az uj irodalmak segít­ségével a műveltség magasabb fokát elérni ne lehessen.« Milyen modern gondolkodás Î Persze, az uj irodalmak segélyével és nem görögpótlóval. Ezek után igy folytatja (olvassa) : „Az a nagy kérdés, mit kell nekünk tenni ?« És erre pana­ceául azt ajánlja, hogy a reáliskolákba is be kell vezetni a latin nyelvnek bizonyosfoku oktatását. Mi egyéb ez, mint a reálgimnázium ? — amely­nek behozatalát ajánlja a mostani törvényjavas­lat. (Ugy van ! jobbfelől.) Én tehát ezt a törvény­javaslatot azzal a felemelő érzéssel terjesztem be, hogy ez tulajdonképen a mi középiskolai tör­vényünk megalkotójának, a nagy Trefortnak szellemében és az ő posthumus útbaigazítása mellett is történik. Ezután az ankétek, a tanácskozások belát­hatatlan sora következett, amivel nem akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét fárasztani, mert tet­tekké váló elhatározásig nem vezettek. De mégis tartozom azzal, hogy mindazokat az érveket, amelyek ugy ezeken az ankéteken, mint a kül­földi irodalomban is felmerültek az egységes és a differenciált középiskola mellett, a t. Nemzet­gyűléssel abból a szempontból megismertessem, hogy mik voltak irányadók az én felelősségem mellett történt elhatározásomban. Az egységes középiskola mellett kettőt szok­tak felhozni. Az egyik az. hogy kitolja a pálya­választást. Méltóztatnak látni, hogy teljes ki­fejlődésében egységes középiskola Európában ma sehol nincs, csakis az egységes alsó tagozat az, amelyet némelyek posztulálnak, és amely rend­szer Franciaországban érvényben is van. De mely korról mely korra tolja ki ez az egységes közép­iskola a pályaválasztást? A 11 éves korról a 15 éves korra, a pubertás korára, amikor — amint azt az iskola-pszichológusok tudhatják — a gyer­meklélek leginkább zavarban van, úgyhogy a pubertás kora épen olyan alkalmatlan, mint a . évi március hó 26-án, szerdán. 11 éves kor, hogy valaki pályát válasszon. Egészen máshol kell a megoldást keresni: nem az iskolafajokkal való pepecseléseknél, hanem a minősítés egységesítésénél kell keresni, amely a pályaválasztást feltolja a 19. életévhez, amikor általában az emberben kifejlődnek a hajlamok. Ez vezette az 1900-iki porosz közoktatási refor­mot, amely az egységes minősítésben kereste ennek a problémának megoldását. A másik az, hogy az egységes középiskola egységes alapműveltséget ad. Azt fejtegetik, hogy a nemzeti együttérzés szempontjából nagy érdeke egy nemzetnek, hogy a vezetésre hivatott intelli­gencia egységes kultúrát kapjon és ezért szüksé­ges az egységes középiskola. De ehhez nem kell teljesen egységes középiskola ; itt teljesen elég­séges, ha minden középiskolai fajtában a nemzeti tárgyakat, a nemzeti irodalmat, a nemzeti törté­nelmet tanítják egységesen; (Ugy van! jobbfelől) ez az az egységes bázis, amely körül a többi tárgy csoportosul és amely azután a nagy nem­zetig kérdésekben megadja a középosztály gondol­kozásának azt az egységét és főleg az érzéseknek azt az egységét, amelyre a nemzetnek szüksége van. (Ugy van! Ugy van!) Ehhez tehát egységes középiskolára nincs szükség. De lássuk az érveket az egységes középiskola ellen. Az első érv az, hogy az egységes középis­kola — és ez az egyik alternatíva — elviselhe­tetlen túlterhelésre vezet. Mert hogy jön létre az egységes középiskola? Ugy jön létre, hogy a humanisztikus és a realisztikus irányok hívei kompromisszumot kötnek. És mi ennek az ered­ménye? Az, hogy ezt a kompromisszumot meg­kötik a szegény gyermekek idegzetének kárára (Ugy van! jobbfelől.) és annyi mindent gyömö­szölnek bele abba a tantervbe, hogy olyan sok dolgot nem lehet sikerrel tanítani. Ezt nem elvileg vitatjuk csupán. Hiszen megvan erre az egységes középiskolára a példa, a leánygimná­ziumban, amely megvan terhelve napi hat órával, megvan terhelve felső matematikával, differen­ciál és integrál számítással, latinnal stb. Én azt hiszem, hogy aki látta a leánygimná­ziumok tantervét, annak elmegy a kedve az egy­séges középiskolától. Sokkal jobban szeretem a magyar gyermeket, mintsem bármikor belemen­nék az egységes középiskolába, mely vagy túlter­heléshez, vagy felületességhez vezet. (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon : Ne legyenek felületesek !) Mert a másik megoldás az, hogy nem terhelünk túl, hanem mindenből veszünk egy picikét, min­denből valamit; ez lexikális műveltség, amely ismeretanyagot szolgáltathat, de a középiskola célja nem az ismeretanyag felhalmozása, mert annak nagy részét hamarosan elfelejti a gyermek, hanem az elme kiélesitése, ezt pedig sok tárgy tanításával és az emlékező tehetség megterhelésé­vel elérni nem lehet. Meggyőződésem szerint az egységes középiskola nálunk, a mi viszonyaink között, ahol nekünk még egy nyelvvel többet is kell tanulnunk, mint a külföldi nemzeteknek, tel­jesen pedagógiai lehetetlenség. De a furkációs rendszer mellett, amelynél van egy egységes alépítmény s csak ez után kö­vetkezik a felső tagozatban a humanisztikus és realisztikus irányú elágazás, ott az egyes ágazat­nak sajátos jellegét megadó tárgyak összetorlód­nak s a felső tagozatban okoznak túlterhelést. Ezt egészen tisztán átlátták az 1900. évi po­rosz reform alkalmával, amelyet Vilmos császár kezdeményezett, voltaképen azonban az a tanférfiu készitett elő, aki talán minden idők kulturpolitiku­sainak egyik legnagyobbika volt és akinek Német­ország a modern műveltségét legfőképen köszön­heti : Althoff. E reform végrehajtási utasításá­ban olvassuk : (olvassa): »Durch die grundsätzliche

Next

/
Thumbnails
Contents