Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-264

114 A nemzetgyűlés 264. ülése .1924. évi Március hó 29-én, szombaton. alkalmazott bizonyos közelebb megjelölt mértéken túl földhöz nem juttatható. Ezt kifogásolja a kormány, illetőleg a kormányzó ur kézirata; de semmiképen nem támadja meg és nem kifogásolja a szakasz többi rendelkezéseit. Ennélfogva az én szerény alkotmányjogi felfogásom szerint az együttes bizottságnak a szakasznak csupán azt a részét lett volna szabad elejteni, amelyet a kormányzói kézirat kifogásol, de a szakasznak azt a részét, amelyet a kormányzói kézirat nem kifogásolt, elejtenie e kormányzói kézirat alapján nem lett volna szabad. Hiszem ez lehetett volna egy nagyon bonyodalmas és terjedelmes pont. A kormányzó urnák, illetőleg a kormánynak a revizió, illetőleg az ujabb megfontolás iram: csupán az a kivánsága volt, hogy a közalkalmazottaknak és a tényleges katonatiszteknek ezt a jogmegszoritását mellőzze a nemzetgyűlés, de a kormányzó ur, valamim; a kormány egyetlen szóval sem kifogásolta ennek a pontnak az intézkedését, hogy nemzetgyűlési képviselők és a végrehajtással megbízott imézetek alkalmazottai az 1.—4. pontokban megjelölt mértéken túl földhöz, középbirtokhoz nem juttathatók. Ezt nem kifogásolta a minister ur, nem kifogásolta a kormányzó ur kézirata sem, szerintem tehát a nemzetgyűlés együttes bizottsága helytelenül járt el, amikor az egész 6. pont kihagyását javasolta a nemzetgyűlésnek. A mi eredeti elhatározásunk csak abban a mértékben válhat ujabb konszideráció tárgyává, amilyen mértékben az alkotmányos tényező azt alkotmányos joga alapján kifogásolja, de semmi szin alatt sem térhetünk viszsza összes többi elhatározásainkra, amelyek a földreform kapcsán keletkeztek. A nemzetgyűlés olyan nagy egyértelműséggel nyilatkozott meg ebben a kérdésben, mint talán egyetlen más szakasznál sem fordult elő. Ez az egyértelműség nem a tényleges katonatisztek és nem a közszolgálati alkalmazottak ügyében volt ennyire eklatáns, — legalább is nem abban éleződött ki — hanem tudomásom, érzésem szerint — hiszen jelen voltam az ülésen — abban a, kérdésben éleződött ki, hogy nemzetgyűlési képviselő, mig mandátuma birtokában van, tekintélyével, súlyával, összeköttetéseivel ne igyekezzék magának középbirtokot szerezni, ha arra meg is van a jogcíme. Végtére is nem osztom mindenben Szilágyi Lajos képviselőtársam felfogását. Én Vasadi György képviselőtársunk hadi érdemei előtt a legnagyobb tisztelettel hajlóm meg, nem is találok benne erkölcsileg kivetni valót, ha ő a törvény szakaszai és szabályai szerint a bíróság utján igényének érvényesítése mellett középbirtokhoz jut. De méltóztassanak elképzelni, milyen hatása volna annak az ország lakosságára, a földigénylőkre, ha. mig ők igen sok helyen hiába várják kielégítésüket, egyszer csak azt látnák, hogy a képviselők derüreborura hozzájutnak ilyen kisebb-nagyobb középbirtokhoz, amikor ők nyomorult egy-két holdas parcellát sem tudnak maguknak szerezni. Én nem az egyes képviselőre, hanem magára a törvényhozás összességére bizonyos összeférhetlenséget látok abban is, hogy példának okáért mig a nincstelen csak egy vagy félholdat kap a törvény intenciói ellenére, addig különben nagyon tisztelt Sokorópátkai képviselőtársunk 50 hold földhöz jut ugyancsak ezen törvény erejénél fogva. (Kuna P. András : De a kisemberek is kaptak ott ! — Dénes István : Hol van az a jó hely ? — Kuna P. András : Nem egy fehér holló van ! Én rám is rám férne, még sem kérek ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Szakács Andor : Mondom, egyénileg nem kifogásolom ezeket a földhöz juttatásokat, de nem szeretném a nemzetgyűlés összessége és presztízse érdekében, ha ez általánossá válnék és egy ilyen már kimondott elv elejtésével kvázi nekibátoritanók képviselőtársainkat, hogy csak iparkodjanak minél hamarabb középbirtokot szerezni maguknak, inig a nép kielégítve nincs. Mondom tehát, az én érzésein és sejtésem szerint azért nyilvánult meg a többség és az ellenzék ilyen egyértelműen ebben a kérdésben, hogy voltaképen a képviselők összeférhetlenséget akarta statuálni. De helyes volt eredeti elhatározásunk azért is, mert amikor elvül mondtuk ki, hogy tényleges katonatisztek és tényleges közszolgálati alkalmazottak középbirtokhoz nem juttathatók, ugyanakkor semmiképen sem változtat natunk a törvény eredeti rendelkezésein, amelyekben a katonatisztek és állami tisztviselők földigénye nagyobb mértékben van megállapítva és lefektetve, mint az összes többi kategóriáké. Mert hiszen az alaptörvény 2. §-ának 5. pontja nyilvánvalóan kimondja, hogy az önhibáján kívül A

7

égkielégitésse] vagy nyugdíjjal elbocsátott földnélküli közszolgálati alkalmazottaknak és ugyanilyen hivatásos katonáknak legalább is a törvény szerint nekik járó végkielégítés, illetőleg nyugdíjmegváltás tokéjével felérő értékű, mezőgazdasági művelésre alkalmas törpe- vagy középbirtok juttatható, tehát épen azoknak a közszolgálati alkalmazottaknak és katonatiszteknek, akikre Szilágyi Lajos t. barátom hivatkozott, akik a trianoni békeszerződés következtében vagy pedig a nyakunkra küldött főbiztos kívánságára elbocsáttatnak, a törvény megadja a jogot arra, hogy nyugdíjuknak, vagy végellátásuknak megfelelő értékű ingatlant igényelhetnek a Földbirtokrendező Bíróságtól. Maga az eredeti törvény tehát nagyon bölcsen gondoskodott erről a köztisztviselői és katonatiszti kategóriáról. Maradna tehát azoknak a köztisztviselőknek és katonatiszteknek földigénye, akik tényleg állásban vannak és a^ hivatásukkal járó kötelességeiket ellátják. Ezeknek azonban igazán nem kell hogy földet juttassunk, hiszen vagy földbirtokos valaki, vagy katonatiszt, vagy földbirtokos valaki, vagy állami alkalmazott. Ma, amikor a megélhetés olyan nagy probléma lett egész társadalmi osztályokra nézve, nem lehet a megélhetési lehetőségeket egy- kézben ennyire felhalmozni. Különben is, akinek van már földbirtoka és állami alkalmazott vagy katonatiszt, az már a régi gyakorlatánál fogva el tudja látni a földbirtokának kezelésével járó teendőket anélkül, hogy a köszolgálatból több időt kellene erre a célra forditania, aki azonban uj középbirtokot kap kezére, vagy nem tudja azt kellően instruálni, annak egész berendezését és egész működését kellőképen megindítani, ha szolgálatának (kötelezettségeit hűséggel teljesiti, vagy pedig ha földbirtokának szenteli idejét, teljesen ki van zárva, hogy a közszolgálatot olyan hűséggel, pontossággal és annyi idő felhasználásával tudja ellátni, mint amennyit ezek a kölcsönnel összefüggő javaslatok most kötelességükké tesznek, mert ezek a javaslatok a közszolgálati alkalmazottak! hivatalos munkaidejét napi 7—8 munkaórára emelik fel. Ennélfogva ha koncedálom is, hogy a bi-