Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-264

iOO A nemzetgyűlés 264. ülése 1924. rek, még sem vállalkozom. (Helyeslés és derültség jobbfelöl) Én működésemben csak ahhoz alkalmazkodom, hogy a képviselő urak betartják-e a házszabályokat, vagy nem. Farkas Tibor: Amikor a bizottság a 2. § hatodik pontja felett döntött, tulajdonképen döntött olyan felett is, amit a kormányzó ur a kéziratában — azért mondom kéziratában, mert kézirat nélkül ezt az állitásomat megindokolni nem tudom — nem is kifogásolt. A kézirat kifogásoló szövege ugyanis azt mondja: »egyebek között kimondja, hogy tényleges katonatisztek és tényleges közszolgálati alkalmazottak«, tehát fordított sorrendben, amit megfígyelendőnek tartok azért, mert eltér a törvény szövegétől. A törvény ugyanis először szól a tényleges közszolgálati alkalmazottakról s azután tényleges katonatisztekről, mig ellenben itt fordított sorrend következik és először tényleges katonatisztekről van szó, azután tényleges közszolgálati alkalmazottakról. A 2. § ugy szól, hogy a törvényhozás tagja, tényleges közszolgálati alkalmazott, tényleges katonatiszt, valamint a végrehajtással megbízott intézetek alkalmazottai a törvény 2. § 1. pontjában megjelölt mértéken túl földhöz nem juttathatók. A kormányzói aggály, kifogásolás és az erre vonatkozó indokolás tehát nem vonatkozik - világos tanújele ennek a kézirat — a képviselőkre, vagyis a törvényhozás tagjaira, továbbá a végrehajtással megbízott vállalatok alkalmazottaira, hanem csak arra a két kategóriára, amely lyel szemben méltánytalanság látszik a nemzetgyűlés döntésében. Mindenesetre felmerül tehát az a kérdés: döntés alá vonandó-e vagy vonható-e egyáltalában a szakasznak nem inkriminált része. Ezt fel kellett hoznom, mert nóvumról lévén szó, mindenesetre a nemzetgyűlésnek kell erről határoznia. A bizottság — szerintem — ugy határozott, hogy ismét helyreállít állítólag régi intenciót azáltal, hogy törli azt, hogy a törvényhozás tagjai és a végrehajtással megbízott intézetek alkalmazottai és általában a végrehajtásnál résztvevő közegek földhöz juttathatók ne legyenek. Ez óban elemi inkompatibilitási eset, amelyet átérez mindenki, még az is, aki nem részestilt különös etikai kiképzésben, hogy erről az előző eset alkalmával alig volt vita, mert az, hogy törvényhozónak nem illik földet igényelni, különösen a minimumon túl, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azt hiszem, oly minimum, amit olyan törvényhozó testület, amely nem akarja kitenni magát a korrupció vádjának, kell, hogy megkívánjon a tagjaitól. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Ami viszont azt a megállapítást illeti, hogy igenis, a végrehajtással megbízott vállalatok alkalmazottainak szintén ne legyen föld juttatható, ez is anynyira természetes, hogy ezt sérelmezni senkinek sem juthat eszébe, mert ez biztositéka — emberi biztositéka, nem teljes biztositéka —• annak, hogy az adminisztráció nem fog, mondjuk, korrupció utján meg nem engedett haszonhoz jutni. Ez egy biztosíték. Sajnos, hogy ilyen biztosítékra szükség van, de nem igen akadt még komoly gondolkozású ember, aki ilyen biztosítékok ellen óvást emelt volna. (Ugy van ! a szélsőbtiloldalon.) Ezek ellen — felfogásom szerint a kormányzói kéziratban óvás nem is történt, úgyhogy tulaj donképen a bizottság többet tett, mint amire szükség lett volna. (Szabó István (nagyatádi) íoldinivelésügyi minister : Az egész 6. pont visszaküldetett.) Az egész ti. pont, mert nem lehet külön pontot visszaküldeni, minister ur, a mondat elejét és végét szétválasztani nem lehet. De kifejezetten nem indokolás az, hogy »egyebek között kimondja,« és utóbb, amit felolvastam es amit nem akarok itt ismét felolvasni, mert éri március hó 29-én, szombaton. hiszen mindenkinek módjában van azt szintén utána revideálni és igazán nem tulajdonitok jelentőséget annak, hogy ez a kérdés itt feleslegesen pertraktáltassék. Csak annyira voltam bátor ezt segitségül venni, amennyiben szükségem volt arra, hogy felfogásomat indokolhassam. Mindenesetre felmerül a lehetősége annak is, hogy ezzel a bizottsági szöveggel szemben tisztán száraz jogi szempontból azt mondjuk : még akkor is, ha belemegyünk abba, hogy töröljük ezt az egész mondatot, pótlást nyújtunk be és pótlólag nem töröljük azt, amit az államfő nem is kifogásolt és amit kifogásolni, azt hiszem, nagyon meggondolandónak tart mindenki, mert a mai általános elemi erkölcsi felfogással nagyon is összhangban van az, ami a törvényhozók és a végrehajtásnál közreműködő egyének érdektelenségét biztosító intézkedésekre vonatkozik. Szükségét érzem annak, hogy előrebocsássam, hogy különvéleményem természetesen csak arra az esetre szól, ha a nemzetgyűlés elfogadná a bizottság jelentését és a törlést határozná el, mert én a helyes álláspontnak, a nemzetgyűlés gerinces állásfoglalásának igenis azt tartanám, hogy a nemzetgyűlés maradjon meg azon álláspontja mellett, amelyet január 31-én elfoglalt olyan vita után, amely mindenesetre bizonyságot szolgáltatott arról, hogy különböző világnézetek nem akadályai annak, hogy a törvényhozás a magasabb erkölcs nevében állást foglaljon. Amennyiben azonban a nemzetgyűlés a bizottság álláspontját fogadná el, szükségét érzem annak, hogy megmentsük azt, ami még megmenthető és mindenesetre pótlólag vegyük bele a szövegbe azt, amit különvéleményként voltam bátor előterjeszteni, hogy t. i. »a törvényhozás tagja, úgyszintén a törvény végrehajtásánál közreműködő közszolgálati alkalmazott, valamint a végrehajtással megbízott intézetek alkalmazottai a törvény 2. §-ának 1—4. pontjában megjelölt mértéken túl földhöz nem juttathatók«. Ez nem más, mint teljes szószerü átvétele az eredeti Rácz János-féle indítvány azon részének, amely az államfő által kifogás tárgyát az indokolás szerint és a véleményének akceptálása után nem képezte. (Drozdy Győző: Az Ofb-től indult ki!) Ami külön véleményem második részét illeti, fenmarad a kérdés, miként foglaljon állást a nemzetgyűlés azzal az óhajjal szemben, hogy ezt az állítólagos, vagy a törvény eredeti szellemével össze nem egyeztethető sérelmes intézkedést orvosolja. Azt hiszem, hogy az nem fog a tárgytól való eltérésnek tekintetni, ha azt az indokolási tételt, hogy ez a rendelkezés ezekkel az osztályokkal szemben méltánytalan, annak keretében emlitem meg, hogyha erre az álláspontra helyezkedünk, akkor is igenis méltánytalanságot lehetne az eredeti törvényben felfedezni — amint már az általános felszólalásom alkalmával jeleztem — az ipari munkásság nagyrészével és a magánalkalmazottak nagy tömegével szemben, {ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a magánalkalmazottak és az ipari munkások az eredeti törvény szerint épen nem részesitendők különös kivételes elbánásban, csak egy minimumban, ami természetes is, ha nem akarunk természetellenes argumentumokat a távolból keresni, mert hisz itt elsősorban földreformról, a földdel foglalkozó, földdel dolgozó egyének javára a föld helyesebb megoszlásának előmozdításáról van szó. Ez az ujabb rendelkezés tehát nem méltányosság, nem igazság és nem egyenlő jutalmazás volna. Fel kell, hogy hiv

jam a nemzetgyűlés figyelmét arra is, hogy az eredeti törvény 2. $-ának utolsó bekezdése igy szól (Olvassa): A földrendezésnek lehetővétételénél egyenlő körülmények között előnyben kell részesíteni min-