Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-261
4 A nem zeig//ülés 261. ülése 1924. évi március hó 26-án, szerdán. tudományoknak adjunk-e túlsúlyt és ezek mellett a nemzeti tárgyaknak, a nemzeti irodalomnak, a nemzeti történelemnek mekkora tér nyittassák és a modern nyelvek oktatása is milyen mértékben érvényesüljön. Ezek azok a kérdések, amelyekkel Európaszerte foglalkoznak a pedagógusok és amelyekben nekünk is állást kell foglalnunk akkor, ha középiskolai reformot csinálunk. De abban az országban, amelynek történeti alkotmánya van, abban az országban, ahol, mint nálunk, súlyt helyezünk arra, hogy mig egyfelől haladunk a haladó korral, addig másfelől nem szakitunk a tradíciókkal sem, olyan országban a múlt mindig számottevő befolyást gyakorol a jelenre és bizonyos fokig irányítja a jövő fejlődést is. Ezért méltóztassanak nekem a kérdés nagy fontosságára való tekintettel megengedni, hogy egészen rövid visszapillantást vessek a magyar középiskola fejlődésére, és elébük tárva a múlt fejlődést, megjelöljem azt az utat, amelyen a jövőben nekünk, meggyőződésem szerint, haladnunk kell. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Amint Vasadi Balogh igen t. barátom szép bevezető beszédében már jelezte, az uj kori tanügyi mozgalmak a protestantizmusra vezethetők vissza. A protestantizmus eredetileg vallásos mozgalom volt. Melanchton azonban ezt a mozgalmat megtöltötte tanügyi tartalommal, úgyhogy a reformáció a vallási mozgalom mellett tulaj donképen iskolai mozgalommá is lett. Ök nemcsak az anyanyelven való hitszónoklással, hanem népies iskolák alapításával is terjeszteni akarták a hitet. Ennek a mozgalomnak visszahatása volt azután a katholikus restauráció és ennek főtényezője, a jezsuita-rend is különös gondot fordított épen az iskolára. Aquaviva generális, minden idők tanféríiainak egyik legnagyobbika, véleményt kért az összes rendtartományokból arra nézve, hogyan szervezzék meg — akkor még nem volt meg a középiskola fogalma — ezt a fejlettebb iskolatípust és az igy bekért vélemények alapján adta ki 1599-ben a maga Ratio Studiorium-át, amelyet világtantervnek, középiskolai világreformnak lehet nevezni. Szükséges ennek szerkezetét röviden vázolni azért, mert ebbe kapcsolódik bele a magyar fejlődés. Ez a reform háromosztályos és négy évfolyamos alsó tagozatból, u. n. grammatikai iskolából állt. Azért nevezték grammatikai iskolának, mert ebben akarták a latin nyelvet a gyermekekkel megtanittatni. Ennek a latin iskolának — ahogyan a neve is mutatja —- úgyszólván nem is volt más célja, minthogy annak során a latin nyelvet el lehessen sajátítani. És mivel jó pedagógusok voltak azok, akik a tanrendszert megalkották, az első osztályt két részre osztották, hogy az elemeket a fiatal növendékek alaposan megtanulhassák. így lett a háromosztályos iskolából tulajdonképen négy évfolyam. Itt látjuk tehát már a négyévfolyamos alépítménynek első kezdetét. Erre következett két humani 8 ztikus osztály. Az elsőt nevezték poétikának, a másodikat retorikának. Ez volt a középiskolának a dereka. Ezen épült fel azután a három évi filozófiai tanfolyam, amely előkészített egyfelől a jogi, másfelől a teológiai stúdiumokra. Amint méltóztatnak látni, ez lényegében kilencévfolyamos középiskola. Magyarországon ennek a rendszernek a világában a XVIII. század derekán megvoltak a protestánsoknak a reformáció rendjén kifejlődött és később nagy gonddal továbbfejlesztett iskolái, a katholikus tanítást pedig két rend képviselte, a jezsuiták és a piaristák. A többi mai tanító rendek akkor még csekélyebb mértékben foglalkoztak tanítással. Ilyen helyzetben érte a magyar közoktatás ügyet XIV. Kelemennek 1773-ban kibocsátott Dominus ac Redemptor Noster bullája, amely a jezsuita rendet eltörölte és ezzel 41 középiskola és hét internátus veszitette el Magyarországon a maga iskolafentartóját. Természetesen ennek a hiánynak pótlásáról gondoskodni kellett. Ez Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében, a felvilágosodott abszol utizmus jegyében történt. Az egész magyar állami iskolapolitikának kiindulási pontja tulajdonképen a hiány pótlásának ez a szükségessége volt. Ekkor tették először Magyarországon a közoktatás ügyét politikummá. — addig azt a felekezetek, az egyházak látták el, — állami feladattá, amelyről az államnak kell gondoskodnia. Aki szereti a természetet és megfigyeli azt, az látja, hogy a virágok csoportosan kelnek ki. Több ibolya, több liliom, több pünkösdi rózsa fakad egy-egy tőből. így van ez a nemzetek fermentálásának, termékeny korszakának idején is, amikor tehetséges emberek és nagy alkotások csoportosan jelentkeznek. Azt lehetne mondani, misztikus módon, nem is tudjuk miért, csak azt látjuk, hogy vannak ilyen Istenáldotta termékeny korszakok. Ilyen korszak volt Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizede, a XVIII. század 70-es évei. Ekkor mi magyarok gyönyörű látványnak voltunk tanúi. A Trauthson-hereegi palotában együtt vannak Bessenyei és testőrtársai és előkészítik a magyar nemzeti megújhodást; ugyanakkor pedig a szomszédságukban, pár száz lépésnyire odaát a magyar kancellária palotájában, három jó magyar ember ül együtt, akikről meg kell emlékeznünk ma, amikor megint magyar iskolaügyről, magyar középiskola-ügyről van szó. Természetes, hogy az osztrák centralisztikus bürokrácia, amely már akkor telitve volt összbirodalmi törekvésekkel, szerette volna összbirodalmi üggyé tenni az oktatást is. Mária Terézia azonban 1776-ban megbízta Ürményi Józsefet, akkor a kancelláriának tanácsosát, a későbbi országbírót azzal, hogy Magyarország számára dolgozzon ki közoktatásügyi szisztémát. Ürményi e megbízatás alapján maga mellé vett két munkatársat, maga mellé vette a lutheránus Terstyánszky Dánielt, korompai, felvidéki embert, aki német főiskolákon végezte tanulmányait és onnan magával hozta a XVIII. század német pedagógiai törekvéseinek ismeretét és maga mellé vette Makó Pál volt jezsuitát, aki rendjének feloszlatása után a bécsi Teréziánumban tanított, kitűnő latinista volt és jól ismerte a régi magyar iskolai fejlődést. Ez a három ember dolgozott együtt a magyar kancelláriának palotájában : a felvilágosodott abszolutizmusmagas hivatalnoka, Ürményi, Terstyánszky, aki jól ismeri a nyugateurópai fejlődést és Makó Pál, a volt jezsuita, aki jól ismeri a magyarországi viszonyokat. Különféle világnézetű emberek, valamennyit összekötötte azonban egy nagy érzés, a magyar hazának mindenekfelett való szeretete és ez a három különféle világnézetű férfiú olyan művet adott Magyarországnak, amely biztosította azt, hogy Magyarország egész tanügye autonóm módon Ausztriától függetlenül fejlődhetett. Mert mikor Ürményi a maga munkálatát Mária Teréziának bemutatta, a nagy királynő éles szeme észrevette, hogy ez a munkálat jobb, mint a Marx Gratian piarista által Ausztria részére kidolgozott munkálat, és a királynő az osztrák hatóságok előtt azoknak nem csekély fájdalmára, felvetette a kérdést, nem lenne-e jó az osztrák munkálatba az Ürményi-féle munkálat sok igen életrevaló eszméjét átvenni Ha Ürményi és két társa nem mutatkozik szellemileg superieurnek az osztrák munkálat kidolgozóival szemben,
